Best of Budapest Hungary 2016

Best of Budapest Hungary 2016

Best of Budapest Hungary 2016

 

 

            Freed Péter, a Budapest Week Publishing kiadója, Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, valamint Francisck Réka Alíz főszerkesztő sajtótájékoztatón ismertette, hogy megjelent a Best of Budapest & Hungary kétnyelvű kiadvány, amely a hazai budapesti és vidéki éttermeket ismerteti. Freed Péter arról beszélt, hogy egyre fontosabb világszerte a fogyasztók, vendégek véleménye a szállodák és éttermek megítélésében, ebben kíván segíteni a kiadványuk, valamint az egész évben figyelemmel kísért szolgáltatások közül a legjobbaknak ítéltek díjazása. Az utóbbi rendezvényre meghívták a kitüntetetteket, a szakterület klienseit, akik vendéget küldenek, és a vendégkörből is többeket.

            Dr. Niklai Ákos kiemelte, hogy egyre több a külföldi vendég, a vendégéjszakák száma 4-5 százalékkal nőtt tavaly. Németország és Anglia vezet ebben a jó légiközlekedés révén, de az ázsiai vendégkör is növekszik. Például 40 százalékkal a kínai, 70 százalékkal az indiai vendégszám. Nő Budapest vonzereje, a főváros építészeti, gasztronómiai attrakciói, a fürdők révén. A csúcsgasztronómia is megjelent, bizonyítják a Michelin csillagos éttermek. A belföldi turizmus hét százalékkal nőtt tavaly, de például Debrecenben 20 százalékos volt az emelkedés.

            Francisck Réka, a kiadvány főszerkesztője elmondta, két nyelven, magyarul és angolul megjelenő étteremkalauzuk a hazai széles választékot ismerteti, emellett kéthetente hírlevéllel is jelentkeznek, honlappal és mobilalkalmazással segítenek a választásban. Rendezvényszervezéssel is foglalkoznak. Az utóbbi területen a legnagyobb esemény az a gála, amelyen 10 kiemelt díjat adtak át április 2-án az országszerte kiérdemelt 285 díj mellett.

Idén életműdíjat kapott Rosenstein Tibor, akinek 20 éves a nevével jegyzett kitűnő étterme.

Az év séfje Biró Norbert lett, a Baraka étteremből, ő tíz éve van az élvonalban.

Az év cukrásza Sallay Fanni a Cake Shopból.

Az Év gasztro-vállalkozója Gianni Annoni, a Via Italia megálmodója és létrehozója; az Arany János utcában 200 méteren át működik a „Kis Itália”.

Az Év budapesti éttermese Héder Irma, az óbudai Sushi Sei révén.

Az Év vidéki éttermese Takács Gábor éttermi üzletvezető a pannonhalmi Viador révén

Az Év budapesti szállodása Engelbrecht Kinga igazgató  (Boscolo Budapest New York palota)

Az Év vidéki szállodásai a Káli Art Inn tulajdonosai, Döbrentei Ildikó és Csaba.

Az Év gasztro-bloggere Mauthner Zsófia.

Az Év gasztro-borásza 100 éttermes és sommelier szavazata alapján az egri Kovács Nimród.

Kiemelt elismerésben részesült Ari Yom-Tov, a budapesti belvárosi Gozsdu udvar fejlesztéséért, Ganczer Gábor, Széll Tamás és Hamvas Zoltán a hazai és európai Bocus d’Or döntőinek sikeréért.

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsanyi Zoltan

2016-04-04« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk