Elindult a Pincejárat Budapest Bornegyedébe

Elindult a Pincejárat Budapest Bornegyedébe

Elindult a Pincejárat Budapest Bornegyedébe

   Fotó: Salamon Judit

 

A Budafok-Tétény Bornegyed közel 100 km hosszú pincerendszere az egykori Osztrák-Magyar Monarchia borkereskedelmi központja volt, minden hazai bortermelő vidék borát itt palackozták. Európában egyedülálló pincerendszer Budapest XXII. kerületében várja a látogatókat 2018 márciusától minden hónap első szombatján.

A 2017 májusában indult Budafoki Pincejárat program nagy népszerűségnek örvend mind a helyi lakosság, mind a turisták körében, ezért nem volt kérdés, hogy 2018-ban is folytatni fogjuk, megújult tartalommal, folyamatosan bővülő helyszín- és programkínálattal- mondta Karsay Ferenc, a kerület polgármestere a sajtótájékoztatón a Seybold-Garab Pincében.

 A Budafok-Tétény Bornegyed közel 100 km hosszú pincerendszere az   Fotó: Salamon Judit

Idén újdonság lesz, hogy a Budafoki Pincejárat buszok már félóránként indulnak a Blaha Lujza téri parkolóból, de a Ferenciek terén és a Szent Gellért térnél is fel lehet szállni.

Márciustól decemberig minden hónap első szombatján, 13.30-tól este 20.30-ig  közlekedő Pincejáratokra a napijegyet online és a buszon is meg lehet venni, ami korlátlan számú utazásra jogosít a belváros és a budafoki pincevilág között közlekedő körjáraton, és kedvezményes belépést biztosít az egyes helyszínekre.

 A Budafok-Tétény Bornegyed közel 100 km hosszú pincerendszere az   Fotó: Barna Judit

Csatlakozott a programhoz a pincészetek mellett négy étterem, valamint tavasztól a Barlanglakás Emlékmúzeum is látogatható lesz, így érdemes több alkalommal is eljönni Budafokra. Idén bemutatkozási lehetőséget kapnak a kerületben élő nemzetiségek (sváb, bolgár, görög, roma), és a Budafoki Dohnányi Zenekar zenészei is fellépnek a pincékben. A fiatal korosztályok számára a budafoki pincevilág tökéletes ismerkedési és randi helyszín, közel a belvároshoz, ezért a pincék és éttermek arra számítanak, hogy párok felfedezik maguknak a kellemes programot.

 A Budafok-Tétény Bornegyed közel 100 km hosszú pincerendszere az   Fotó: Salamon Judit

A Budapest Bornegyede-Budafoki Pincejárat nevű sorozat egyben motorja is a kerületi fejlesztéseknek - mutatott rá a polgármester- mert már megkezdődött a vasútvonal felújítása, így kényelmesebb, gyorsabb szerelvényekkel közlekedhetünk a közeljövőben. A vasút korszerűsítésével Budafok közelebb kerül a belvároshoz, Budapest Bornegyede elérhetőbb lesz. Régóta tervezzük a hajókikötőt is Budafokon, valamint Budafok-Tétényben a még érintetlen Duna-partot is megnyitjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó közönség előtt. Olyan turisztikai attrakció alakul, amely a belvárosi bulinegyeddel is felveszi a versenyt sokrétű, színvonalas borgasztronómiai élmények kínálatával.

További információ a programokról és a menetrendről: www.pincejarat.hu

Írta: Barna Judit

 

2018-03-12« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk