Barack Hotel Tiszakécskén

Barack Hotel Tiszakécskén

Barack Hotel Tiszakécskén

 

Sokak szerint a Tisza legszebb kanyarulatánál fekszik a Szolnoktól s Kecskeméttől egyaránt mindössze félórányi útra található közkedvelt fürdőváros Tiszakécske, amelynek két Tiszája és két termálfürdője van.

 

 

A régészeti kutatások szerint már másfélezer éve lakott volt a kies vidék. Ez nem véletlen, hiszen a helységet 22,5 kilométer hosszon határolja a folyó. A partot úgynevezett galériaerdők szegélyezik, amelyek a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet szerves részei. Különösen a Holt Tisza-ágnál sok védett növény- és állatfaj lelt itt honra és menedékre magának. Az 1887-ben épült kisvasút remek és szeretett gyermekvasútként működött megszűntéig. Most az aszfaltos utakon járó kisvasút viszi körutazásra az érdeklődőket. A számos szecessziós házzal ékes rendezett város lakosainak száma meghaladja a tizenegyezer főt, s a nyári időszakban ez a létszám több ezerrel gyarapodik az élővizet, a csónakázást, a kajakozást, a horgászatot, a vadászatot, a falusi turizmust, valamint a termálvíz gyógyító hatását kedvelő népeknek köszönhetően

 

 

 

 

Tiszakécskén sokan felkeresik Böröczki Edit fazekas műhelyét. Kovács Miklós kékfestő műhelye a város közepén tekinthető meg. Amellet áll a XIX. századi barokk stílusú római katolikus templom. Öreg gesztenyés soron juthatunk el az 1900-as évek fordulóján neogótikus stílusban épült református templomhoz, amelynek orgonáját kérésre a betérők kérésére megszólaltatják. Újkécskéről Ókécske felé haladva érdemes megtekinteni az egyik régi polgári házban Gyalai Béla festőművész műterem galériáját. A könnyű borok kedvelői sem csalatkozhatnak a finom halételek elfogyasztása után a környék borainak zamatában.

 

 

A Tisza szomszédságában még a rendszerváltás előtt nagyszerű gyógyvizet találtak. A fürdő elsősorban reumatikus, ízületi és mozgásszervi megbetegedésekre, műtétek utáni rehabilitációra és nőgyógyászati problémák gyógyítására kiváló hatású. A gyógyvizet gyomorsav túltengésben szenvedők ivókúraszerűen fogyaszthatják. A városhoz tartozó Kerekdombon szintén van termálfürdő és sokan járnak pihenni vágyók Tiszakécskére is. A falunapokat, a fogathajtó versenyt, a bálokat, s a kulturális és szórakoztató programokat egyre inkább összehangoló és egymás rendezvényeit rendszeresen reklámozó fürdők, szállodák mind szélesebb rétegek számára biztosítanak önfeledt kikapcsolódást.

Tiszakécske vonzza a legtöbb vendéget. Ez nem véletlen, hiszen a múlt században még termelőszövetkezeti tulajdonban lévő fürdőt annak vezetője, Szabó István megvette és a család szorgos munkával egész üdülőparadicsomot épített ki saját erőből és pályázati forrásokból. Az egykori strand mellé először kemping létesült, majd készültek faházak. Néhány esztendeje pedig négy csillagos minősítésű apartman házakkal bővült a kínálat. A forgalom növekedésével növekvő medenceszám egyre több vendéget csábít, a gondosan nyírt pázsiton virágok és lombos fák sokasága között. A szauna-világ változatos száraz és gőz szaunákat a masszőrök pedig különleges „dögönyözéseket” kínálnak.

Az ifjú igazgatónő Szabó Éva június 25-ei szalagátvágása után a papi áldást követően a város polgármesterének Kovács Ernő országgyűlési képviselő köszöntő szavaival nyitották meg a helység első négycsillagos szállodáját a Barack Thermal Hotel&Spat. Az 1,007 milliárdos beruházáshoz az Új Széchenyi Terv keretben 705 millió forintnyi támogatáshoz jutottak. A szálloda kulcsát a budapesti Hungária Kávéház megnyitásakor kitalált hagyományt folytatva a folyóba dobták, hogy a ház mindig nyitott ajtókkal fogadja a vendégeket.

A belépőt magával ragadja a visszafogott elegancia, a szürkéskék, a barna és a zöld színek dominanciája a fehér falak között. A név és a hozzákötődő dizájn nagyszerű ötlet, hiszen a sárgabarack a megye világhírű terméke. Nem véletlen tehát a vendéget köszöntő fölséges illatú barackpálinka, de felszolgálnak a nemes gyümölcsből készült süteményt, gombócot meg túrós lepényt, baracklekváros és aszalt sárgabarackos somlói galuskát, barackos gyümölcslevet, barackos joghurtot, aszalt barackot s a ház csokoládéja is rózsabarack töltelékkel ízesített. A szezonban pedig minden étkezésnél elengedhetetlen dísze a kínáló asztalnak a tálra halmozott sárgabarack s kedvelt a sárgabarack shake. A szauna legkeresettebb terápiája során barackpálinkát is töltenek a gőzfejlesztő vízbe és a kuncsaftok mézes sárgabarack sűrítménnyel kényeztetik a bőrüket a forró levegőben. A szálloda homlokzatától a tájékoztató táblákon, a köntösökön át még számtalan tárgyon is feltűnik a barackfa stilizált, kecses formája.

 

   

   

 

Az ötven igényesen berendezett szoba között a találhatók családi méretű többszobásak és lakosztályok is, mindenféle extrával fölszerelve, de van bálozásra, s konferenciákra alkalmas termük is. A látványkandallóval díszes, hangulatos, teraszos étterem a termálfürdő parkosított udvarára néz. Változatos étkeik fő alapanyagait megbízható helyi termelők és halászok biztosítják. A barackpálinkás étvágygerjesztőt követően megkóstoltam a roston sült harcsafilét petrezselymes burgonyával és citromfű mártással, valami fölséges! Hozzá pedig elkortyolgattam szép lassan fröccsé alakítva egy pohár aranyaló homoki rizlinget.

 

 

A nagyobb részt magyar, osztrák, német és holland vendégeik igényeinek kielégítésére a fürdőzés, a szauna a wellness kezelések mellé a sétáló (nordic valking), a jóga, a lovagló, a kocsikázó valamint kerékpáros programokat kínálnak. Természetesen szerepel a programcsomagokban a fürdőzés mellett a kalandpark, a halászt, a vadászat és a kajak-kenu is. A sokrétű szépségszalon mellett az egészségügyi szolgáltatások körét is bővítik. Az egészségügyi részlegben (Medical Wellnessben) igénybe vehető szakrendelések: angiológia, belgyógyászat, bőrgyógyászat, ortopédia és reumatológia; valamint hirdetnek egészséges életmód programokat.

Írta: Kőhalmi Dezső

Fotó: www.aktivpihenes.hu / Okolicsányi

 


Größere Kartenansicht

 

2014-06-29« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk