Bécsben: Tavaszi programfolyam vár

Bécsben: Tavaszi programfolyam vár

Bécsben: Tavaszi programfolyam vár




            A tavasz során Bécs programok sorozatával kívánja vonzani és szórakoztatni az ott lakókat és az oda érkezőket. Március 26-ig tart az Akkordeonfesztivál, amelynek mottója: „Viva Espana”, és a középpontjában a spanyol harmonikazene áll. A 18. alkalommal sorra kerülő rendezvényen kiváló fellépők lesznek a színpadon. A két búcsúkoncerten, március 24-én az Attwenger, 26-án pedig az olasz harmonikás, Riccardo Tesi játszik. Vasárnapokon némafilm klasszikusokat vetítenek élőzenével kísérve, szerdánként pedig szving est várja a táncos lábúakat az Aerában www.akkordeonfestival.at.

            Március 15-19 között Tricky Women női animációs filmfesztivál lesz a japán animációs filmkultúra sokszínűségére építve. Az eseményt két kiállítás egészíti ki, ahol mangákat, rajzokat, filmeket, vázlatokat és szobrokat láthatnak az érdeklődők a Bildraum 07-ben és a Kro Art contemporary galériában.

            Nem marad el a Vienna Blues Spring, amelyet március 19 és április 30 között rendeznek meg négy helyszínen, 13 ország 300 előadójának részvételével. Fellép többek között a 40 éves fennállását ünneplő Mojo együttes, a világszerte ismert Gisele Jacksonnal. Így a Woodstock legenda Miller Anderson is. Martin Pyrker zongorista, az osztrák blues élet  egyik meghatározó alakja egész estés Boogie Night-tal ünnepli színpadra lépésének 45. évfordulóját.

            A tánc áll az OsterKlang Wien, Bécs hagyományos húsvéti fesztiváljának a középpontjában április 3-16 között. Első alkalommal lép fel az osztrák fővárosban, és mindjárt két estén a Norvég Nemzeti Balett; az Ibsen drámája alapján készült Szellemek, és a Carmen szerepel az előadásukon. Lesz kabarészínház; az Orosz Állami Szimfonikus zenekar kíséretében megtekinthető Prokofjev Rómeó és Júlia című balettje, és Sztravinszkij”Le sacre du printemps” műve. A Hofmusikkapellében nagypénteken Schubert, Muszorgszkij és Liszt szerzeményei hallhatók. A hagyományoknak megfelelően Húsvét vasárnap a Bécsi Szimfonikusok lépnek fel a Wiener Konzerthausban, ahol Bernstein és Gershwin darabjainak köszönhetően amerikai fűszerezést kap tavaszi koncertjük.


Bécsben: Tavaszi programfolyam vár


            A MuseumsQuartier ad otthont április 20-21-én az Electric Spring koncertsorozatnak. Itt az elektronikus zene és a hiphop osztrák képviselői kapnak találkozási és bemutatkozási lehetőséget.

            Április 21 és május 18 között lesz a wienerlied fesztiválja, a Wean hean. Az ingyenes nyitóestre a Bécsi egyetem előadótermeiben kerül sor. Tartanak előadásokat a wienerlied történetéről, helyszíneiről. A Waldviertel-ig ér a fesztivál: április 30-án Drosendorfba kirándulhatnak az érdeklődők a Reblaus Expresszel, itt városnézés, filmvetítések és boros, zenés hazaút várja őket. Május 18-án, a Porgy & Bess-ben ér véget a rendezvény a Jazz Revue Bruckner & IG(eh) Hop wean szvingjével. www.weanhean.at

Ítra: Dr. Hajós Anna

Fotó: Max Moser, Barbara Brandstaetter,

2017-03-13« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk