Közlekedési vállalatok összefogása a belföldi turizmusért

Közlekedési vállalatok összefogása a belföldi turizmusért

Közlekedési vállalatok összefogása a belföldi turizmusért

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Új összevont közlekedési napijegyet vezetnek be a kiemelt turisztikai térségben, a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők. Az új napijegy szerdától érvényes - hangzott el a sajtóeseményen, ahol a házigazdák a belföldi turizmus fontosságát hangsúlyozták. Esztergom, Szentendre, Vác turisztikailag az eddiginél is népszerűbb célpont lehet, és ez vonatkozik a Dunakanyar más, a kirándulók által kedvelt településeire, köztük Dömösre, Zebegényre és Nagymarosra.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

Völner Pál, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangoztatta, hogy ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek. Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit - jegyezte meg.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz. Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

 

 

 

 

 

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a menetrend szerinti dunakanyari körjárataikon használható a jegy.  Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

A kombinált napijeggyel az útba eső településeket a turisták úgy látogathatják meg, hogy átszállnak a különböző szolgáltatók járműveire. A kedvező jegyáraknak köszönhetően megfizethetővé válnak a családi kirándulások a Dunakanyarba, miközben csökken az autóforgalom is, és parkolásról sem kell gondoskodni.

A Dunakanyar megújult szabadstrandjai is vonzó célpontok lehetnek a nap folyamán, Visegrádon, Zebegényben és Dunabogdányban.

 

 

2020-08-05« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk