Szerencsi szaloncukor a fenyőfák dísze

Szerencsi szaloncukor a fenyőfák dísze

Szerencsi szaloncukor a fenyőfák dísze

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

A szerencsi csokoládé magyar érték

2015. októbertől a Szerencsi Csokoládé Kiemelkedő Nemzeti Érték címet viseli és ezzel bekerült a Magyar Értéktárba. A nagy változás a cég életében 2018-ban  jött el, amikor a Nestlé Hungária Kft. átadta a Szerencsi Bonbon Kft. részére a Szerencsi védjegy használatának jogát. A védjegy oltalma alatt – immár egy éve- a Szerencsi Bonbon Kft. a szerencsi csokoládégyártás hagyományainak kizárólagos örököse.

 

 

 

 

Mióta létezik szaloncukor?

Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető. Pedig a túltelített oldatból kikristályosított cukormassza, a fondant, a szaloncukor őse, 14. századi Franciaországból származik. Akkoriban kitalálták, hogy a cukoroldat felfőzésével finom csemege készíthető, ami a német cukorműves mesterek közvetítésével jutott el Magyarországra. Egyes teóriák szerint nevét annak köszönheti, hogy a polgári családok a szalonban kínálták először a különleges édességet, ezért elkeresztelték Salonzucker-nek.

Egy 1891-ben kiadott szakácskönyv már különféle szaloncukor ízeket nevezett meg, amit a leírt receptek alapján sok háziasszony otthon készített a családjának, de az igazán népszerűek a saját, titkos receptekkel dolgozó cukrászdák termékei voltak.

A szaloncukrok ügyes és látványos csomagolása a kezdetektől fogva fontos. Eleinte a cukrászinasok feladata volt a sztaniolpapír berojtozása, később azonban ezt a műveletet átvették a gépek. A karácsonyfára eleinte gyümölcsök, mézeskalács figurák, papírból kivágott díszek kerültek, majd a szaloncukrot is felakasztották a fenyőkre.

 

 

 

 

Nincs Karácsony szaloncukor nélkül

A szaloncukrok nagyüzemi gyártása az ’50-es években indult, és csak néhány ízben lehetett kapni az egyszerű édességet. A magánvállalkozások és a piacgazdaság megjelenésével manapság már a fantázia szabhat határt az ízek palettájának. Így van ezzel a Szerencsi Bonbon manufaktura kreatív csapata is, ahol évről-évre újdonságokkal rukkolnak elő. Már januárban összeáll a kereskedelemnek Mikulásra, Karácsonyra megalkotott termékek kollekciója, amelyeket az értékesítés kiajánl az üzletláncoknak.

A családi vállalkozás élén álló dr. Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. alapító-igazgató,

 

 

 

és munkatársa, Molnár Pál kereskedelmi vezető bemutatták az üzemben és a főutcai, elegáns mintaboltban az újdonságokat. Megtudtuk, hogy idén 17 féle dobozos szaloncukor készült, amiből ember legyen a talpán, aki választani tud!  A klasszikus zselés, rumkakaós, vajkaramellás 'Retro' mellett újdonság a 'Szerencsi minőség'. A kollekcióban van vörösáfonyás, sárgabarackos, narancsos, mogyorókrémes, trüffeles, írkrémes, a bőség zavarában a legegyszerűbb a válogatásos dobozt kérni.

 

 

 

A 20 százalékos ét- vagy tejcsokoládé bevonattal dúsított szaloncukrok 310-350 grammos díszdobozokban kerülnek többnyire hazai üzletekbe. Kisebb részben a környező, vagy távolabbi európai országokban, és amerikai, kanadai brazil karácsonyfákat is ékesít a szerencsi szaloncukor, leginkább ottani magyar forgalmazók által.  

 

 

 

HCNT és egészségtudatosak

A Hozzáadott Cukrot Nem Tartalmaz betűszó és az egészségtudatos kifejezés egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a gyártóknál, mert növekszik az igény az ilyen édesipari termékekre.

 

 

 

A Szerencsi Bonbon is felkészült a keresletre, ezért kiemelt figyelemmel kísérletezték ki a táplálkozás intolarenciások részére a legújabb 'mentes', a 70 % kakaótartalmú étcsokoládéval, és édesítőszerrel készült PaleoBon, valamint a fruktózzal összeállított DiaBon nevű termékcsaládokat.

 

 

 

 

Osztálykirándulás csoki készítéssel

Céges csapatépítés, vagy egy jó program a barátokkal? Mindezt megtalálhatják az érdeklődők a cég interaktív műhelyében, másfél órás program keretében, ahol saját kezűleg készíthetnek csokoládét és sok érdekességet tudhatnak meg a szerencsi csokiról. A csokoládé kóstolásba és tejcsokoládé készítés, díszítés munkálataiba kis csoportunk is betársult az éppen ott tüsténkedő budapesti gimnazisták mellé.

 

 

2020-01-02« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk