|

Dél-Dunántúl ez évben a zsurnaliszták érdeklődésének
központjába avanzsált Pécsnek köszönhetően, mivel elnyerte a kitüntető Európa
Kulturális Fővárosa címet. A régió vendégforgalmának közel felét azonban az
egészségturizmusnak köszönheti, ezért érthető az ebbéli beruházások prioritása
az egyéb, vendégeket csábító fejlesztések mellett.
Mindenek előtt le kell szögezni,
hogy az itteni idegenforgalmi fejlesztések a régió adottságaira építkezve, a
Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiával összhangban élik a maguk vonzerejét.
Ezek sorában a legfontosabbak: az egészségturizmus, a bor-gasztronómiai
turizmus, valamint a kulturális- és ökoturizmus hangsúlyos fejlesztéseit
megjelenítő örökségturizmus. Mindezen fejlesztések megvalósítására a 2007–2013
közötti időszakban csaknem 38 milliárd forint forrás áll a három megye
(Baranya, Somogy és Tolna) rendelkezésére – tudtuk meg Hegyi Zsuzsannától,
a régió marketing igazgatójától.
A bemutatkozás első állomásaként apropóul a harkányi új
négycsillagos Thermál Hotel ünnepélyes megnyitása szolgált, amely gyógyszálló
és konferenciaközpont – a kontinensünkön egyedülálló gyógyhatással bíró vizének
köszönhetően – nagy érdeklődésre tarthat számot. A város egyébiránt a
másfélmilliárdos beruházással fejlesztett, Zsigmondy Vilmos nevét viselő
gyógyfürdőkórházáról nevezetes leginkább, ahol a kénes víz több mint 60 °C
hőmérséklettel tör a felszínre. A harkányi gyógyvíz nemcsak a mozgásszervi
betegségekben szenvedőknek fogalom,
mivel elősegíti a pikkelysömör tünetmentessé tételét, valamint
gyulladáscsökkentő és bőrregeneráló hatású.
A szállodák kategóriában
egyébként a nyertes projektek megvalósításának eredményeképpen 3535 új,
négycsillagos férőhellyel bővül a régió, s ezáltal ki tudja szolgálni a
minőségi szálláshely iránti keresletet. Ezek sorából kiemelünk néhányat,
amelyek bizonyára számos vendéget csábítanak majd az ország minden részéből, s
határon túlról is: Hotel Dráva – Harkány, Termál SPA – Siklós, Hotel Laterum –
Pécs, Corso Hotel – Pécs, Gunaras – Dombóvár, sok egyéb szálláshely mellett.

A régió fővárosában, Pécsett, ez
idő tájt a fő attrakció a futurisztikus Konferencia Központ komplexumának
végéhez közeledő felépítése, s a tízmilliárd forintos támogatással (ebből
csupán tíz százalék terheli a várost) történő értékmentés a Zsolnay Kulturális
negyeddel. Ez utóbbi beruházásra méltán lehet büszke a helyi önkormányzat
vezetése, merthogy a múlt tisztelete és megbecsülése nélkül nincs jövőkép.
Amúgy is sajnálatos az a tény, miszerint a világhírű porcelángyár termelése a
fénykorához képest drasztikusan visszaesett jelen piacgazdaságunkban.
A bőség zavarából hadd emeljünk
ki két népszerű kirándulóközpontot, nevezetesen Orfűt és Bikalt. Orfűn és
térségében minden adott a zavartalan kikapcsolódáshoz: tiszta levegő, kiváló
klíma, tavak és barlangok, csodálatos táj és változatos természeti értékek.
Mindezt aktív pihenéssel is kombinálhatjuk, számos program és sportolási
lehetőség választékával. A gasztronómia kedvelői pedig ne hagyják ki a
hagyományos ízvilág megismerését a Kemencés Udvarban, ahol többek között a
medvehagymás specialitások sorjáznak a kínálatukban. Mire e sorok megjelennek,
talán már az Aquapark is üzemel a Viziturisztikai Bázis újdonságaként.
Máskülönben e helyen még ma is együtt van jelen az érintetlen természet, a népi
kultúra és az élő hagyomány.

Végül, de egyáltalán nem utolsó
sorban ajánljuk Olvasóink figyelmébe az idén megnyílt, egy példaértékű
vállalkozás végtermékét Bikalon. Nos, az állandóan bővülő első hazai Reneszánsz
Élménybirtok (tematikus élménypark) maga a csoda, hiszen beleélhetjük magunkat
a középkor világába. Természetesen a vonzó programok egyik legnépszerűbb
eseménye a lovagi torna és a ragadozó madarak színházi keretek között történő
szerepeltetése. A rezidencia minden egyes szeglete tanúskodik a magyar
kreativitásról, merthogy az ötletek és a megoldások egyszerűen zseniálisak. Már
önmagában az utóbbi jellemzők indokolják a méltán tiszteletet parancsoló
élménybirtok megtekintését!
S aki messzebbről érkezik a varázslatos helyszínre, annak
minden igényt kielégítő pihenést biztosít a Puchner Kastélyszálló.
–Szalay Attila–
Fotó: Aktívpihenés/Okolicsányi Zoltán
|