|
Első alkalommal látható együtt a 19. századi magyar festőóriás,
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria
és a Munkácsy Alapítvány közös kiállításán. Munkácsy Mihály három
legjelentősebb bibliai témájú festményének a Magyar Nemzeti Galériában
való bemutatására a debreceni Déri Múzeum felújítása ad alkalmat. Az
Ecce Homo a debreceni Déri Múzeum, a Krisztus Pilátus előtt a kanadai
Art Gallery of Hamilton, a Golgota pedig Pákh Imre amerikai magyar
műgyűjtő tulajdona. A három mű évek óta a Déri Múzeum állandó
kiállításának része. A Budapesten november 23-tól látható kiállítás
különlegességét az adja, hogy a három óriási méretű festményt olyan, a
Magyar Nemzeti Galériában őrzött, saját kezű kisebb változatok, valamint
más olaj- és grafikai vázlatok kísérik, melyek eddig még soha nem
szerepeltek a nyilvánosság előtt.
Munkácsy Krisztus-trilógiája
Munkácsy
Mihály életművében kétségkívül a Krisztus-trilógia jelenti az egyik
csúcspontot, még akkor is, ha a három mű együttes kiállítására csupán
Munkácsy halála után majd száz évvel került sor.
Amikor a művész 1880
nyarán hozzáfogott a Krisztus Pilátus előtt kompozíciójához, akkor már
évek óta Párizs egyik legsikeresebb műkereskedőjével, Charles
Sedelmeyerrel dolgozott együtt. Sedelmeyer törekvése, hogy Munkácsyból
világhírű művész váljon, eredményesnek bizonyult. Ő volt az, aki
pontosan megszervezte Munkácsy új műveinek nemzetközi bemutatását,
értékesítését, valamint a kereskedelmi és reprodukciós jogok
érvényesítését. A nagy Krisztus-kép így már a megszületése pillanatában a
nemzetközi figyelem középpontjába került. A kép párizsi, angliai és
bécsi bemutatása után, 1882 elején Budapesten is látható volt, ahol
közel nyolcvanezren tekintették meg.
Munkácsy már 1881-ben
készített vázlatokat egy újabb Krisztus-képhez. Az 1884-re elkészült
Golgota érdekessége, hogy a keresztre feszített Megváltó alakját
önmagáról mintázta a művész. Ismerjük azokat a korabeli fényképeket,
amelyeken a "keresztre feszített" Munkácsyt örökítette meg de Suse
márki. A Golgota párizsi, budapesti vagy angliai bemutatása ugyanúgy
százezreket vonzott a kép elé, mint az első Krisztus-kép kiállítása. A
trilógiaként elképzelt sorozatba ezek után egy Feltámadás-kompozíció
illeszkedett volna a leginkább. Munkácsyt azonban az 1880-as években új
megrendelések kötötték le. 1895-ben a Golgota fő motívuma alapján
festette meg a tőketerebesi Andrássy-mauzóleum oltárképét, ekkor azonban
alkotóereje már nagyon meggyengült. A betegséggel küzdő művész utolsó
alkotásaként a trilógia harmadik darabját készítette el, az Ecce Homo-t.
A trilógia első két darabját Munkácsy 1886-87-es amerikai útja
során John Wanamaker vette meg, aki hosszú ideig philadelphiai
áruházában mutatta be a műveket. A család tulajdonából 1988-ban kikerült
alkotások ma kanadai, illetve magyar-amerikai tulajdonban vannak. Az
Ecce Homo-t 1914-ben Déri Frigyes vásárolta meg, aki 1930-ban az általa
alapított debreceni Déri Múzeumnak ajándékozta a művet. A trilógia első
két darabja letétként került haza a múzeumba, ahol a három festményt
1995-ben első alkalommal állították ki együtt. Most, a Déri Múzeum
felújítása idejére, a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont a trilógiának,
elsőként mutatva be a nagy kompozíciókat vázlatok, tanulmányok és a
redukált méretű verziók kíséretében.
Témájuk ellenére Munkácsy
Krisztus-képeit nehéz oltárképként elképzelni, sokkal inkább
kultúrtörténeti zsáner kompozícióknak kell tekintenünk őket. Hatalmas
méreteik, a bemutatásukat övező felfokozott hangulat és a bibliai
eseményt megjelenítő erejük lenyűgözte a közönséget. A művek már-már
vallásos sugárzásának titka, hogy Munkácsy tapintható közelségbe hozta a
Megváltót, s a szemlélő közönséget bevonta a krisztusi
szenvedéstörténetbe. Egy olyan modern Krisztus-képet teremtett, amely a
modern, egyre kifinomultabb ingereket kereső ember igényeire volt
szabva. Egyszerre nyújtott tehát vallásos élményt és szellemi élvezetet.
Korunkban, amikor a vizuális művészet technikai lehetőségei erőteljesen
kitágultak, még mindig lenyűgöző hatást gyakorolnak a képek a
befogadóra.
A Budapesten először látható Krisztus-trilógiát eddig még nem látott
rajzok, vázlatok és fotódokumentáció kíséri a Magyar Nemzeti Galéria
saját gyűjteményéből, így első alkalommal láthatjuk, milyen elmélyült és
hosszan tartó munka, mennyi festői előkészület, töprengés előzte meg a
végső képek kialakítását.
Az ábrázolt jelenetek nem időrendben követik egymást, hiszen az
utolsóként megfestett Ecce Homo a második a szenvedéstörténet rendjében,
és csak ezután következik a Golgota. Eredetileg Munkácsy egyetlen
újtestamentumi képet akart festeni, és hosszas mérlegelés után döntött a
Krisztust Pilátus előtt ábrázoló momentum mellett. Ennek sikere nyomán
határozta el, hogy megfesti a szenvedéstörténet legtragikusabb jelenetét
is: a Keresztrefeszítést.
A Krisztus Pilátus előtt és a Golgota mintegy 4 x 7 méteres rajzai
rendkívüli koncentráló képességről, tömör formalátásról és kiváló
rajzkészségről tanúskodnak. Itt minden vonal Munkácsy saját keze vonása,
nem működtek közre tanítványok, segédek, festőkollégák. Munkácsy
egyedül állt szemben a hatalmas papírívekkel, kizárólag a saját
lelkierejére, képzeletvilágára, festői tudására és hitére
támaszkodhatott. Az eredmény őt igazolta.
Megtekinthető: 2010. november 23 - 2011. április 30.
Sajtóanyag: Magyar Nemzeti Galéria
Fotók:www.hung-art.hu
|