Jelentős mennyiségű új munkahelyeket is teremt a miskolctapolcai élményfürdő

Jelentős mennyiségű új munkahelyeket is teremt a miskolctapolcai élményfürdő

Jelentős mennyiségű új munkahelyeket is teremt a miskolctapolcai élményfürdő

 

 

Szerző: Nagy Júlia

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

2021 elején nyitja meg a kapuit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolcán. A Modern Városok Program keretében 12,7 milliárd forintos támogatással megépülő új fürdőkomplexum közvetlenül és közvetve is számos új munkahelyet teremt, a hatása viszont ennél sokkal jelentősebb.

 

 

 

Már most elkezdték a munkatársak keresését a Miskolci Fürdők Kft-nél, hiszen a várhatóan 2021. elején nyíló élményfürdőbe mintegy 80 - 100 új munkatársra lesz szükség. Az új turisztikai attrakció multiplikátor hatása ennél azonban jóval nagyobb. Éves szinten ugyanis mintegy 250.000 látogatót vár majd a fürdő Miskolctapolcára, amely révén megduplázódhat az eddigi vendégforgalom az üdülőterületen. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a fürdők személyzetének a létszáma bővül, hanem várhatóan a miskolctapolcai, illetve miskolci szálláshelyeken, éttermekben és a turisztikai attrakcióknál is új munkahelyek jönnek majd létre.

A Miskolci Foglalkoztatási Paktum által nemrégiben szervezett sajtónapon Veres Pál, Miskolc város polgármestere kiemelte, hogy az élményfürdő fejlesztéshez kapcsolódva új szállodákra is szükség van. A cél az, hogy a több napra érkező családos vendégeket különböző árkategóriájú, magas minőséget biztosító szállásokon lehessen majd fogadni, éppen ezért szállodai befektetőket keres az önkormányzat. A szálláskapacitás, minőség- és szolgáltatásfejlesztés azonban az új szállodáktól függetlenül is elindult Miskolctapolcán, több hotel már elkezdte a kapacitásbővítést, illetve több új vendégház nyitotta meg, illetve nyitja meg idén a kapuit, részben a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Programnak köszönhetően, de a közepes árkategóriájú panziókban is történnek fejlesztések.

 

 

 

Az összehangolt, egymásra építő fejlesztések nemcsak közvetlenül a turisztikai szektor számára jelentenek potenciált. Miskolcra az elmúlt években számos multinacionális cég betelepült, amelyek az üzleti turizmus motorjai a városban. Ennek a szektornak az igényeit jelenleg nagyrészt a Miskolc belvárosában található szállodák elégítik ki, ahol viszont a folyamatos ipari bővülés miatt már egyre nehezebb hétköznap szállást találni. Miskolctapolca a belvárosból és az ipari parkoktól is egyszerűen megközelíthető, így a szállásbővítéssekkel és a létesítendő új szállodákkal nemcsak közvetlenül a rekreációs céllal érkező vendégeket tudják majd kiszolgálni, hanem az üzleti turizmus egyre bővülő igényeit is – miközben az élményfürdő és a kapcsolódó wellness szolgáltatások szintén közvetlenül is segítik az üzleti útra érkezőket a napi munka utáni rekreációs lehetőségek biztosításával.

 

 

 

Az egyéb szolgáltatások, pl. a vendéglátás terén is hasonló a helyzet. Az elmúlt években Miskolcon számos, az országos TOP listákon szereplő étterem nyitotta meg kapuit, amelyek azon túl, hogy az üzleti tárgyalásokhoz és rendezvényekhez megfelelő helyszínt és gasztrokínálatot biztosítanak, egy önálló új célközönséget is bevonzott a városba. A Bükki Borvidék boraival sok esetben Michellin csillagos éttermek borlapjain találkozhatunk – Miskolcon azonban közvetlenül a borászok borkóstolóin és borvacsoráin ismerhetjük meg a borvidék legjobb borait, ami a borturizmus élénkülését eredményezi. Ezt a folyamatot erősíti várhatóan az élményfürdő megnyitása, hiszen a fürdővendégek esti programjának is elengedhetetlen része lesz az éttermek az Avason és a görömbölyi pincesoron lévő híres pincéknek a felkeresése, így várhatóan bővülni fognak az ottani szolgáltatások is, amelyek az ősztől tavaszig tartó idényben az üzleti turizmus számára is új helyszín- és programlehetőségként fognak jelentkezni. 

Projekt megnevezése: TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001 számú „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja” című projekt

 

2020-08-04« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk