Ismét apátsági sör készül Zircen

Ismét apátsági sör készül Zircen

Ismét apátsági sör készül Zircen

 

            Igaz, az előző időszak, 1735 óta, amikor még a ciszterciek sert főztek a bakonyi rendháznál, eltelt 280 év, ám a múltra érdemes volt építeni. A 800 éve alapított Zirci Ciszterci Apátság szerzeteseinek életét az imádság, az étkezések és a munka alakította. A közösségi alkalmakkor került az asztalra, főleg az északi területek monostorainak szokását átvéve, a sör mértékletes, egészséget támogató fogyasztása. A Bakonyban, III. Béla magyar király által 1182-ben alapított apátságot előbb a tatárok, majd a törökök pusztította, ezt követően a reformáció miatt másfél évszázadra megszűnt a rend működése, azután német ciszterci szerzetesek hozták magukkal a serfőzés tudományát. A mai arborétumban található az a ház, amelyben főzték, és a tó, a Seres-tó, amelyben hűtötték az általuk készített sert. A XIX. században ez abbamaradt, a gimnáziumi oktatás lett a szerzetesek meghatározó feladata. 1950-ben a kormány megvonta működési engedélyüket, negyvennégyen börtönbe kerültek. Jelenleg az országban 23 ciszterci szerzetes él. Visszakerült a tulajdonukba mind a négy gimnáziumuk, a csodálatos könyvtár és az arborétum.


 

            A rend mindig nyitott és barátságos, családias légkörű volt és maradt. Mint Dékány Sixtus apát úr elmondta, az egykori üvegházból kialakított látogatóközpont arra szolgál, hogy a látogatókat bevezessék a rend életébe; a Gobelin teremben két gyönyörű németalföldi faliszőnyeg ábrázolja Szent Bernát, a legjelentősebb ciszterci szent életét. A másik teremben kiállításon tekinthetők meg az apátság értékei, fontos emlékei. A bazilikában félóránként értő vezetéssel ismerhető meg a teljesen felújított gazdag barokk belső tér. Az idegenforgalmi tevékenységhez jól kapcsolódhat a sörkészítés, amely ma, mint hazai apátsági sör, egyedülálló a piacon, és így űrt tölt ki.



            Bár az Apátság könyvtárában találtak a serfőzés történetére vonatkozó iratokat, az eredeti receptek nem kerültek elő. A minőség fontosságát szem előtt tartva, a mai kor igényének megfelelő sört főznek, a legkorszerűbb műszaki feltételek között. Német alapanyagból készül az idén 300 ezer liter minőségi sör, amelyet 0,33-as palackokban, valamint később csapolható hordókban is értékesítenek.



Háromféle készül: a Zirci Apátsági Búza, amely szűretlen, étkezések kísérőjének ajánlott, a Zirci Apátsági Pils, ez klasszikus, könnyű, kesernyés láger sör, valamint a Zirci Apátsági Belga, a karakteresen komlózott, belga élesztővel készülő félbarna különlegesség, a régi böjti sörök hagyományát folytatva, erősebb és táplálóbb a mindennapi söröknél. Adott a jó minőségű, 600 méterről nyert karsztvíz és a hideg; a Magas-Bakony és a Zirci medence mindkettőt biztosítja.



Mint az apát úr elmondta, a kulturált italfogyasztás, az emberi kapcsolatok formálása, a beszélgetések elősegítése a céljuk az újdonsággal. Az előállításhoz építészetileg is különleges helyet választottak: a bazilikához csatlakozó, szentély felöli épületszárny pincéjét, amelyet bejelentett csoportok látogathatnak majd.



Tóth Gergő, a Zirci Apátsági Manufaktúra ügyvezető igazgatója elmondta, önerőből, 150 millió forint költséggel készült el a főzde, a terveik szerint várhatóan 3-5 év alatt térül meg a befektetés. A bevételt elsősorban az apátsági feladatok ellátására, az önfenntartásra fordítják. Eddig már 92 pub rendelt, még anélkül, hogy kóstolták volna, bízva az Apátságban. Várhatóan Észak- Nyugat-Magyarország, Győr, a főváros és a Balaton térsége lesz a legerősebb vásárlója a kézműves manufaktúrának. Augusztus 15-én, a Bakonyi Betyár Napokon főzdelátogatáson mutatják be a söröket, szeptemberben már több kézműves sörözőben is kóstolhatók és az őszi fővárosi Főzdefeszten is találkozhatunk velük.



            Érdekes a címke és a zárókupak is. Az utóbbin az apátsági címer látható, a szürke daru, amely a lábában követ tart, őrizve társai álmát. Ha elalszik, a kő kiesik a lábára és ébreszt. Ez a vállalt küldetése a rendnek is.


http://zircimanufaktura.hu/


Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: www.aktivpihenes.hu/Okolicsányi Zoltán


2015-08-10« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk