Tízéves az Onyx

Tízéves az Onyx

Tízéves az Onyx

 

 Mintha csak ma lett volna – emlékszem a napra is, amikor a Kis-Gerbeaud helyén 10 évvel ezelőtt megnyílt a Vörösmarty téren az Onyx, amelyik egyike volt a némelyek által sznobnak tartott, mások által a hazai vendéglátásba igazi nyugat-európai színvonalt becsempésző, fine dining hazai éttermeknek.

Az vitathatatlan tény ma is, hogy ha luxusétterem, akkor Onyx, pedig az elmúlt tíz évben szerencsére nagyon sok nívós hely nyílt Budapesten.  Az étterem ráadásul egy központi helyen van, a patinás Gerbeaud házban, és ehhez illően nagyon elegáns és  gyakran megújuló az enteriőrje. Itt tapasztaltam először – és ez csak egy apróság a szolgáltatások terén – hogy a hölgyvendég egy kis székre teheti le a táskáját, így nem kell az ölében szorongatni, vagy a szék karfáján egyensúlyozni vele.

Azóta sok év telt el, és a Pintér Katalin által vezényelt csapat olyan elismeréseket mondhat a magáénak, mint öt Gault&Millau első helyezés, három Dining Guide Év étterme-díj és a 2011 óta stabilan őrzött Michelin-csillag. A tulajdonosok szemmel láthatóan legalább annyira örültek annak, hogy idén is megőrizhették a Michelin-csillagot, mint amikor megkapták. A Michelint ugyanis nehéz megkapni, de megtartani legalább akkora feladat..

Ma Mészáros Ádám séf vezeti a konyhát. Ő – csakúgy, mint a konyhafőnök, Tóth Ágnes, és számos kollegájuk még tanulóként érkezett az Onyxba. ) Ars poeticájuk – ha nem túl fennkölt talán e szó – ma is az, hogy magas szinten mutassák be a vendégeknek a tradíciók és innovációk jegyében készülő menüket.

Az ünnepi fogadáson természetesen különösen kitettek magukért, talán a legnagyobb sikere a  mini lángosnak volt, amelyet füstölt pisztránggal és kecsegeporral tettek különlegessé, de a házi aszalt gyümölcsökkel körített libamáj créme brulée valamint a lilaburgonya-chips és az osztriga tempura is szemmel láthatóan ízlett.. A születésnapi torta egyedi volt és habkönnyű, a csokoládé és a passiógyümölcs tette igazán szellemessé és a Gerbeuad világához illővé.

 Eme tíz év sikeressé tételéhez nemcsak pénz kellett, de családi összefogás, bátorság, igényesség, tudás is. Ahogy Pintér Katalin, az étterem ügyvezető-tulajdonosa fogalmazott: már a következő éveken gondolkoznak, pedig annak idején, ha tudják, mi vár rájuk, nem biztos, hogy belevágnak ebbe a kalandba.

Ahogy az egész csapat – a szakácsok, a cukrászok, a pincérek – felsorakoztak a torta felvágására, látszott, hogy ez egy közösség és egy szakmai műhely, ahová bekerülni nehéz, de helytállni sem könnyű.  Aki innen máshová kerül majd, igényességet visz tovább és büszke lesz rá, hogy itt kezdte.

Írta: Dr. Elek Lenke

Fotó: Onyx 

2017-03-10« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk