Flattach újság | Ramsau am Dachstein újság | Alpesi kunyhó újság | Karintia újság | Mostviertel újság | Video sarok - partnereink | Sajtócikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Deutsche Seite - német

Cegléd - az Alföld kapuja

 Egyszóval csak a csodálatos jelző illik Cegléd városára, ahol a turizmus fellendítésének csupán a város és kistérsége útjainak felújítása szab határt. Megjegyezzük, hogy bő 850 millió forintot költenek a közel negyven ezres település rekonstrukciójára. Ezen összeg mintegy kétharmada uniós támogatásból származik, amelyből - többek között- egy sétáló utcát,parkolókat és különböző kulturális projekteket kivánnak  megvalósítani. Nagy lehetőségeket kinál a gyógy-és a borturizmus fejlesztése sok egyéblehetőség(lovaglás,tenisz,túrakerékpározás)mellett.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztálya június 12-én - 13-án, tanulmányi úton járt Cegléden és környékén.
A study tour profi főszervezője Kőhalmi Dezső újságíró volt, aki az alábbi összefoglalót küldte el a résztvevőknek „Turisztikai guruk Cegléden”címen.

 A helybéli kistérségi iroda-, valamint a Turinform munkatársai gazdag programmal várták a szakújságírókat. A vendégeket Földi László polgármester, a Ceglédi Kistérségi Tanács elnöke és országgyűlési képviselő fogadta,aki tájékoztatást adott a terület gazdasági- és fejlesztési helyzetéről valamint az idegenforgalmi terveikről. A szakosztály tagjai a legjobb fővárosi éttermek kínálatával szemben is versenyképesnek ítélték a ceglédi Termál Teddy étterem, valamint az Imregi vendéglő, továbbá az abonyi Mészáros étterem étkeit. Különösen nagyra értékelték a terítés- és felszolgálás minőségét Teddyéknél. A Hotel Aquarell ellátását és szolgáltatásait pedig egyenesen kimagasló színvonalúnak mondták. Nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a megye déli részén is igényes látnivalók fogadják az ideérkezőket. Úgy a helybéli (világszámként értékelt) Dob-, mint a Kossuth Múzeumban, valamint a tápiószelei Blaskovich Kúriamúzeumban és az abonyi állatkertben. Ellátogattak továbbá egy kellemes délutáni kocsikázásra a Tápiószentmártonban lévő Kincsem lovasparkba. Még a szakírók is élvezettel csettintgettek nyelvükkel, megkóstolva Klément György többszörösen díjnyertes borait az Aranyhegy pincészetben Ceglédbercelen és ugyanebben a faluban ízelítőt kaptak a Megyeri fivérek boraiból. A Bolyhos Pálinkafőzde remek termékei és a két joviális gazda egyaránt nagy sikert és elismerést aratott a társaság körében.


  Természetesen a kritikus újságírók, baráti beszélgetés közben elejtettek néhány építő kritikát is. Mint mondták egyáltalán nem turistabarát a csapnivaló minőségű Budai út és örömmel hallgatták a tájékoztatást a Ceglédi Termálfürdő és Szabadidő Központban, hogy várhatóan növelni fogják a rendkívül kicsi fedett vízfelületet. Érthető módon, az üdülőterületen tapasztalt szúnyoginvázióval sem voltak kibékülve. Elképesztőnek tartották azt is, hogy a fürdő és a kemping környéke egyelőre szinte teljesen ki van zárva az esti szórakozás lehetőségeiből és szükség volna a környéken legalább egy közepes méretű élelmiszer üzletre is. 

A Lovaspark felszolgálója nem tudta, hogy mi a viceházmester és a nagyfröccs közötti különbség s ráadásul a vendégeken duplán próbálta megkövetelni egy ásványvíz kifizetését, továbbá a létesítményről adott tájékoztatás sem sikerült a legjobban. Javasolták továbbá, hogy a Kossuth Múzeum elképesztően színvonalas és szimpatikus tárlatvezetést tartó igazgatója, Reznák Erzsébet előadását érdemes volna több nyelvre lefordítva vagy a termekben hangszórókon, vagy magnetofonos látogatókísérő készülékekkel mindig és mindenki számára elérhetővé tenni.

-    szalay -

Fotó: János Scheffer

Vissza » Aktív-mozaik

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!




Zoltan Okolicsanyi



Partnerünk:

Salzburg
T-hungarion

Karintia

Burgerland

Steiermark

Fotoagentur Combipix - Agentur für Städte- Länder- und Reisefotos

Reklámok:

Aktívpihenés & Aktiveurlaubszeit Magazin a Sleepfriendly / Alvásbarát Hotel Program médiatámogatója






All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits