Hintertux - a síelők mekkája!

Hintertux - a síelők mekkája!

Hintertux - a síelők mekkája!

 

 

Gyakran hallhatjuk, hogy Magyarországon egyre növekszik a sízést előtérbe helyező barátok tábora. Természetesen a következő tudósítás szerzője is közéjük tartozik, immáron bő három évtizede. Így nem volt nagy feladat - hasonló „síőrültek” lévén - meggyőzni André barátomat a fiával, egy háromnapos októberi - úgymond szezon nyitó - besízésre, akik ezúttal debütálhattak az immáron 13. Gleccserfesztiválon. Ráadásul a szóban forgó Hintertuxon mindössze napi 26 euróért (szuper szállást és reggelit kínáló) Nösslauhof panzióban szállhattunk meg, pár kilométerre a felvonótól.

A sors úgy hozta, hogy három síszezont valahogy kihagytam/lecseréltem többi között mondjuk az olasz Sella Ronda komplexumára, de valahol nekem Hintertux a síelés mekkája. Így aztán nagy várakozással határoztuk el barátaimmal az újabb három napos túrát, akik ráadásul ez idáig még nem voltak  téli szezonon kívül síelni, vagyis gleccserezni. Ezért elővettem illetve megnyitottam laptopomon a kis publikációs mappámat avagy archívumomat, s úgy döntöttem, hogy az alábbi anno leírtakat érdekességként azért megosztom a tisztelt Olvasóval – mert talán megéri. Ugyanis ezúttal csaknem nyári időjárás utalt a sokat emlegetett globális felmelegedés valóságára ugyanazon időben…

Nos, eljött a várva várt október, amikor Budapestről pontban tíz órakor startolt a baráti társaság a nagy útra, lévén szó mintegy másfélezer kilométeres körútról (oda-vissza). Azt már tudtuk az indulásunk előtti napokon, hogy bő egy méteres friss hó fog esni e térségben. Ez az előzetes információ olyannyira bejött, hogy lavinaveszély miatt este nyolc óráig le volt zárva a szállásunkhoz vezető főút utolsó harminc kilométeres szakasza, így mi is közel kétórás kényszerpihenőre ítéltettünk. Megjegyzem, a mintegy kilométeres autósor egyik áldozata hét órányit volt kénytelen várakozni a célba érésig, úgyhogy mi még igazság szerint csak nem is reklamálhattunk volna. A szállásunk a világhírű sí centrumtól három kilométerre található Nösslauhofban (Madseit faluban) volt, de a szállásadó tulajdonos telefonszámát joggal nem írtuk fel, hiszen a történtekre senki sem gondolhatott az őszi évszakban. Szerencsére nem is lett volna szükség a rendkívüli állapot bejelentésére, mert később kiderült, hogy vendéglátóink már tudtak a helyzetről. Minden kezdet nehéz – szoktuk mondani, azért a minden helyzetre jól felkészült osztrákok természetesen hamarosan megoldották a feladatukat. A lényeg: szuper napfényes időben, hangulatos és felejthetetlen élményekben volt részük a nagyon is szerethető téli sport szerelmeseinek ezúttal is. Egyébiránt ezen a hosszú hétvégén a magyarok tényleg megszállták Hintertuxot. A szombati napon pedig közel száz indulóval megrendezték a hagyományos óriás műlesikló versenyt, osztrák időmérő és pályakitűző specialisták közreműködésével. S csupán megjegyezzük: „jelen tollforgató” a senior kategóriájában a korábbi ezüstérmes helyéről bronzra volt kénytelen váltani peches teljesítményével.

 

 

Ezen felvezető után pedig az idei valóság pont az ellenkezője volt az akkorinak, ugyanis a csúcson (3 250 méteren) többen félmeztelenül napozgattak - nyárias hangulatban. Ráadásul ezen a hétvégén a gleccserfesztiválra – immáron tizenharmadik alkalommal a T&T Sport Travel Kft. jóvoltából – újra számos közösségi program várta az érdeklődőket. A lényeg: ezúttal is szuper napfényes időben, hangulatos és felejthetetlen élményekben volt részük a nagyon is szerethető téli sport szerelmeseinek. Egyébiránt ezeken a hosszú hétvégeken a magyarok valóban megszállják Hintertuxot, hiszen a Tóth Etre és Zalán testvérpáros vállalkozásának köszönhetően egyre népszerűbb a k. A szombati napon pedig ugyancsak közel száz indulóval megrendezték a szokásos óriás műlesikló versenyt, ismét profi osztrák időmérő és pályakitűző specialisták közreműködésével. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy megint csak egy bronzra futotta nekem, amit már meg sem tudhat az alig múlt tízéves Mauro unokám. Ugyanis a tucatnyi érmeim közül egyelőre még egy sem aranylik, s szerinte ez az ő megfogalmazásával „tök szégyen”! Pedig Dunavölgyi Tamás az általam legkedveltebbnek tartott Atomic márka képviseletében, szuper tesztléccel biztosított a hagyományos megmérettetésre.

