Puttonyos nélkül szüretelnek az Aranyhegyen

Puttonyos nélkül szüretelnek az Aranyhegyen

Puttonyos nélkül szüretelnek az Aranyhegyen

 

 

Szerző/Fotó: Kőhalmi Dezső

 

A Gödöllői-dombság Ceglédbercel és Cegléd közötti utolsó vonulatának lankáin az Aranyhegyen a két település kétszárról harmincra apadt gazdájának mintegy 200 hektár szőlőterületén szeptember első napjaiban kezdődött a szüret, amely a vége felé tart. Klément György hegybíró

 

 

 

agrármérnök növénygyógyszerésszel beszélgettünk a termésről és az értékesítésről, valamint az Aranyhegyi Borászati Kereskedelmi és Szolgáltató Pinceszövetkezet közreműködéséről a szüretben, feldolgozásban, tárolásban és értékesítésben.

 

 

 

 

- Milyen fajták szüretelése fejeződött be, milyen eredménnyel?

 

Környékünkön befejeződött a fehérszőlők szedése. Már leszedték a többségében Bianka, Cserszegi fűszeres, Chardonnay, Királyleányka, Kunleány, és muskotály fajtákat. A mustjuk 17,5 - 20 fok közötti értékeket mutat. Az első szedésűek mustja lassan már elcsendesül, de sok hordóban és tartályban pezseg a murci. Hamarosan lehet kóstolni az újbort.

Most éppen rozénak szedik a Kékfrankost, amit október elején vörösbornak szüretelnek, a Cabernet fajtákkal együtt.  Az Aranyhegyen hétfőn kezdjük a szedését Cegléd környék hagyományos ékkövének, a borként rubintként ragyogó Kadarkát. Kíváncsian várom mit mutat a fokoló a mézédes szőlő mustjában.

 

 

 

 

- Kiabálják -e még a szőlősorok között, hogy puttonyos, puttonyos?!

 

Sajnos puttonyt idén még nem láttam, pedig már a szüret vége felé tartunk. Ugyanis előtérbe kerültek a betakarítógépek, területünkön is kettő mozgott. A pinceszövetkezetünknek van egy önjáró kombájnja, ami Gregoire típusú és francia gyártmányú. A másik a ceglédi Praktika Kft. tulajdona, ami traktor vontatású.

 

 

 

 

- Hol talál gazdára az eladásra szánt szőlőjüket és a miként értékesítik a borukat?

 

A szőlőt a pincegazdaságunk közreműködésével Kiskunmajsán értékesítjük. A bor nagyobb hányadát mi kezeljük, tároljuk és bor szinte teljes egészében a gazdák saját csatornáikon, helyben adják el.

 

 

 

 

- Új, csillogó tetejű épületet látok a pincegazdaság portáján, mire használják és milyen pénzből épült?

 

Az Aranyhegyi Pinceszövetkezet fejlesztésére 30,14 millió forintot nyertünk pályázaton  az Európai Vidékfejlesztési Alaptól. A már berendezés előtt álló épület komplett borház lesz bor kezelése, tárolása, palackozása és értékesítése céljából.

 

 

 

A szeptember utolsó hetében szüretelt kadarka cukortaralma 19,7 fok az Aranyhegyen.

 

 

 

2020-09-27« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk