Ismét nemzetközi diplomát nyertek el sommelierjeink

Ismét nemzetközi diplomát nyertek el sommelierjeink

Ismét nemzetközi diplomát nyertek el sommelierjeink

 

 

          

            A hazai gasztronómia látványos megújulása, az éttermek színvonalának emelkedése megkívánja a sommelier kultúra megjelenését is. Ez az egyre erősebb követelmény megteremtette a szakemberképzést és természetesen az alkalmazásukat is. Nem véletlen, hogy egyre többen – sőt nemcsak a pályára készülők, hanem az érdeklődő vendégek is - szívesen végzik a Magyar Sommelier Club kurzusait.

            Most elérkezett a hazai szakember gárda az előrelépéshez. A tavaly A.S.I. diplomát elnyert Angermann László után idén hárman is learatták a nemzetközi elismerést. Bár nem kevés az, amit most elértek, marad számukra még egy fontos feladat: példát mutatni a többieknek, hogy lássák, a tudásnak, a tanulásnak van értelme és eredménye.

            Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnöke, a diploma átadó ünnepségen beszélt a szervezet megalakulásáról. Mint mondta, 1991-ben 14, a gasztronómiával foglalkozó, a vendéglátásban dolgozó szakember hozta létre. 1994 óta folyik sommelier képzés Magyarországon. A hivatásos sommelier ért a borokhoz, pezsgőkhöz, párlatokhoz, likőrökhöz, szőlőkhöz, fűszerekhez, bor és itallap szerkesztéséhez is. És nem vész el a sörök, a kávék, a teák, valamint az ásványvizek közötti különbségek megítélésében.

 

 

A Club 2001 óta tagja az 1969-ben Reimsben megalakult A.S.I. Nemzetközi Sommelier Szövetségnek. Három éve vesznek részt a vizsgájukon. Míg az első évben senkinek nem sikerült diplomát szerezni, tavaly Angermann Lászlónak igen. Idén pedig 12 indulóból hárman érték el. Ez óriási eredmény, különösen, ha a vizsga feltételeit, a megoldandó feladatokat ismerjük – mondta az elnök. – Ők hivatalosan is a világ- és Európa bajnokok családjába kerültek evvel. A sikeres karrierépítésnek is fontos lehetősége a nemzetközi diploma. A kemény feltételek teljesítése bizonyítja a magas szintet. A nemzetközi szervezet meghatározza a bonyolítás helyszínét, a berendezést, a feltételeket, a vizsga anyagát, és a vizsgáztatókat. Köztük a borfajtákat is, amelyek között lehet magyar. A vizsga nyelve angol, francia, vagy spanyol, ám azoknak az országoknak az indulói nem választhatják a saját nyelvüket. 80 kérdésből álló elméleti teszt, vakkóstolás, borok és párlatok felismerése, majd fogalmazás következett az éghajlati változások szőlőre gyakorolt hatásairól egy sommelier szemszögéből. A gyakorlati feladatok között italajánlás, és értékesítés adott alkalomra, vörösbor dekantálása, étel-ital párosítása szerepelt, minderre 20 perc állt a rendelkezésükre. A vizsgaanyagot az A.S.I. olaszországi oktatási központjában bírálták el.  75 vizsgázóból, akik a világ minden tájáról próbálkoztak, 57-en feleltek meg. Érdekes módon sokan érkeztek Ázsiából. Kiválóan felkészült versenyzőink két arany és egy ezüst diplomát nyertek el. A diploma mellé kitűzőt, és sorszámos, fényképes kártyát is kapnak a sikeres vizsgázók.

            Horváth Máté (Mák Bisztró) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Ausztria) arany, Rácz Imre (Mák Bisztró) ezüst diplomás. Horváth Máté képviseli Magyarországot Belgiumban a „Contest of the Best Sommelier of the World 2019” (március 10-15) nemzetközi versenyen. Kovács Norbert idén november 9-11-én a Belgrádban megrendezésre kerülő „Balkan Sommelier’s Challange 2018” versenyen indul magyar színekben.

Kovács Norbertet kérdeztük,

 

 

mi motiválta a rangos vizsga letételében? Mint mondta, sokat készült, munka és a család mellett, de remélte, hogy sikerül a megmérettetés. Munkahelyén, a Zelltweg-i, Forma 1-es pálya melletti osztrák szállodában étteremvezető. Örültek és gratuláltak a sikeréhez. A ház borospincéjében a falra kerül a diplomája.

Kovács Gábor elnök a Continental Hotel Budapestben adta át ünnepélyesen az általa az A.S.I. éves rendes közgyűlésén átvett diplomákat.

Írta/Fotó: Dr. Hajós Anna

           

2018-06-29« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk