Egy gombóc Szent Erzsébetet?

Egy gombóc Szent Erzsébetet?

Egy gombóc Szent Erzsébetet?

 

            Fagylaltkiállítás csábította a szakmai érdeklődőket és a fagyi kedvelőket március 2-4 között a volt Syma, most BOK csarnokban. Vendéglátóipari gépekkel lehetett ismerkedni, és kóstolgatni a nyalánkságokat. Lehet, hogy a gépek között volt újdonság, ilyennek tűnt a Thaiföldről Szlovákián át érkezett fagylalttekercs készítő és árusító mozgó acélberendezés, de a fagyiknál nem igazán találtunk meglepetést. Bár megjelentek a különböző cukorhelyettesítők, a paleolit étrendnek megfelelő, az aktuális divatot követő, vagy éppen glutén-, és laktóz-érzékenyek számára is fogyasztható fagyik, de továbbra is arat a vanília,


Egy gombóc Szent Erzsébetet


csokoládé, citrom és puncs a vásárlók és a kóstolók körében. És arattak az olasz kiállítók. Mára bűvös szó lett a „kézműves” termék, amelyet úgy láttam, a porból alkotottakra is simán rá lehet fogni. A díszítések eléggé egysíkúak, vagy éppen túldíszítettek. A színekkel is van bajom: sok stand fagylaltjáról ordított az ételfesték, és ha szóvá tettem, tiltakoztak. Hiányzott a kiállítók közül sok jó nevű cukrászda, egykori év fagylalt cím elnyerő.


Egy gombóc Szent Erzsébetet


Beszélgettem a Kapitány cukrászdák képviselőjével. Ő elmondta, négy cukrászdájuk van, kettő Budapesten, kettő Kiskunlacházán. Saját készítésű, úgynevezett pultkész fagylalt gyártásával és kereskedelmével is foglalkoznak. Ragaszkodnak a klasszikus iskolához és annak hagyományaihoz. Nyolcvan százalékban olasz alapanyagokból dolgoznak, húsz százalék a saját fejlesztésű, saját gyümölcsökből. Figyelnek a cukorbetegek és étel intoleranciában szenvedők kiszolgálására is.


Egy gombóc Szent Erzsébetet  Egy gombóc Szent Erzsébetet

Egy gombóc Szent Erzsébetet

            A nagy klasszikusokon kívül azért volt más is a pultokban. A szigetszentmiklósi Páratlan cukrászda kínált görög joghurtot, túrórudit, chilis csokit, homoktövist, sárkánygyümölcsöt. És kitalálták a fagyi bérletet.


Egy gombóc Szent Erzsébetet  Egy gombóc Szent Erzsébetet

Egy gombóc Szent Erzsébetet


            Hogy a címet is megmagyarázzam: az egyik standon a látványversenyre benevezett málnás, ibolyás, áfonyás, és beriolettének elnevezett fagylalt mellett volt egy másik, amelyet Szent Erzsébetnek „kereszteltek”. Hogy kéri a vendég? Egy gombóc Szent Erzsébetet kérek? Vagy a Szentet akarom nyalni?

 Egy gombóc Szent Erzsébetet

Egy gombóc Szent Erzsébetet


A fagylaltverseny győztesek:

 

Tejes kategória: LINEA MADRE CSOKOLÁDÉ - Linea Gel Matic Kft

Gyümölcsös kategória: FANTASIA TROPICALE - Aromitalia

Mentes kategória: CUKORMENTES VEGÁN CSOKOLÁDÉ - Bisquit Kft

Legszebben díszített kategória: FAHÉJAS ALMÁSPITE - Ken Carpathia Kft

 

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

2017-03-06« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk