A halásztelki Dobay Cukrászda egy megvalósult álom

A halásztelki Dobay Cukrászda egy megvalósult álom

A halásztelki Dobay Cukrászda egy megvalósult álom

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes,hu / Okolicsányi Zoltán

 

Valljuk be, mi magyarok, többnyire édesszájúak vagyunk, a négy alapíz közül számunkra az édes íz a legkedveltebb. Egy hosszú történeti áttekintés helyett csak annyit említsünk meg, hogy az ókori görög kultúrában már nagy divatja volt a mézből készített bonbonoknak és a mézes süteményeknek. Később felfedezték a marcipánt, a fagylaltot, a kakaót és lassan kialakult egy új iparág, a cukrászat.

A 19. században már sorra nyitottak a termékek eladási helyei. A pompás belsőenteriőrrel bíró, hangulatos kávéházak és az illatos, kézműves cukrászdák a társas élet színtereivé váltak. A cukrászdák a 20. század elején első fénykorukat élték.

Az 1990-es években indult egy újabb korszak, nevezhetjük második fénykornak is. Az édességek, sütemények fogyasztásának növekedése ma is töretlen, a kereslet egyre bővül, a kínálat pedig igazodik az igényekhez.

 

A legendás cukrászdák mellett jól megfér egy vadonatúj is

A dietetikusok és életmódtanácsadók most ne figyeljenek, mert egy új cukrászdáról, a Dobayról esik szó, amely tavaly évvégi nyitásával beékelődött a számtalan hazai cukrászda sorai közé, és el akarja foglalni a palettán a maga színvonalas helyét.

  

 

A cukrászda szó említésére mindenkinek eszébe jutnak az alapító tulajdonosok családi nevei, melyek az évek alatt legendássá váltak. Vegyünk néhány példát: Caflisch Pécsen, Mihályi Vácon, Balatonfüreden a Bergman, a Harrer Sopronban, Budapesten a Nándori, az Auguszt, a Szamos, a Daubner, és sorolhatnánk. Sajnálatosan néhány tradicionális, egykor híres cukrászda bezárásra kényszerül: a Hauer a Rákóczi úton, és a Fischer a Pozsonyi úton – a számtalan okot most ne keressük.

A cukrászdinasztiák generációi megőrizték és tovább vitték a hagyományos recepteket, de az új idők új trendjei szerint ők is változtattak a kínálatukon. Ilyen például az, hogy a jól ismert zserbó nemcsak szeletben kapható, hanem pohárkrémként, vagy az Esterházy torta igazi cukrász műalkotás lehet, kis monodesszertként.

Érdekes, hogy a cukrászdák milyen meghatározó szerepet töltöttek be egy település életében, és nemcsak a fővárosban. Kíváncsian vártuk a találkozást a mesterség újdizájn elemeinek sajátos alkalmazásának helyszínén, Halásztelken, a Dobay Cukrászdában.

  

 

Miért Halásztelken?

Halásztelek folyamatosan bővülő, csendes kisváros, Budapesttől 25 kilométerre fekszik a Csepel-szigeten. A háború után elkezdődött földosztáskor a parcellákat a csepeli gyárak dolgozói, valamint az Alföldről és messzi vidékekről érkezők, többek között bolgár családok vásárolták meg, akik a mai napig itt élnek. A település elején a Halásztelek tábla magyar és cirill betűkkel jelzi, hogy egy jelentős létszámú nemzetiség része a lakosságnak.

 

 

A kisváros nevezetessége a Malonyai kastély. Az eklektikus, leginkább neobarokk stílusú épületet 1892-ben építették. 2017-ben a halásztelki önkormányzat megvásárolta a kastélyt, és tatarozás, parkosítás után a polgármesteri hivatal költözött ide. Az egy hektáros, gondozott ősparkban találjuk a franciás hangulatú, elegáns, tágas belső terekkel rendelkező Dobay Cukrászda épületét.

  

 

Megtudtuk, hogy Semsei Rudolf és felesége Dobay Eszter, húszéves álma valósult meg. Semsei Rudolf a Budapest Party Service Kft. ügyvezető igazgatója, a VakVarjú éttermek és a Dobay cukrászda társtulajdonosa, felesége, Dobay Eszter, a cukrászda névadója és társtulajdonosa.

Halásztelek legtrendibb cukrászdájában a hagyományos és házias ízeket egy csipetnyi francia eleganciával párosítják. Az igényes belsőépítészeti elemek közül tetszett a pünkösdi rózsás tapéta- még a mellékhelységben is ez látható- a hosszú kínáló pult és a nagy felületű üvegfal.

Halásztelek a pár számára szerelem volt első látásra, mert a Malonyai-kastély parkjában minden adott volt egy olyan vendéglátóhely működtetéséhez, amelyre a jövőben a tulajdonosokon és a cukrászda dolgozóin kívül a helybéliek is büszkék lehetnek. Dobay Eszter szívmelengető családi emléke éledt újjá a cukrászda megnyitásával, hiszen nagyapjának Dobay vendéglő néven volt egykor étterme Barcson.

  

 

Villásreggeli, játszósarok és irodalom

Halásztelek nagy átmenő forgalmú főútján, a decemberi nyitás óta, már rendre megállnak az autósok, hogy igényes kivitelű papírdobozba csomagoltassanak süteményeket, vagy pékárut.

  

 

Nemcsak az átutazók és helyiek, hanem budapestiek is érkeznek ide. A tulajdonosok megkerülhetetlen találkozóponttá kívánják tenni a cukrászdát, ahol finom kávék, latték, torták, sütik és pékáruk mellett olvasni, vagy kellemesen beszélgetni lehet, ahová kisgyerekkel is be lehet ülni. Erre a közönségre alaposan felkészültek: van pelenkázó, az udvaron játszótér, bent gyereksarok. A hétvégéken már most megtelik a tér, és jóidőben a terasz, óriási a zsongás, a kavalkád, és természetesen a fogyasztás is fellendül ilyenkor.

Tavasszal és nyáron a süteményektől roskadozó látványos pultot és a hűtővitrinben sorakozó parfétortáik mellett saját főzésű fagylaltokkal is megtöltik. A klasszikus ízek, mint a karamell-körte, csoki, eper is megjelennek a sütikben, melyek látványos, újszerű alakban kerülnek a tányérra.

 

 

Úgy vélik, az a fontos, hogy előbb szeress bele a szemeddel, aztán ugyanazt kapd élményként, ízekben is. A szemkápráztatás jó példái a gyönyörű, és ínycsiklandó pohárdesszertek. A formabontó törekvés abban is megmutatkozik, hogy tortáik téglalap alakúak, ennek köszönhetően 8-10-12-16 szeletes torták közül választhatunk.

  

 

A cukrásztermékekhez és pékárukhoz kizárólag minőségi és természetes alapanyagokat használnak fel, a régi Csepel Művek területén lévő termelőüzemükben. A liszt a szomszédos Szabó Malomból érkezik. Mindent helyben készítenek, kovásszal, egyedül a kalácstésztába kerül egy pici élesztő. Hetente van valami pékáru újdonság, most például a pisztáciás croissant, a pekándiós-karamellás csiga és a sajtos kifli a sláger.

 

 

Egy igazi újdonságot is tudtak nyújtani a Halásztelken és környékén élőknek a nemrégiben elindult meleg reggelivel. Fantasztikus sikere is lett, főleg azok körében, akik a klasszikus villásreggeli fogásait kedvelik munkába menet. Az étlap a hét féle ételt barátságon áron kínálja, ilyenek a különleges Egg Benedict hollandi mártással, a Ham&Eggs prágai sonkával és nosztalgia kiflivel, de hagyományos bécsi virsli, omlett és bundás kenyér is kapható.

 

 

Márciustól egy könyvsarokavatóval indult útjára a „Kávé, süti, irodalom” programsorozat, melynek első vendége Grecsó Krisztián író volt, aki felolvasott a Lányos apa című könyvéből. Szeptemberben, a tervek szerint, Dragomán György Főzőskönyve kerül a vendégek elé.

További fejlesztéseken is gondolkodnak: a Dobay Cukrászda melletti önálló kis épületrészben családi rendezvényekre, kisebb foglalkozásokra, vagy cukrászoktatásra is alkalmas helyiséget alakítanak ki, valamint a közeli jövőben szeretnének kóstolókat tartani.

A gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező Budapest Party Service Kft. és a VakVarjú Étteremcsalád legújabb tagja után még több Dobay Cukrászdát terveznek nyitni. Most Buda lesz a célpont.

 

2023-05-22« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk