Először látható élőben a Schönbrunni Állatkert jegesmedvebocsa

Először látható élőben a Schönbrunni Állatkert jegesmedvebocsa

Először látható élőben a Schönbrunni Állatkert jegesmedvebocsa

 

Szerző: Sági Eszter

Fotó: Jegesmedvebocs © Daniel Zupanc

Kiállta a próbát a Schönbrunni Állatkert fiatal jegesmedvéje: a csütörtöki „sajtótájékoztató” után mától már a nagyközönség is élőben láthatja a kis apróságot.

 

 



A jegesmedvebocs tavaly november 9-én született, az első három hónapot pedig kettesben töltötte anyukájával, a Tallinnból származó Norával. Az állatkert csapata folyamatosan figyelte a csöppség fejlődését az odúban elhelyezett kamerán keresztül, amiről az érdeklődők videókat is nézhettek az állatkert honlapján. A jegesmedvék vakon és süketen születnek. Ilyenkor még nem nagyobbak egy tengerimalacnál, és csupán fél kilogrammot nyomnak. A bécsi medvebocs három hét alatt megkétszerezte a súlyát, egy hónapos korára a szeme is kinyílt, és kifejlődött a halló- és szaglóképessége. Tízhetesen tette meg az első tétova lépéseit, most pedig már kerek tizenkét kiló. Az apróság neme még ismeretlen, ezt ilyen fiatal korban nehéz megállapítani. Amint azonban kiderül, az állatkert szeretné a kis jegesmedvét a látogatók segítségével elnevezni, ezért minden névjavaslatnak nagyon örülnek. A veszélyeztetett fajok közé tartozó jegesmedve fogságban való szaporítása egyébként nem könnyű feladat, ezért is örvendetes ennek a bocsnak a megszületése.

 

 

2020-02-14« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk