Ahol a turizmus többet hoz a konyhára, mint az autóipar

Ahol a turizmus többet hoz a konyhára, mint az autóipar

Ahol a turizmus többet hoz a konyhára, mint az autóipar

 

Precízen, előrelátóan és következetesen építette fel eddig is turizmusának alapjait és marketing stratégiáját Németország, amely nemcsak a kiutazásban verhetetlen, hanem a beutaztatásban is. Alig mutatnak megingást a statisztikák a turisták beáramlásában, hiszen nemcsak a biztonság, a higiénia és a profi vendéglátás garantált, hanem az érdekes programok is.

 

 

Ahogyan arról Czeiszing Miklós, a DZT magyarországi igazgatója beszámolt, évtizedekre előre terveznek, a 2017-es Luther-évet vagy tíz éve készítik elő, miközben minden év kiválasztott tematikáját folyamatosan bővítik, temérdek és alapos munkával.

 

 

 Így könnyű – mondhatnánk viccesen – annyi mindenesetre komolyan leszűrhető a DZT minapi sajtótájékoztatójából, hogy van mit tanulni a gazdasági és politikai nagyhatalomnak számító Németország ebbéli gyakorlatából is. A kitartó munkának meg is van az eredménye: 2006 óta 63 százalékkal növekedett a beutazó turizmus.

 

   

 

Az idén a hagyományok és a népszokások képezik a legfőbb témacsokrot. Van is mit bemutatni, hiszen több ezer hagyományőrző egyesület és más civil szervezet védi és tartja életben a kisebb régiók ebbéli örökségét.

 

   

   

 

 Olyan ország ez, amely régen nem éppen gasztronómiájáról volt híres, de ma már a kulinária terén is kiváló eredményeket produkál, a hagyományos és megfizethető népi ételek és a németországi Michelin-csillagos éttermek profizmusa ötvöződik e téren, kielégítve a világ minden tájáról ide özönlő turisták különféle igényeit. Van is választék: 1400 féle sör, 300 féle kenyér és 1500 fajta kolbász készül naponta a német éttermekben és az élelmiszeriparban, de a szőlőtermelő terület sem csekély: több mint 100 ezer hektáron teremnek a különböző fajták, holott ez a része Európának nem elsősorban bortermeléséről híres.

 

 

Németország ügyesen „kihasználja” történelmi hírességeinek és világhírű művészeinek évfordulóit is, miközben megismerteti őket az egész világgal. Luther, Cranach vagy akár Beethoven olyan személyiségek, akiket az egész világ ismer, és nemcsak hazájuk történelmére és művészetére voltak jelentős hatással.

 

 

Mi, magyarok évente 700 ezer vendégéjszakát töltünk Németországban, és ez a szám egyre nő. Nyilvánvalóan csekély persze ahhoz képest, hogy tavaly az Oktoberfest 11 napja 6,3 millió (!) vendégéjszakát produkált, de hát 1810 óta ez a világ egyik legnagyobb vidám fesztiválja, amely ma már nemcsak a sörről szól.

 

 

Berlin egyre divatosabb és népszerűbb célpontja az egész világ fiatalságának. Az országban 150 tematikus út várja a turistákat, akik sok olyan dologgal ismerkedhetnek meg, amely túl megy,  kívül esik a turisztikai közhelyeken. Érdemes rákattintani a  honlapra, és kiderül, hogy a kisebb városok, valamint a kevéssé ismert vidékek is bájos fogadókkal és izgalmas élményekkel várják az útra kelőket.

 

Írta: Dr. Elek Lenke

Fotó: Okolicsányi Zoltán/aktivpihenes.hu, Andreas Wiese, Peter Ferstl, Oliver Franke, A. Böttger, Andreas Hub, A. Liebich, Achim Kättlein, Beethovenfest Bonn, Rainer Kiedrowski, Jürgen Pollak, Hans Peter Mertens, Karl Hoffmann, Andreas Barthel, DZT,

 


Größere Kartenansicht

2017-12-28« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk