Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Szlovákia: Magyaros vártúra egy kis-nagy országban

    

Mi tagadás, Szlovákiába az utóbbi esztendőkben valahogy mindig egyfajta irigységgel – nem a rosszindulatú változatban – keltem útra, merthogy egyre inkább meggyőző a tudatosan összetartó fejlődésük: tisztaság és rend van az országban! Ezúttal egy történelmi, magyaros vártúrára invitáljuk olvasóinkat, amelyet már akár egy éjszakával is megtervezhetünk a közelsége miatt.

Északi szomszédaink egyik legszebb régiója vitathatatlanul Trencsén. Amennyiben Komáromnál lépünk be a találó szlogen szerinti „kis-nagy” országba, akkor semmiképpen ne hagyjuk ki Nyitra városát, amely gazdasági megközelítésben a mezőgazdaságuk középpontja, kiváló termőföldjeinek köszönhetően. A régészeti leletek megerősítették, hogy időszámításunk előtt 3000-ben már lakott volt ez a vidék. Maga a város mintegy százezer lakosával jelentős kulturális központ, választékos rendezvényekkel.
Azt mondják a szakemberek, hogy Rómához hasonlóan hét dombon alapították a települést, amelynek a legértékesebb emléke a vár – sok évszázad emlékműve, a mai napig megőrizve lakható formáját. Ennek alakja természetesen – nagy biztonsággal állítható – hosszú évtizedek építészeti és művészeti munkájának végeredménye. Négyes egysége felbonthatatlan egészet alkot: katedrális, püspöki palota, mezőgazdasági épületek és külső erődítmény egyetlen kapuval – a vár belsejébe vezetve a látogatókat.

A Diecéz könyvtár és a Fejedelmi szeminárium pedig domináns építészeti jelenség a Pribina téren. Az előbbiben található Szlovákia legértékesebb eredeti irodalmi gyűjteménye. A klasszikus kastélyépítményt – a sarkán található Atlas szoborral – Kluch József építette a kántorok számára. A város zsidó kultúra múzeuma, amely egyúttal koncertteremként is funkcionál, a zsinagóga felújítása óta állandó kiállítással várja az érdeklődőket. A város főterén hivalkodó Divadlo modern színházi épületben ismétlődő nemzetközi fesztivál csaknem világhírű. S ha kissé elfáradtunk a város felfedezésében, akkor a közeli Pub remek hely egy kis frissítésre.

Ahogy jeleztük, fő célunk a Vág folyó völgyében megcsodálni a várakat, de legalábbis a sok közül kettőt feltétlenül: a Trencsénit és a Bajnócit. Mint tudjuk, a Vág a volt Magyar Királyság természetes nyugati határát képezte. Ám mielőtt a várakat bővebben megismernénk, tekintsünk meg Szlovákia egyik leghíresebb fürdővárosát, a Trencséntől 15 km-re elhelyezkedő Teplicét. Ezt a nevezetességet a magyar fürdők első víz-gyógymódjáról szóló könyv szerzője is dicsérte 1549-ben, és ma évente több mint húszezer embernek nyújt teljes körű kezelést – mintegy nyolcvan különböző eljárással, leginkább a reumás eredetű megbetegedésekre összpontosítva.

A helyi kéntartalmú források egyedülállónak számítanak, s a 38–40 °C közötti hőmérsékletüknek köszönhetően a külső hatásra közvetlenül felhasználhatók. A fürdő egyébiránt patinás atmoszférájával méltán vált az Art Nemzetközi Filmfesztivál kedvelt színhelyévé, ahol úgymond Hollywood mintájára, a hírességekre kis emléktáblák hívják fel a látogatók figyelmét. A sztárok sorában (Gina Lollobrigida, Sophia Loren, Belmondo…) két magyart is felfedezhetünk Törőcsik Mari és Cserhalmi György személyében – mindezt egy életnagyságú Chaplin szobor árnyékában, a Dicsőség hídján. Különben Jókai Mór szerint: „A Kárpátok gyöngye e hely.” Bizonyára az olvasókat az a helyszín is érdekli, ahol a fesztiválokon a világsztárok tanyáznak. Nos, ez a Hotel Flóra, komplex szolgáltatást biztosítva az igények szerint. A Hamman török termálfürdő a megelőző és gyógyító szolgáltatásaival az előbbiekhez hasonlóan ugyancsak említést érdemel.
Ezen kívül számtalan program és rendezvény várja a vendégeket. Ezek sorából többek között a nyári zenei fesztivál és a hagyományos népviseletet felidéző karnevál kiemelendő.
A Trencséni vár meredek mészkősziklán magasló nemzeti kulturális emlék. Története egészen a Római korszakhoz nyúlik vissza, de a 13. század végén a vár Csák Máté nádor tulajdonába került, aki legendás uralkodóvá vált. Udvarában fennmaradt a nevezetes Szerelem kútja, amelyet a monda szerint egy török ifjú saját kezűleg vájt ki, megmenekítve ezzel szeretett Fatimáját. Muzeális termeiben festmények és kortörténeti gyűjtemények sorjáznak.

 
A Bajnóci vár úgy építészetileg, mint gazdag értékeivel egyszerűen lenyűgöző. Merthogy a romantikus várkastély eredetileg gótikus és reneszánsz alappal rendelkezik, amely hajdan először fából készült. A 17. század vége felé azonban barokk stílusban átépítették. Az utolsó lényeges rekonstrukció 1889–1910 között zajlott újgótikus stílusban. Jelenleg itt van a Szlovák Nemzeti Múzeum gyűjteményének egy része. A vár körüli park csodálatosan rendezett, ahol rácsodálkozhatunk Mátyás király hársfájára, amelyet valószínűleg 1301-ben ültettek.
S ha még jutna idő és energia egy bányamúzeum-skanzen megtekintésére, akkor ezt például megtehetik a Bajnóci vár közelében, Cigelben (bejelentkezéssel). Az egyébként működő szénbánya konszern Felső-Nyitrában jelenleg mintegy négyezer dolgozót foglalkoztat, amelynek a cigali részlege már három esztendeje leállt a termeléssel.

               

Mindenesetre a lenyűgöző vár árnyékában, avagy a lábánál egy hangulatos borház-étteremben minőségi szolgáltatást kaphatunk a magyar származású tulajdonostól, akinek nemzetközi vináriumában a borkedvelők számtalan meglepetésben részesülhetnek érmes nedűk jóvoltából.

–Szalay Attila–    

 Fotó: Szalay Attila

Vissza » Főoldal

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!




Zoltan Okolicsanyi



Partnerünk:

Salzburg
T-hungarion

Karintia

Burgerland

Steiermark

Fotoagentur Combipix - Agentur für Städte- Länder- und Reisefotos

Reklámok:

Aktívpihenés & Aktiveurlaubszeit Magazin a Sleepfriendly / Alvásbarát Hotel Program médiatámogatója


All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits