Karintia: Eredeti sajtostészta recept

Karintia: Eredeti sajtostészta recept

Karintia: Eredeti sajtostészta recept

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az alábbiakban ismertetjük a karintiai recept szerint készített sajtostésztát, amelyik 1996-ban a "Kärnten Kuchlmasta" szakácskönyvben jelent meg (Carintia Kiadó).


  A recept 4 személyre szól:


 Sajtostészta:


1,5 kg liszt,


2 db tojás,


1 teáskanál só és


12 evőkanál tej


hozzáadásával gyúrjuk a tésztát. Miután ezzel kész vagyunk, a tésztát kb. 1 órán át pihenni hagyjuk. Ez elegendő idő a töltelék elkészítéséhez.


Töltelék 


Főzzük meg a krumplit, törjük össze, majd keverjünk hozzá túrót 1:2 arányban. Vágjunk fel egy kevés póréhagymát és keverjük a töltelékhez. Fűszerezzük sóval, borssal, mentával, majd a jól összekevert masszából gyúrjunk kis golyócskákat.


Ezek után a tésztát nyújtsuk meg, és vágjuk tenyérnyi nagyságú lapokra. Minden egyes lap közepére helyezzünk egy töltelék golyót, majd gondosan takarjuk be a tésztával, a széleket pedig gondosan nyomjuk össze. Karintiában a széleket cakkosra szokás vágni.


A tésztacsomagokat sós vízben megfőzzük, majd 10 percig hülni hagyjuk. Forró vajjal tálaljuk.


Ezt az inyencséget a Kärnten-Werbung rendelkezésünkre bocsájtotta. Élvezetes főzést, és jó étvágyat!


Foto: Kärnten Werbung

www.karintia.com

2015-02-23« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk