Négy vonattal utazhatnak a zarándokok

Négy vonattal utazhatnak a zarándokok

Négy vonattal utazhatnak a zarándokok

 Fotó: MÁV Zrt

 

Idén nyolcadszor indulnak útjukra a hagyományos zarándokvonatok júniustól szeptemberig, három célállomásra: Erdélybe, Csíksomlyóra a Boldogasszony, a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna, és Bosznia-Hercegovinába a Medjugorjei járatokra lehet helyet foglalni. Ebben az évben Ferenc pápa látogatására egy különjárat zarándokvonat is érkezik Csíksomlyóra június 1-én a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START Zrt. együttműködésének keretében.

A Nyugati pályaudvar Királyi várójában tartott sajtótájékoztatón dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Fülöp Attila az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára; Csépke András a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója ismertették a részleteket.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója néhány számmal ismertette a megnövekedett érdeklődést: eddig összesen 16 ezer fő utazott a zarándokvonatokon, idén 3700 fővel számolnak. Érdekes történelmi emlékhelyeken áthaladó, élményt nyújtó útvonalakat igyekeztek a 4-6 napos hagyományos zarándoklatokhoz igazítani. Idén először helyezi forgalomba a MÁV azokat a saját fejlesztésű és gyártású IC plusz kocsikat, amelyeket a kerekes székesek és a babakocsival közlekedő családok is biztonsággal használhatnak, illetve kerékpárszállításra is alkalmasak.

 

Fotó: MÁV Zrt

 

Budai László, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója elmondta: május 31-én három városból, Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról indulnak zarándokvonatok, amelyeket Püspökladányban összekapcsolnak, majd a vonat 17 kocsiból álló szerelvényként folytatja útját. Az utasok másnap reggel érkeznek Csíksomlyóra, ahol részt vesznek Ferenc pápa latin nyelvű szentmiséjén, majd délután visszaindulnak Magyarországra. A pápai misére ezer zarándok utazhat Magyarországról - tette hozzá.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumából kitért arra, hogy az államtitkárság a korábbi évekhez hasonlóan idén is biztosítja negyven gyermekvédelmi gondozásban nevelkedő gyermek részvételét a csíksomlyói búcsún, illetve a czestochowai zarándoklaton.

Sajtótájékoztatón bemutatták a kerekes székesek számára felvonóval felszerelt, többcélú belsőteres IC+ kocsit.

 

Fotó: MÁV Zrt

Írta: Barna Judit

2019-01-29« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk