Szerencs és környéke avagy Tokaji régió csokoládéval (1)

Szerencs és környéke avagy Tokaji régió csokoládéval (1)

Szerencs és környéke avagy Tokaji régió csokoládéval (1)

 

           

            A Zempléni-hegység déli, délkeleti része a Hegyalja, vagy másképpen a Tokaj-hegyaljai borvidék. Ide tartozik a régió kapujának is nevezett Szerencs. Egykor jelentős ipari település volt, járási székhely, ahol most is 9300 lakos él. A cukorgyár megszűnt, a Nestlé kivételével nagyüzem nincs. Azonban a város légköre, a tapasztalható nyugalom és természetesség, valamint műemlékei révén az önkormányzat és a vezetők szeretnék elérni, hogy a turizmusban fontos szerepet töltsön be.

            Ennek egyik, egyre ismertebb helyszíne a Szerencsi Bonbon Kft.,

 

 

amely az itteni egykori csokoládégyár nyomdokain halad. Érdekes a múltja, amelyet ápol, és amelyre támaszkodik. 1923-ban a helyi cukorgyár profitjából hozták létre, vegyészmérnökök, csokoládégyártó szakemberek alkalmazásával, és annyira sikeresen, hogy már a következő évben New Yorkban is árusították készítményeiket – tudtuk meg Dr. Takács István

 

 

ügyvezető igazgatótól. – Az 1968-as rekonstrukció során 2800 dolgozója volt a cégnek és egy sor olyan terméke, amelyre ma is nosztalgiával gondolunk: a Boci csokoládé, a Balaton szelet, a cicás kakaópor, a Tibi innen indult. Ahogy a macskanyelv,

 

 

a drazsék, a tejkaramella, az ét – és tej csokis szaloncukor. 1991-ben a Nestlé megvásárolta és referenciagyárrá fejlesztette a céget, amely napjainkban már nem édességet készít, hanem italport. Így 1996-ban önállósodni tudott a kft, azzal a céllal, hogy megmentsük a régi recepteket, munkalehetőséget biztosítsunk az itt élőknek és újdonságokat is bevezessünk. Jelenleg három telephelyen, közel háromszáz termék készül, 150 dolgozó állítja elő ezeket. Célunk – folytatta az igazgató – a magas minőség és a hagyomány megőrzése mellett új termékek létrehozása. A turizmus fontos szerepet kap: interaktív műhelyben, másfél órás foglalkozás keretében próbálhatják a hozzánk érkező csoportok a különféle csokoládék készítését, formázását és díszítését, amit végül magukkal vihetnek. Érdekes, amikor a vendégek találkoznak azzal a ténnyel, hogy a csokoládét edzeni kell, akár az acélt. Idén mintegy 4-5 ezren vettek részt ezen a foglalatoskodáson.

            Tavaly a lassan múzeális értékű, ám kiválóan működő gépsorokon,

 

 

valamint igen sok kézimunkával 1600 tonna édesség készült itt, a családi vállalkozásban. A széles választékban saját márkás termékek is szerepelnek. Jellemzi szakértelmüket és persze nosztalgiánkat, és a magas színvonalú terméket is, hogy 2015-ben a Szerencsi csokoládé bekerült a Magyar Értéktárba. 2018-ban Magyar Brand díjat nyertek el. Kézzel gyártják a bonbon meggyet, az egykori Melódia most Retro szeletként olvad el a szánkban. 15 féle szaloncukor, köztük olyan is, amely hozzáadott cukrot nem tartalmaz, kerül tőlük az üzletekbe. A népszerű rajzfilm hőst, Gombóc Artúrt

 

 

is megformázták csokoládéból – ezzel Guinness-rekordot értek el, és kiállító helységükben ott van ugyanebből az anyagból Emese álma, valamint a koronázási ékszerek is. 

            Mint Dr. Takács István elmondta, közeli terveik között szerepel a duális szakmunkás képzés gyakorlati részének itteni lehetővé tétele, a szakiskola mellett.

És még egy jó hírünk van: A Szerencsi Bonbon Kft. lett a Szerencsi Csokoládé gyártásának a kizárólagos tulajdonosa. A Nestlé Hungária Kft átadta a védjegy használati jogát. Ez további sikerek elérését segítheti elő.

Grand Tokaj – Kulcs a szívekhez

            A legjelentősebb állami tulajdonban lévő hazai borászat a Grand Tokaj.

 

 

Az UNESCO Világöröksége címet viselő történelmi borvidék legnagyobb pincészete egykor a Tokaj kereskedőház nevet viselte, és borkészítésre és értékesítésre, borkóstoltatásra, valamint szőlő alapanyag-termelésre és felvásárlásra épül.

Méretét jól tükrözi, hogy a tokaji borvidék 5050 hektárnyi szőlőterület, a bortermelésének 35 százalékát ez a cég készíti a régió integrátoraként, miközben 67 hektáros a szőlőjük. Tulajdonukban történelmi dűlők is vannak, így a 36 hektáros Szarvasdűlő, amely mindig császári és királyi tulajdonban volt. Terméséből most is dűlőszelektált aszút készítenek. Fontos a mádi Kővágó, és a tolcsvai Szentvér dűlő. Szegi határában pedig 6 kilométer hosszú pincében

 

 

történik az érlelés. Irodájuk Tolcsván van, itt a 2013-as lett a minőségi megújulás kezdeti éve. Céljuk a világszínvonal elérése ipari méretben. Ehhez volt szükség a 17 milliárd forintos beruházásra, amely 2017-ben fejeződött be. A technológiai megújuláshoz felépült egy új tartálycsarnok, amelyben irányítható az erjesztés. Létesült új gépsorú palackozó. Mindezt követte az arculati megújulás, a 2014-es boroknál már más a címke, a külső kép. Míg a Grand Selection, a késői szüretelésű, valamint a klasszikus boraik megőrizték az eredeti címke koronáját, a Grand Tokaj száraz és édes borokon elegáns külsőben aranykulcs – igaz tetején ott a kis stilizált korona - díszíti a termékpaletta csúcsát képviselő borokat. Közülük számos nyert neves hazai és nemzetközi díjat.

 

 

A társaság új szellemiséget meghatározó borairól, a jövőre vonatkozó terveiről, szakmai hitvallásáról hallhattunk Áts Károly

 

 

főborásztól. Ő 2012-ben elnyerte „Az év bortermelője” megtisztelő címet. Mint 2014-ben, a Borakadémián elhangzott előadásában mondta, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a terület lehetőségeivel, jelentőségével. Leszögezte, Tokaj a világ egyik legjobb borvidéke, még sincs 100 eurós borunk – ezen kíván változtatni. Számára három fajta, a Furmint, a Sárgamuskotály és a Hárslevelű az elfogadható. Az áttörésre a Furmint az, ami igazán alkalmas. Az akkor kóstoltatott 2014-es Furmint szőlőjét nyolc hegyközség kiváló termelőitől vásárolták a saját minőségi követelményeiknek megfelelően, az alapár mellé prémiumot is fizetve. Szüretkor asztalon, szemenként válogatták, majd a gyors feldolgozás után magyar hordókban végzett érlelés következett. Jelenleg a helyi „Polgármesterek bora” is a Furmint és a Hárslevelű házasításából készült.

            A különleges adottságú szegi pincészetükben az értékes bortrezorok mellett kóstolóterem

 

 

is várja a turistákat. A szerencsések a kóstolás végén megillatozhatják és élvezhetik a 2013-as 5, majd a 6 puttonyos aszút.

A Hegyalja jövője

            Koncz Ferencet, a térség országgyűlési képviselőjét kérdeztük, milyen lépések várhatók, hogy Tokaj, a környezete, az itt lévő települések valamikori fényüket ismét elérjék, sőt túlszárnyalják.

-A Tokaji már megtalálta a helyét mind a fiatalos, reduktív, mind az oxidatív borok terén. A TBFT, a Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács nemcsak a borászattal, hanem az idegenforgalommal, a turizmussal is foglalkozik. Szerencs a Hegyalja kapuja, ennek a városnak voltam a polgármestere nyolc évig, az országgyűlési képviselői megválasztásom előtt. Sikeres rendezvényünk lett a Csokoládéfesztivál, amelyet a borral összekapcsolva tartunk. Fontosak az attrakciók, hogy felkeltsék a belső keresletet is. A régió 4,5-5 milliárd forintot nyert TOP pályázaton. A Makovecz Imre által tervezett, egykori sevillai világkiállításra készült pavilont fel fogjuk állítani, épül szálloda, további összegből lesz Bormúzeum, felújítjuk a Katlan színházat, a tokaji zsinagógából kulturális központot alakítunk. Bodrogkeresztúron, ahová haszid zsidók települtek, megteremtjük a fontos és szükséges feltételeket. Szerepel továbbá kőszínház kialakítása, Szerencsen a vár rekonstrukciója, ahol a több mint egymillió képeslapot

 

 

magába foglaló gyűjtemény mellett Fery Antal 3500 fametszéses technikával készült ex libris kisgrafikáját őrzik. A református templomban őrzik Rákóczi Zsigmond hamvait; kialakítjuk az útját a vártól, amelyhez a neve is fűződik, a pincesorig. Gyerekparadicsom is szerepel a tervek között, játékokkal, csoki múzeummal, csoki készítő műhellyel, mindezt másfél év alatt megvalósítanánk. További valóra váltásra váró ötletem Tiszaladány lovas jelenére épülne, innen postakocsis utakat indítanánk, élénkítve a falusi turizmust.  

(folytatjuk)

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

  

2018-12-16« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk