Birtokba vehették a gyerekek a Garadna Grundot

Birtokba vehették a gyerekek a Garadna Grundot

Birtokba vehették a gyerekek a Garadna Grundot

 

 

 

Szerző/Fotó: Vereb István

 

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút folyamatban levő nagyfelújításának részeként a garadnai végállomás környezete is átfogó fejlesztést kapott. Garadna Grund fantázianévvel új, tematikus játszótér épült a legkisebbek számára, akik az önfeledt játék mellett tudásukat is bővíthetik az erdő állatait és a kisvasút járműveit mintázó játékokon keresztül. Szórakozva tanulni, a legkisebbeknek is – ez lehetne a mottója az új játszótérnek. Az erdei szilofon, a mókus labirintus, az állatos magasságmérő mind olyan elem, amely egy átlagos játszótéren nem található meg, de állatos szelfipont mellett is csak Garadnán készíthető fotó, mint ahogyan Mk48-as mozdonyt mintázó játszótéri kisvonat is kizárólag itt vezethető.

 

Az új játszóteret július elején vehették birtokba a kicsik. A garadnai végállomás környezetének fejlesztése Magyarország Kormányának támogatásából, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút rekonstrukciójának részeként valósult meg, mintegy 60 millió forintból. Az új játszótér mellett rendezvények lebonyolítására alkalmas erdei színpadot alakítottak ki, és új közösségi tereket, szalonnasütőket hoztak létre. A kisvasút átfogó korszerűsítése várhatóan 2022 nyarára fejeződik be.

2021-07-09« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk