Álmomban Bhutánban ébredtem

Álmomban Bhutánban ébredtem

Álmomban Bhutánban ébredtem

 

Nem, sajnos, nem én… Pedig szívesen elutaznék egy olyan országba, ahol a király feladata a nemzeti boldogság növelése. Merthogy ebben az alig fél Magyarországnyi területű, 730 ezer lakosú királyságban nem GDP-vel mérik a jólétet, hanem egy összetett szempontok szerint megállapított mérőszámmal, a Bruttó Nemzeti Boldogsággal.


 

Pedig egyszer már majdnem úgy hozta a sors, hogy egy szíves invitálás után elmehettem volna Bhutánba, a nyakam köré is kerítettek már egy fehér selyemsálat, mindezt egyszer Bécsben, egy utazási kiállításon. De olyan hosszú és drága oda az út, hogy akkor lemondtam róla. Ma már bánom.

Elolvastam ugyanis Valcsicsák Zoltánnak, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökének könyvét, amelynek minden lapjáról empátia és szenvedélyes szeretet sugárzik. Szerelem első látásra – van úgy, hogy az ember nemcsak a kedvesébe tud így beleszeretni, hanem egy országba is.



Pedig a Mennydörgő Sárkány földje megkéri a maga árát. A turizmust oly módon próbálják korlátozni, hogy előírják, csak szervezetten lehet odautazni, és minden turistának napi minimum 250 dollárt kell az ott tartózkodásért fizetni. Igaz, ebben minden benne van: a szállás, a teljes ellátás, az ország bejárása autóval, a sofőr, az idegenvezető díja és számos program ára is.

Bhutánt Ázsia Svájcának is nevezik, hiszen különleges úti cél, a vendégek, ha úgy tetszik, válogatottak, a táj gyönyörű: az égbeszökő hegyek, a nemzeti parkok, a védett állatfajok, a gyógynövénykertek, a csodálatos kolostorok, erődök, az imakerekek, imamalmok, Buddha szobrok együttese páratlan. Ráadásul a szomszédos országokhoz – mint például India vagy Nepál – képest egyesek szerint sokkal biztonságosabb, nyugodtabb és tisztább vidék ez.



Bhután évszázadokig teljesen elzárt volt a külvilágtól, beékelve hatalmas országok közé. Ez volt a szerencséje is. Kevés olyan szeglete van ugyanis a világnak, ahol csak 16 éve létezik tévéadás és internet, és 2008-ban vezette be a király a demokráciát. A mozikban csupán bhutáni filmeket vetítenek, bár az internetről bármilyen film is letölthető. Félmillió mobiltelefont használnak ma már. A hagyományos és modern egészségügyi ellátás ingyenes. A helybélieknek megfizethetők az élelmiszerárak. Bhután szeretne 2020-ra teljesen átállni a biogazdálkodásra.

Az emberek kedvesek, az apró falvakban egyszerűen élnek, és nagyon szeretik a csípős paprikás ételeket – tudom meg Valcsicsák Zoltántól, aki egy alapítvány révén jutott el Bhutánba először, és ma már nemcsak ő maga látogat oda olyan gyakran, ahogy csak tud, de maga is szervez ide utakat.

Bhutánban egyébként nem cél a tömegturizmus növelése, itt nem lehet külföldinek földet vásárolni, a világcégek beáramlása nem nagyon kívánatos, ugyanakkor a Bruttó Nemzeti Boldogság növelése a helyi alkotmányban is lefektetett cél. A helyi fiatalok élen járnak a nyelvtanulásban, nyitottak a világ újdonságaira és igyekeznek jó tanítványnak bizonyulni, ha vállalkozások alapításáról és működtetéséről van szó. Teszik ezt a maguk és a nemzetük boldogulására.


Hogy mi a titkuk? Talán a buddhizmus, amelynek mértékletességre való oktatását komolyan veszik és hisznek benne? Vagy a csodálatos vidék, ahonnan nem kívánkoznak máshova? Nehéz ezt megfejteni még annak is, aki gyakran érkezik oda a helyi két légitársaság gépének valamelyikével. De próbálkozni érdemes.

Írta: Dr. Elek Lenke

Fotó: Magyar-Bhutáni Baráti Társaság, Valcsicsák Zoltán

 

2015-10-13« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk