Szerencs és környéke (2)

Szerencs és környéke (2)

Szerencs és környéke (2)

 

 

            Tokaj belvárosában, jókora parkolási lehetőség mellett, a Tisza partján áll a Bonchidai halászcsárda, amelyet 2004-ben, a régi épület átalakítása után nyitottak meg. A tulajdonos eredetileg bonchidai volt, mint megtudtuk, erre utal a név. Elképesztően bőséges étlap, és csodás halételek nehezítik a választást a nagyon kellemesen kialakított helyiségekben, aztán az elfogyasztott étel után nem kétséges, hogy holnap is ugyanezt még egyszer, és remélhetőleg jövőre is, itt és ugyanezt lenne jó fogyasztani. Fantasztikus ízvilágú és óriási mennyiségű volt a korhely halászlé, és külön megtiszteltetésnek éreztem, hogy a kiszolgáló fiatalember másnap is emlékezett arra – holott telt ház volt mindkét nap délben – milyen pálinkával kezdtem az étkezést. Az asztaltársaság minden tagja elégedetten állt fel.

            A II. kategóriájú étteremben az árak sem szaladtak el, és kínálnak laktóz-, illetve gluténmentes ételeket is, valamint a környék neves borászainak a borait.

A régió büszkesége: Andrássy rezidencia

            Tarcal büszkesége az ötcsillagos szálloda, amely idén lett tíz éves. Eredetileg az Andrássy grófok

 

 

az 1400-as években valószínűleg bornak kialakított, 500 méteres, máig használt pincére építették az 1700-as években a barokk stílusú főúri udvarházat. 2008 májusában nyílt meg az átalakított Andrássy Rezidencia Wine & Spa, az elegáns kényeztetés helyszíne. 41 szobája van, közte olyan is, amely 150 négyzetméteres, ez az elnöki lakosztály. Jelenleg a vendégek 75 százaléka belföldi, 25 pedig külföldi. A környéken sok angol, spanyol, francia tulajdonú cég működik. Az értékesítés büféreggelivel és félpanzióval történik. Az utóbbi háromfogásos vacsora.

 

 

A kínált borok nagy része itteni, a Dereszla pincészet, illetve a bodrogkeresztúri Henye pincészet szortimentjéből. A fogyasztás 65-70 százaléka száraz, a többi édes. Kedvelt a Furmint, a Hárslevelű, a Kabar, a sárgamuskotály, a Zéta és a magyar eredetű, kevésbé ismert Purcsin kékszőlőből készült bor. Beltéri medence,

 

 

romantikus barlangfürdő, wellness-részleg is a vendégek rendelkezésére áll.

 

 

-Patinás szállodánk állandóságot, egyediséget és minőséget sugároz. Esküvők, rendezvények és párok szállodája – ismertette Tapodi Attila szállodaigazgató. –Kézműves sajtokat, helyi alapanyagokból készült ételeket, diót, friss gyümölcsöt kínálunk. Csorba István séfünk ügyel az ételintoleranciában szenvedők igényeire is. A rezidencia bora a Chateau Dereszla Dry 2015-ös évjárat. Törekszünk a színvonal és az exkluzivitás folyamatos biztosítására. A Dereszla borokat a különböző spa kezelések során is felhasználjuk. Vendégeink számára érdekes programokat állítunk össze. Négykerekű kis járművel dűlőtúrákra invitáljuk őket, szervezünk kirándulást a szerencsi Rákóczi várba,

 

 

a nyíregyházi állatkertbe, Nyíregyháza-Sóstóra, Sátoraljaújhelyre, a kalandparkba, rendezünk borvacsorákat, pincelátogatásokat. Köztük van a Dereszla mellett a Disznókő,

 

 

valamint a mádi Holdvölgy pincészet is. (Utóbbinak különleges és fiatalos, zöld, lila, narancsszínű, szilikon címkéjű borai a szállodahallban magukra vonják a figyelmünket.) Nyaranta vízi programokat, sportlehetőségeket, sajtmanufaktúra, borecet manufaktúralátogatást lehet választani, kerékpárokat bérelni. 

            A gyönyörű fekvésű rezidencia mellett áll a római katolikus és a református templom, így valóban kiváló esküvői színhely. Fölöttük a dombon a brazíliai Corcovado áldást osztó Krisztus szobra néz a településre. A rendezvények sora alakult ki Tarcalon, illetve a Hegyalján az évek során. Köztük a Tarcali Napok, az április végén sorra kerülő Tarcali borfesztivál, részesei a Tokaji ősz sorozatnak is. A sikeres szállodai üzemeltetés lehetővé teszi a további fejlesztések tervezését. Eszerint lesz kültéri medence, szélesedik a szolgáltatások köre, látványkonyha és a szabadban a szökőkút körül reggeliző helyet képzelnek el. Az első körben 12 újabb szoba, gyermek játszóhelyiség, kültéri játszótér épül.

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

2018-12-19« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk