Pozitív trendek az úticél Németországban

Pozitív trendek az úticél Németországban

Pozitív trendek az úticél Németországban

 

 

Budapest, 2014. június 5. – Az úticél Németország tovább folytatja sikerszériáját a nemzetközi véndégéjszaka-számoknál, emellett pedig megtartotta kiemelkedő pozícióját nemzetközi kongresszusi helyszínként. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014. január és március között már 13,3 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyek. Ez erőteljes, 4,4 százalékos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest. Németország emellett az európai vendégek messze legkedveltebb üzleti úticélja: az európai utazók mintegy negyede ebbe a szektorba tartozik. Ennek megfelelően az úticél Németország sikeresen pozícionálja magát nemzetközi kongresszusi desztinációként. Az International Congress & Convention Association (ICCA) aktuális felmérése alapján Németország Európán belül immár tizedszer tartotta meg csúcspozícióját nemzetközi kongresszusi desztinációként, illetve a 2013-as évet a növekedés győzteseként zárta.

A nemzetközi összehasonlításban így erőteljesen csökkent a távolság Németország és az Amerikai Egyesült Államok között, amely a legkedveltebb konferenciahelyszín: az ICCA-statisztika Németországban 722 nemzetközi szövetségi kongresszust jelentett – 11,2 százalékkal többet, mint tavaly.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az úticél Németország a nemzetközi vendégek körében ilyen nagy népszerűségnek örvend. Ez egyaránt igaz az üdülésekre és az üzleti utakra – az eredményt szépen mutatja a nemzetközi vendégéjszakák számának jelenlegi erőteljes növekedése és az a tény is, hogy nemzetközi szinten csúcshelyezést foglalunk el kongresszusi helyszínként” – mondja Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatósági elnöke. 

A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 30 országban tart fenn képviseleti irodát. Bővebb információt erről az online sajtóközpontban olvashat a következő internetes címen

Fotó: DZT/ Joachim Messerschmidt

2017-12-28« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk