Szerző: Mikó F. László

Szerelem első látásra. Mikor megtalálod, mikor azt érzed, hogy ebben az újban, amire leltél benne van minden, amit az ember érezni tud, amit csak ember tud érezni. Benne van maga az élet. Na ilyen, pont ilyen a Recirquel: Solus Amor előadása, a MŰPA-ban. Nem ne is reméld, hogy jegyet kapsz rá, de figyeld nagyon, mikor láthatod majd esetleg újra, vagy mikor láthatsz a társulattól majd valami mást. Figyeld, keresd, és várd türelemmel, hogy találkozol vele, a szerelemmel.

De mit is látott az Önök tudósítója, ami ennyire magával ragadta, ami képes volt így beszippantani, szívét-lelkét? Röviden: a csodát látta. Szabadna, kicsit bővebben? – kérdezheti a Kedves Olvasó. Megpróbálom elmondani, amit tulajdonképpen nem is lehet szavakkal kifejezni, csak képeket, mozdulatokat, zenéket képes felidézni az ember az agyában, de legfőképpen, a szívében. Szerelem első látásra…

Három gyönyörű nő, és nyolc gyönyörű férfi táncol a színpadon, hol együtt, hol külön, de olyankor is együtt van minden, mindenki, mindenben. És volt még ott, egy jegesmedve is, a bocsával, egy gyönyörű báb, akinek lelke volt. Szóval, jönnek a táncosok és táncolnak. Milyen egyszerű lenne, ha csupán ez történt volna a Recirquel előadásán. Vági Bence koreográfus, rendező csapatával megkísérelte a lehetetlent: megvalósítani valamit, amit e sorok írója eddig csak a Théâtre du Soleil előadásán tapasztalt meg, hogy egyáltalán lehet ezt. Megkísérelte és meg is csinálta. Pontosan, szépen, finoman adagolva, tűprecíz dramaturgiával építkezve, egyre több, és nehezebb, és szebb akrobatikus mutatvánnyal emeli szó szerint is magasabbra azt a bizonyos lécet. Hat méter magasan, de van, mikor kb tizenöt méteren lebegnek, táncolnak a levegőben, fejeznek ki a testükkel mindent, amit a gravitáció enged, de néha ennél többet is. Közben és ez alatt, Szirtes Edina munkája nyomán (de ez a zenei rendezés is csapatmunka volt, érzi ezt így a néző) varázslatos muzsikák emelik egyre magasabbra a lelket, a lelkeket is. Magasan a színpad fölött, szabadon, mikor elég lenne egy rossz mozdulat, két ember között, ez már a bizalomról szóló rész. Mert nem lehet hibázni, következmények nélkül. Csak egymásra maximálisan figyelve, teljes odaadással lehet ilyen produkciókat véghez vinni. Odaadással, odafigyeléssel. Amit itt lát az ember, táncos és táncos között, azt hiányolja egy ideje a legtöbb (tisztelet a mindig meglévő kivételeknek) kortárs balettben, táncban. Azt, hogy az isten szerelmére, miért is nem néznek egy szerelmes jelenetben úgy egymásra a táncosok, hogy érezni lehessen a tüzet, a feszültséget, a drámát. Itt, a Recirquel előadásán, erre igazán nem lehet panaszunk. Olyan nagyon együtt vannak a táncosok, olyan mélyről jövő ez a figyelem, hogy az egyébként fantasztikus táncokban, akrobatikus mutatványokban, mégiscsak háttérbe kerül a koreo, mert előtérbe kerül az ember. Az istenek, a játék, az áldozat, a szerelem, a szeretet, a teljesség… ahogy azt az előadás zenei tételei finoman, de remekül vezetve húzzák alá, erősítik, mint egy gyengéd, de biztos ölelés, olyan ez.

Hogy pontosan miről is szól ez az egész, ez a csodaszínház, azt itt találja meg a Kedves Olvasó:

https://recirquel.com/ 

de azért, „csupán a pontosság miatt”, engedje meg, hogy felsoroljam az alkotókat itt, aki létrehozták ezt a nagyon erős, mindenben (értsd: mindenben) magasszintű, kiváló produkciót.

Előadják: Bagdi Gergely, Fehér Ádám, Horváth Zita, Illés Renátó, , Sergii Materynskyi, Yevheniia Obolonina, Seguí-Fábián Eszter, Frederico Silva, Téri Gáspár, Várnagy Kristóf, Zsíros Gábor

Alkotók: Zene: Szirtes Edina. Bábok: Janni Younge.

Díszlet: Klimó Péter.

Lebegőfüggöny-design: Klimó Péter, Vági Bence, Vladár Tamás.

Jelmez: Kasza Emese. Koreográfus, rendező: Vági Bence