Amadeus a József Attila Színházban

Amadeus a József Attila Színházban

Amadeus a József Attila Színházban

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

II.József uralkodása idején Bécsben járunk, itt él és alkot Mozart, akit a környezete kritizál, elutasít és bánt. Egyetlen embernél talál megértésre, csupán az udvari komponista, Antonio Salieri ismeri fel az ifjú zsenialitását. Peter Shaffer brit drámaírói nagyságát dicséri, ahogy Salieri óvó szeretete Mozart zenéjének bűvöletében aljas féltékenységgé dagad, és már csak egy célja marad: megsemmisíteni az ifjú zsenit, és elsöpörni életművét.

A József Attila Színház évek óta igyekszik színesíteni a palettáját, előadásainak hangvételével megszólítani a fiatalabb közönséget. Az Amadeus minden bizonnyal méltón illeszkedik a sorba. A helyenként vulgárisnak tűnő, extravagáns, de nem öncélúan profán mai előadás izgalmas színházi élménynek ígérkezik. A darab által felvetett kérdések zsenialitásról, moralitásról, gátlásokról és azok hiányáról szól. A szerző átdolgozott befejezésében Mozart és Salieri a folytonos konfliktusuk végén megpróbálnak elszámolni közös múltjukkal. Ezt a változatot először a József Attila Színház viszi színre.

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. www.theatrum-mundi.hu

 

Fordította: Zöldi Gergely

Szövegváltozat: Zsigó Anna és Koltai M. Gábor

 

Szereplők:

Antonio Salieri: Fila Balázs

Wolfgang Amadeus Mozart: Tasnádi Bence Gundel-díjas

Constanze Weber, Mozart felesége: Kónya Merlin Renáta

II.József, Ausztria császára: Chajnóczki Balázs

Franz Orsini Rosenberg gróf, a Császári Opera igazgatója: Quintus Konrád

Johanna Kilian von Strack, császári kamarás: Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas

Gottfried von Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa: Galkó Balázs

Első Venticello, „Szellőcske”, hírek, rémhírek és pletykák hordozója: Előd Álmos

Második Venticello, „Szellőcske”, hírek, rémhírek és pletykák hordozója: Horváth Sebestyén Sándor

Katherina Cavalieri, Salieri tanítványa: Szigeti Karina

 

Táncosok: Pálfi Gabriella, Tonhaizer Tünde, Czakó Gábor, Horváth Ádám

 

Zenészek: Németh Gábor (hegedű), Körmendi Johanna (hegedű), Zsótér Zsófia/ Kalocsai Eszter (brácsa), Agárdi Eszter (cselló)

 

Díszlettervező: Vereckei Rita

Jelmeztervező: Vereckei Rita

Dramaturg: Zsigó Anna

Zenei vezető: Dobri Dániel

Koreográfus: Blaskó Borbála

Koreográfus asszisztens: Horváth Ádám

Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella

Rendező: Koltai M. Gábor

 

Bemutató: 2020. október 10.

 

 

 

2020-10-09« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk