Saját csúcsait is megdöntötte az Eventrend Group

Saját csúcsait is megdöntötte az Eventrend Group

Saját csúcsait is megdöntötte az Eventrend Group

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Rekordévet zár a 100 százalékban magyar tulajdonú, a hazai vendéglátás és rendezvényszervezés területén meghatározó szerepet betöltő cégcsoport. Az alapító tulajdonosok, Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán összefoglalta az idei év főbb gazdasági számait, a jellemző változásokat, fejlesztéseket, és a munkaerő területén bekövetkezett növekedést is.

  Fotó: Eventrend Group / Schumy Csaba

 

A 2023-as évet 20 és fél milliárd forintos nettó árbevétellel zárja az Eventrend Group. Ebből 13 milliárd érkezett a gasztro, valamint 7 és fél milliárd a rendezvény területéről. Utóbbi megközelítőleg évi 6000 rendezvényben való közreműködést jelent, jellemzően vendéglátós szolgáltatással. Nagy Gábor hozzátette, hogy a covid óta ez volt a legsikeresebb évünk, visszatért a teljes lendület. A rekordbevétel annak ellenére megvalósult, hogy a tavalyi év végén visszaadták a korábban a kezelésükben lévő szállodák üzemeltetését.

  

 

Az újdonságok közé tartozik az Eiffel-Műhelyház üzemeltetésének elindítása, amely gasztro és event lehetőség is egyben. Szerződést hosszabbítottak a Városligeti Műjégpályával, így a Városliget Café továbbra is a cégcsoport üzemeltetésében marad. Idén nyílt meg teljes kapacitással a Spoon the Boat, valamint a Gála-csoport elkezdte a D50 rendezvényközpont üzemeltetését. Tavasszal került cégcsoportos kezelésbe a Domus Vinorum. Az idei évet keretezte még egy nagyon markáns teraszfelújítási hullám: a Cziniel cukrászda, a Séf Asztala és az Evezős kapott új arculatot, részben történtek átalakítások a Centrál Kávéház, a Gundel és a Városliget Café teraszán is. Számos egységben hajtottak végre megújuló energetikai fejlesztést a környezettudatosság jegyében.

 

 

Az Eventrend Bakancslistás Kollekciója ebben az évben realizálódott: az érintett nyolc ikonikus vendéglátó egység (New York Kávéház, Centrál Kávéház, Gundel Étterem, Főőrség, Fakanál, Spoon the Boat, Városliget Café, Séf asztala) összehangoltan, egymást támogatva, közös promóciókban szerepel.

A cégcsoportnak az év végéig várhatóan 3 és fél millió vendégkontaktja lesz, ennyi ember találkozik az Eventrend Group valamilyen típusú szolgáltatásával. Ebbe beletartozik az is, aki csak egy fagyit vesz a Czinielben, az is, aki rendezvényvendég, vagy beül vacsorázni a Gundelbe.

 

 

Az Eventrend Group az idei évben elérte minden idők legmagasabb dolgozói létszámát, a cégcsoportnak 900 főállású munkatársa van a diákokkal együtt. A diákszövetkezetes és a bérelt munkaerővel együtt 1100 körül van a dolgozói létszám. Idén elindult egy markáns felnőttképzési program, mintegy 250 főállású kollégának szerveztek olyan képzést, amelynek a végén szakmát kapnak. Jelentős erőforrásokat fektetnek be a középiskolás és egyetemi gyakornokok foglalkoztatására.

  

 

A cégcsoport hotel üzletága jelenleg szünetel, de a tulajdonosok a visszatérést tervezik. A tavalyi év végén a rezsiválság hatására stratégiai döntés született, így visszaadták a náluk lévő szállodák üzemeltetését, csak egy saját tulajdonú hotel maradt meg. A bikácsi Zichy Park Hotelt 2025-ben szeretnék megnyitni újra egy alapos és minden területre kiterjedő felújítást követően és vannak olyan tervezett akvizíciók, amelyeken már most is dolgoznak. Olyan saját tulajdonú minihoteleket szeretnének üzemeltetni, amelyek mindegyike bátor, egyedi, felismerhető, vagyis unikális arculatot, koncepciót kap – ez egyébként jellemző a cégcsoporthoz tartozó gasztroegységek mindegyikére is. 

 

 

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, A Városliget Café, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán. 

 

2023-12-19« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk