Gömör szépségei

Gömör szépségei

Gömör szépségei


Szlovákiába, Gömörre és környékére látogattunk, ahol katedrálisból sörgyárba, jégbarlangból kalandparkba vezetett utunk.

A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal meghívására június 4-7-ig barangoltunk Szlovákiában. Először Rožňavára, vagyis Rozsnyóra érkeztünk, amely a Karszt régió idegenforgalmi központja, Gömör legnagyobb városa, és egyben járási székhely is. A város a nevét egy különösen gazdag bánya után kapta, amelyet Rosnoubanának neveztek.

Tágas tér a központ, itt találhatók a város építészeti látványosságai, a reneszánsz őrtorony (renesančná strážna veža), a városháza, a püspöki palota, az egykori bányakamara épülete és az evangélikus templom. A város legszebb és legfontosabb nevezetessége a 14. századi gótikus Szűz Mária Mennybevétele-katedrális. A régi városháza épületében idegenforgalmi információs központ várja a turistákat.


   A betléri kastély

               Dr. Habsburg György



Szádalmás községben, a Granáriumban töltöttünk egy éjszakát, a Granarium Panzió a Szlovák Karszt Nemzeti Park környezetében várja vendégeit. A megnevezés az olasz „granario” szóból ered, ami magtárat jelent. Az épület a 17-18. század fordulójáról való, magtárként, borospinceként és élelmiszerraktárként szolgált. Abban az időben, amikor Szádalmás (akkori Almás) a Szádvári uradalomhoz tartozott, a magtár az Eszterházy család tulajdonában állt. Pápaiová Szilvia és férje nemcsak szállást ad a turistáknak, de tíz kicsi „házat” is felállítottak, amelyekben termékpiacot rendeznek minden évszakban, az ő portájukon gyűlnek össze a saját termékeiket eladni és népszerűsíteni kívánók. A Granárium és annak Kemencés kertje helyszíne a rendezvényeknek, itt tartják a Tizedbeszedő fesztivált és a Kemencés napokat is. Kínálnak házi lekvárokat Anna néni kamrájából, kézzel tekert csigatészták, hagyományosan készített szilvalekvár, Karszt vidéki friss méz és még sok más finomság tarkítja a kínálatukat. Itt ingyen ajándékozzák a Kraszko csigácska kalandjai című mesekönyvet, amelynek alakjait a régió több olyan helyén is megtaláljuk, ahol gyermekfoglalkozásokat tartanak. A közelmúltban nyári szobrász alkotótábort rendeztek, ahol a résztvevők a régió 19 községének egy-egy jellemző meséjét, anekdotáját alkották meg, és amelyeket a községekben állítottak fel. Vendégszobáikban sűrűn szállnak meg túrázók, kerékpárosok, vagy csak olyan családok, akik csöndre és jó levegőre vágynak.


   Granárium

    Szádalmás, Granárium


Krasznahorka várától nem messze, Krasznahorkaváralján található az 1904-ben épült szecessziós emlékmű, Andrássyék mauzóleuma, amelyet egy nagy szerelem emlékére szlovák Tádzs Mahalnak is neveznek. Andrássy Franciska és Dénes mauzóleuma Kelet-Szlovákiában a Rozsnyóból Kassára vezető főút mellett található. Andrássy Dénes, a bécsi, nem nemesi családból származó Hablawetz Franciskával (1838-1902) kötött házasságával megsértette a régi nemesi hagyományokat, ezért a családja kitagadta. Harmonikus házasságuk 36 évig tartott és a gróf felesége halála után nagyszabású mauzóleumot építtetett szerelme emlékére. Nemcsak maga az épület van szobrokkal díszítve, de a mellette található park is, itt örökítette meg hűséges kutyájukat is a gróf, akit halála után szintén a mauzóleumba temettek. Érdekesség, hogy Andrássyék az elsők voltak Magyarországon, akik 1898-ban nyugdíjat kezdtek fizetni nagybirtokaik alkalmazottainak. Ide minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés.


  Andrássyék mauzóleuma

               Andrássyék mauzóleuma

 

   Mauzóleum

   A kutyaszobor


A háromszintes jégbarlang és a híres lovasudvar

A dobsinai jégbarlang a Szlovák Paradicsomban Dobsina várostól légvonalban 6 kilométernyire északnyugat felé a Ducsa-hegy oldalában, a tengerszint fölött 969 méter magasságban található. Bejárata az alatta folyó Gölnic völgyénél 130 méterrel magasabban fekszik. A barlang háromszintes, a jég birodalma az alsó szinten található. A barlang levegőjének hőmérséklete 0 °C, jégrétegeinek vastagsága 30–40 m. De csodáit szinte lehetetlen elmondani. Ez a védett természeti képződmény az egyik legértékesebb és legérdekesebb természeti jelensége Szlovákiának. Sehol, az alpesi térségen kívül, Európában nem található annyi jég, amely helyenként több mint 25 m vastagságnál nagyobb. Egyedülálló díszítésének köszönhetően az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

A jégbarlangtól alig tíz percre megnéztük és volt, aki kipróbálta a Tarzánia kalandpark kötélpályáját is, amely komoly felkészülést igényel.


  Tarzania


A Szlovák paradicsom déli részén a Glac-tetőről lefolyó víz alakította Zejmark szakadék látogatható szoros. A patak, amelyik átfolyik rajta a Hnilecbe torkollik a Mlynky-Biele Vody települések alatt. Fő forrása a bőségesen fakadó Zejmarki kút. A patak néhány fokozatú vízesésrendszert alkotott, amelyet Ján Nálepka kapitány tiszteletére neveztek el, a szorost 1963-ban nyitották meg.

Következő állomásunk Brzotin, vagyis Berzéte volt, a Sajó völgyében fekvő településen már a tatárdúlás előtt vásárokat rendeztek. A község Rozsnyó városának nemesi székhelye volt, erre utal az itt található négy kastély, illetve kúria is. A mindössze 190 lelket számláló, teljesen magyar ajkú református gyülekezet már évek óta embert próbáló harcot vív az ősi templom felújításáért. A templom rendszeresen otthont ad kulturális rendezvényeknek, melyek bevételét a templom felújítására fordítják.

Berzéte híres a Lovasudvarról, ahol kényelmes szobák, wellness és lovaglási lehetőség várt a házigazda kínálásával. Itt, ahogy mi is megtettük, érdemes megszállni, és csillagszerűen bejárni a környéket. Tizenhét ló, pónik s szamár várja a sportszeretőket, kis állatudvar is szórakoztathatja a kisebbeket. A birtok tulajdonosainak egy fedeles lovarda kialakítása most a legközelebbi cél, hogy télen is tudjanak a wellnessen kívül programot nyújtani a turistáknak.

Mindjárt az országút mentén található az a Máriássy-kastély, amely 1729-ben épült barokk stílusban. Főhomlokzatán oszlopos rizalit található, melynek erkélye alatt a Máriássy-család címere látható. Az épületben most levéltár működik. A Máriássy-család másik kastélya klasszicista stílusban épült 1837-ben. Az épületet a népnyelv csak „fehér-kastélyként” ismeri, bár színe most sárga, és a Szlovák Karszt Nemzeti Park Természetvédelmi Felügyelete működik az épületben.

A Berzétei Református Templom régió talán legidősebb református temploma. A jelenleg is zajló régészeti feltárások arra engednek következtetni, hogy az épület a kezdeti időkben nem templomként funkcionált, olyan épületmaradványok kerültek elő, amelyek a jelenleg fennálló templom legkorábbi maradványainál idősebbnek tűnnek. Talán egy főúri lakhely, várszerű erődítmény lehetett.


               Templom Berzéten


Štítnik (Csetnek) község Szlovákiában, a Kassai kerület Rozsnyói járásában van, a csetneki gótikus plébániatemplom évszázados falait szinte teljesen beborítják a 14-15. századi freskók. A város legjelentősebb műemléke azonban a gótikus evengélikus templom, egyben nemzeti műemlék. Eredetileg egy háromhajós bazilika volt a 14. és 15. századból, pazar csillagszerű és hálószerű mennyezettel. A falak több mint 200 négyzetméter festett, a hitélet egyes jeleneteit ábrázoló gyönyörű freskókkal. A templom berendezéséből megmaradt egy bronz keresztelőmedence a 15. századból, a 16-18. századbeli padok, több sírfelirat, a reneszánsz-barokk főoltár 1636-ból való, a szószék 1693-ból, és számos további apróbb műtárgy.

A magyar szent királyokról és az udvartartásukban élő hölgyekről készült ábrázolások nagy része páratlan ritkaságnak számít. A település valaha nagyon gazdag volt, ezért épülhetett itt ilyen ékes templom. Csetnek község története kezdettől fogva szorosan összefonódott a bányászattal. A felszínre hozott színes ásványokat a művészek is felhasználták alkotásaikhoz, sok festékpor alapját képezték. Érdekesség a templom ódon orgonája, amelynek fából készült szekrénye a mai Szlovákia területén a legrégibbnek számít. A templomban sírkőtáblák is vannak, itt található az 1594-ből származó Štefan Bebek sírkőtáblája.


    Stitnik - Csetnek


Az Aragonitbarlang Martinházán

A Martonházi-aragonitbarlang vagy más néven Ochtinai-aragonitbarlang (szlovákul: Ochtinská aragonitová jaskyňa), amely az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként az UNESCO Világörökség része, a világ három látogatható aragonitbarlangjának egyike. A Rozsnyótól 26 km-re, a Gömör–Szepesi-érchegységben található, 300 m hosszú barlangot 1954-ben fedezték fel, és 1972-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A Várhegy északkeleti oldalán 660 méter magasan nyílik. Földalatti csarnokait az aragonitból formálódott különféle képződmények díszítik, amelyek a felszíni vizek korróziós tevékenysége és mészkő kikristályosodása folyamán jöttek létre. Színük a fehértől a barnáig terjed, s alakjuk rendkívül változatos. Korukat 138 000 és 13 000 év közé teszik a kutatók. Napjainkig tíz termet tártak fel, amelyeket a képződmények formái után neveztek el. Így van például Tejút-terem, Csillag-terem, Márvány-terem.


  Csoportkép az aragonitbarlangban


   A Martonházi-aragonitbarlang csodái


Gömörhorkán, a Kövirózsa panzió vendégeként búcsúztunk Szlovákiától. A Szlovák Karszt Nemzeti Park kapujánál épült Penzión Skalná ruža - Kövirózsa panzió ingyenes Wi-Fi-vel, terasszal és grillezési lehetőséggel várja vendégeit. A szlovák karszthegység 20 méterre kezdődik, az UNESCO Világörökség listáján szereplő Gombaszögi, Domica és Ochtinai aragonitbarlangok pedig 10 és 15 km-re találhatók. Panziójuk szinte állandóan foglalt, szeretik a vendégek a tulajdonosokat, ami nem is csoda, hiszen itt is gömöri ételeket főznek a vendégek kedvére. Hosszú kerékpáros túrára indulhatnak a sportosabbak, mintegy 500 kilométer jelzett kerékpárút várja őket, de az se búsuljon, aki kerékpár nélkül érkezik, kölcsön is adnak készlet. A tulajdonosok, Éva és Tamás a drótszamarak javításáról is gondoskodnak.

A sűrű programmal eltöltött négy nap alatt megismerhettünk Gömör és környéke egy részét, közel sem az egészet. Ahhoz talán évek is kellenek, annyi a látnivaló. Javaslom sportolásra, pihenésre, kulturális feltöltődésre ezt a gyönyörű helyet.


   Kövirózsa vendégház


Írta/Fotó: Bódi Ágnes / Turizmus Online

2015-06-20« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk