Egy falat India a belvárosban

Szerző: Barna Judit
Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán
India varázslatos világát nem lehet elfelejteni, pedig jó régen, 1996 nyarán jártunk ott. Soha nem éreztem azt a megdöbbentő klímát, ami Madras (Csennai) repülőterén, az Air India járatából kiszállva azonnal mellbevágott. A gépben hűvös 21 fokra állított hőmérséklet és a madrasi külső között lehetett vagy plusz 24 fok különbség. Több hetes tartózkodásunk alatt nem könnyen, de megszoktuk, hogy Tamil Nadu állam fővárosának levegőjét nemcsak a Kelvinben mért emberpróbáló fokok és az eszméletlenül magas páratartalom, hanem a mindent átható fűszerek illata járta be. Bármerre jártunk a városban a kis utcai árusoktól kezdve az elegáns hotelek konyháiról kiáramló curry, koriander, kurkuma, fekete mustármag, görögszéna, édeskömény, nigella, római kömény jellegzetes, orr-ingerlő aromái érkeztek felénk.
Betakartak, körbevettek, velünk jöttek akárhová mentünk, beivódtak minden ruhánkba és tárgyainkba is. Még itthon is éreztük sokáig India felejthetetlen illatait, és évekig nézegettünk a csodálatos Taj Mahalról készített fotóinkat is.
Nos, ez az emlék jött elő a Vigyázó Ferenc utcában, amikor a minap kollégáimmal kerestük a négyes számot.
Júliusban megnyitott Budapest legszebb indiai étterme, a HITCHKI, közvetlenül a Lánchíd Pesti hídfőjénél- szólt a kedves meghívás egy kóstolóra. Néhány lépcsőn lefelé lépkedünk a HITCHKI indiai étterembe, ahol a tulajdonos, Kumar Charaanjeet Verma fogad bennünket India mesebeli világában.
Az étterem hangulatában, a dekorációkban is autentikus. A lenyűgöző enteriőrt Varjas Judit, a 2023 és 2024-es Év Dekorfestője valósította meg. A látvány egyszerre modern, nosztalgikus és részleteiben gazdag, minden kézműves falfestmény és díszítés India színeit idézi.
Az étlap is természetesen különlegesség, hiszen nemcsak az Észak-Indiából ismert klasszikusokat, hanem ritkaságszámba menő Dél-indiai fogásokat és eredeti street food ételeket is kínálnak – egyedülálló formában, India különböző régiójából származó séfek keze alól, modern tálalásban.
A tulaj elárulta, hogy a Hitchki név hindiül csuklást jelent, mert azt szeretnénk – mondja- hogy a vendégeink épp olyan hirtelen és meglepő élményeket szerezzenek nálunk, mint amilyeneket egy váratlan csuklás okozhat.
Majd Kumar a 260 ételt felsoroló, sok oldalas étlap választékában segített eligazodni: ajánlotta a Thali kóstoló tálat, amiben egyszerre több Észak- Indiai ízt is ki tudunk próbálni. A látványos ételfotókon a Dél-Indiai dosa, illetve az idly is nagyon ínycsiklandozóan néz ki, a street food kínálat közül az indiai lepény kenyérbe csavart Kathi Roll kihagyhatatlan fogás. Az a'la carte vendégek választhatnak lágyabb, vagy csípősebb ételek közül, és kérhetnek indiai borok, sörök, whisky-k, likőrök, masala teák és különleges koktélok választéka mellett lassit is.
Közben egy kisebb csoport érkezik, valószínű a környékbeli irodákból, de akár az Akadémiáról, ők bizonyára ismerik a helyet, és barátságos áru napi menüre térnek be ebédidőben.
A talpas pohárban igen mutatós Mangó Lassi szívószállal kerül az asztalunkra, majd jön a kedvencem, az Aam Murgh Masala filézett csirkedarabok paradicsomos, mangós szószban főzve. A kóstoló része volt a Badam Pasanda Murgh, ami pirított hagymával, fokhagymával, gyömbérrel, paradicsommal főtt tejszínes csirke manduladarabokkal, és a Lemon Zing Machli fogás, a gyömbér-fokhagyma pasztás citromlében pácolt halfilé tradicionális módon elkészítve.
A húsos ételekhez szervíroztak Paneer Naan Házi paneer sajttal töltött, fokhagymás kelesztett lepénykenyeret, és Lemon Zest Rice Illatos rizsételt friss citromlével, mustármaggal és curry levelekkel fűszerezve.
Kumár 30 éve él Budapesten, két gyereke már itt született. Négy éttermében több mint negyven alkalmazottat foglalkoztat, akik főleg a szülőhazájából érkeztek Magyarországra.