A téli sport szerelmesei egyébiránt szinte egész évben hódolhatnak hobbijuknak Tirol tartomány öt gleccserén (Kaunertal, Pitztal, Ötztal, Stubai és a Zillertalban található Hintertux), amelyek sorából ezúttal a fővárosunkhoz legközelebbi, bő hétszáz kilométernyire lévő szóban forgó Zillertal völgyét választottuk kikapcsolódásként. Remélem, azzal nem mondok újat olvasóinknak, hogy a még nyárias időjáráskor – a jellegzetes alpesi zöldben történt völgyi autózást követően – a vakítóan fehér hófödte hegyekhez megérkezni maga a csoda. Ennél már csak az élvezetesebb, ha a bő háromezer méteres csúcsról száguldozhatunk a professzionálisan megművelt (ratrakozott) pályákon. Csupán megjegyezzük, hogy Tirol tartományban az október hónap a különböző telet idéző gleccsernyitó- ünnepségek jegyében zajlik. A turizmust szervező irodák minden esztendőben – az új téli szezon elindulásakor – pezsgő nyitóünnepségekre invitálják a hozzánk hasonlóan már említett „síőrülteket”, akik sokat áldoznak ebbéli szórakozásukért. Ezek az események a legtöbbször egyben néhány ismert cég termékeinek tesztelésével együtt zajlanak. A közönség jó hangulatáról minden korosztálynak megfelelő programok, koncertek és partik gondoskodnak, így méltán közkedveltek az érdeklődők körében.

 

 

 

A világhírű Tirol tartományban különben közel négyezer kilométernyi lesiklópálya és összesen csaknem 1700 sílift illetve felvonó várja a különböző tudásszinttel rendelkező vendégeket. A minden korcsoportnak megfelelő ajánlatok széles választéka (családi csomagok és egymással összeköttetésben lévő úgynevezett kombibérletek – a többi között) várja a vendégeket. Természetesen a sízőkre és a snowboardosokra egyaránt fókuszálva. Egyébiránt az 5 tiroli gleccser együttműködése a marketing terén lassan negyed évszázada (1995 óta) létezik egymást kiegészítve és erősítve, úgymond szimbiózisban illetve szinergiával a maga 150 kilométeres körzetében (2300–3500 m között). Mindez nagyjából mintegy félszáz ország nemzeti válogatottjának és utánpótlás csapatának is népszerű edzőhelye egyben. Abszolút nem véletlenül, mivel az egész napos tréning után kimagasló kulináris élményekben részesedhetünk, számos wellness fürdőkomplexum bőséges szolgáltatásai mellett. Korábban Ausztria, s talán a világ egyetlen egész éves sírégiója, a leírhatatlanul varázslatos Hintertux volt az a síkomplexum, ahol az éves műszaki javításokat és biztonsági ellenőrzéseket időszakos bezárások nélkül is megoldották - az üzemeltetők jó szervezésének köszönhetően. S ha már a profi fenntartókról esett szó, akkor érdemes az utóbbi évek fejlesztéseit, újdonságait megemlítve kis összegzést készíteni.

Essék szó az újdonságokról illetve fejlesztésekről is Sarah Moser marketing igazgató informálásával, miszerint ez év nyarán elkészült az új gyermekparadicsom. Az Almspielerei (az Eggalmon) tehát már az idén fogadhatta a legkisebb túrázókat, hogy csodálkozhassanak és felfedezhessenek az ebbéli örömökből. A hegyről elnevezett Eggalm vasúttal könnyedén eljuthatunk az új kalandjáték játszótérhez, ahol játszótér és sok más kiemelt látnivaló is található. A Pepis Kinderland (Finkenbergben) pedig két látnivalóval gazdagíthatja élményeinket. Egy viszonylag alacsonyabb kötélzeten a mászó készségünket lehet tesztelni, továbbá egy 15 m hosszú cső alakú csúszdán, amely révén érhető el a két új torony és a lógó hálózati híd - a félelmeinket legyőzve különösebb veszély nélkül. A legutóbbi télen a Hintertux gleccseren az apró hókalandoroknak készültek új szórakoztató pályák, nevezetesen a Gletscherfloh Luis hívja fel a fiatalokat egy izgalmas utazásra az úgynevezett hullámos hó alagútban, érthetően sok más akadályt leküzdendő.

 

 

 

Tavaly nyáron a finkenbergi (az 1987-es 4-es személyszállító) felvonó helyét egy csúcsminőségű tápvezeték váltotta fel. Az új tíz fős (egysínű) pályarendszer mondhatni verhetetlen az utasok kényelme szempontjából. Az új Doppelmayr drótkötélpálya más különben piacvezetőnek számít e szegmensben. Az új gyöngyszem lehetővé teszi a kényelmes és akadálymentes beszállást, az ülésfűtéshez - a nagy hidegben - nem szükségeltetik kommentár, ahol a Wi-Fi egész útvonalon biztosítja az internetezést. Az új felvonó egyébként 6 m/s maximális sebességgel működik és 2400 embert szállít óránként. Mindehhez természetesen egy új személyzeti épület is dukál: a féléves építési időszakban a meglévő régi épületet és a mintegy 5000 m³ sziklát eltávolították, s 16 lakóegységgel befejezték a személyzeti ház építését is. Vannak továbbá mélygarázsok, pincés rekeszek és közös mosókonyha is a már lassan egy éve ott lakóknak. Az új (6 személyes)  Kaserer Kees felvonón  mind a 62 karosszék fel van szerelve ülésfűtéssel és időjárás-védelmi burkolattal, hogy minden vendég számára szuper kényelmes és korszerű szállítást biztosítson. A Hintertux bolha parkot két szállítószalag egészíti ki a legkisebb vendégek számára. A gyerekek, a kezdők és a visszatérők egyaránt élvezik a kihelyezett tanulságos táblákat, amelyek a világban való eligazodásukat segítik elő, tehát a hétköznapi életben való eligazodást könnyítik, s olykor jelentik számukra. A négy személyes Tuxerjoch felvonó pedig ülésfűtéssel is kiegészült.

Lehetne folytatni a fejlesztéseket, ám e helyett egy mondatban a lényeg: a Zillertaler Gletscherbahn GmbH & Co. KG évente milliókat fektet be a szolgáltatások minőségének folyamatos javítása érdekében azért, hogy mind több turistát vonzzon a lenyűgözően varázslatos Zillertal régióba.

Írta/Fotók: Dr. Szalay Attila

2018-11-01« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk