A Beach Club hotel bejárata

Szerző/Fotók: Szalay Attila

A sors úgy rendelte el számomra, hogy életem legrangosabb Master’s tenisz versenyén vehettem részt ez év októberének első dekádjában. Nevezetesen a Mallorca-2023  Openen, amely jelenleg a világ legnagyobb és legrangosabb  szenior versenyének számít (ITF World Tennis MastersTour-MT1000). Ráadásul a sportág egyik ikonja, Raffael Nadal itt működteti sikeres akadémiáját is!

Az  ITF szenior teniszezők monstre találkozójáról röviden annyit illik tudni, hogy évente közel 600 versenyt írnak ki a közösségi honlapukon, amelynek sorában a szóban forgó esemény,  ezen csodálatos sportág abszolút legjobbjának számít. A  színvonalra a nagyon szoros kiegyenlítettség volt a jellemző, mivel több korábbi többszörös torna győztes már az első körben kiesett. Jut eszembe, miként  a közeli múltban Rómában Marosán Fábián a világranglista 130. helyéről ütötte ki - óriási meglepetésre - a jelenlegi profi világelső fiatal spanyol Alcarazt!

 A regisztrációs pult..

A helyszínről röviden: egy csodálatos (kristály tiszta vízzel megajándékozott tengerparti, hegyek övezte) mediterrán  környezetben helyezkedik el a Beach Club  De Sa Cala hotel, közel 400 szobával hat hektárnyi  területen, 45 tenisz pályával egy km-en belül - az elképzelhető minden korosztályna és igénynek megfelelő szolgáltatásokkal.

 A főszervező HELGE ALBRECHT

A Marathoni versenysorozatot egyébiránt (2023. szeptember 22-től október huszonegyig) öt divízióban szervezte meg - immáron 27.alkalommal - Helge Albrecht igazgató-főkoordinátor irányításával, mintegy harminc fős stáb. Méghozzá 15 ezer eurónyi összdíjazás kíséretében, amelyből e sorok írójának természetesen egy pfennig sem jutott (bevallva az esetleges irigyebbeknek), ám kiadásból annál több.  Jelesül tehát 30-45, 50-60 és 65-90 éves kategóriákról van szó (zárójelben tudatjuk, hogy a helyszíni nevezés 130 €-t kóstált, amely egy egyéni+egy páros indulásra vonatkozik). Egyébiránt egyúttal csapat és egyéni világbajnokság színhelye is - ezt követően - a fővárostól 75 km távolságra lévő  Capdepera városka.

 A hírességek fala...

Az imént felsoroltak közül jó magam a harmadik divízióban indulhatott el abszolút az esélytelenek nyugalmával, hiszen ezen a megmérettetésen pontosan félszáz országból (legalábbis 50 zászlót számoltam meg) érkezett az említett többszáz versenyző. Ezen belül is a három versenyszámból (egyéni,  páros illetve vegyes páros) csak kettőben indulhatott minden versenyző. Ellentétben a magyar Szenior Tenisz Szövetség által országosan szervezett 30 versennyel, amelyeken általában mindháromban szoktuk - úgymond pestiesen szólva - egymás vérét szívni.

 Elől a Szatmáriak: Edit és Józsi férje 

Nos, érdekességként megjegyezzük, hogy újfent szembesülhettem azzal a ténnyel,  miszerint a határon túlra tevődött/kényszerült magyarok mindenütt összefuthatnak a nagyvilágban. Ezúttal is így történt, mivel már az első nap kavalkádjában szembe jövet magyar hangokat véltem felfedezni, akikkel természetesen szóba is elegyedtünk. Mint később kiderült, Antal Ádám  (német csapatával otthoni teniszbajnok) és Brendli József immáron német állampolgárok (1972 illetve 1985 óta), de pont itt Mallorcán egy évtizede jöttek össze Erdélyből származva. Konkrétabban mindketten Szatmárból próbáltak szerencsét feleségeikkel,  előbbi Németország legészakibb tartományában,  míg Józsi pedig Edit hitvesével a bajor fővárosban Münchenben. Azóta ők Mallorcán már szinte törzsvendégnek nevezhetők, hiszen Ádi eddig tizenkétszer, s barátja hatszor indult el a szóban forgó megmérettetésen. Különben pedig párosban most harmadjára kötöttek szerződést egymással. Közben megtudtam tőlük, hogy mindketten nagy sportemberek: mivel anno Romániában még fociztak és  asztaliteniszeztek, sőt az utóbbi sportágban Ádám (román válogatottként) csapatban egy bajnoki címmel is büszkélkedhet.

S ha lúd, legyen kövér – szoktuk mondani, mert hogy az alig egy milliós lélekszámú sziget teniszben Raffael Nadal sokszoros világbajnok nevével szorosan összeköthető. Ugyanis Manocor városában jelenleg is sikeresen működteti az Akadémiáját, ahol 44 pálya áll a tehetősebb szülők gyermekeinek a rendelkezésére (32 kemény borítású, kilenc salak és három fedett pálya). Csendben tesszük hozzá, hogy évente 300 ezer €-t kell befizetni fejenként a tandíjra. Ebből is érzékelhető, hogy mekkora pénzek forognak kockán a profi sportolók táborában. Egyébiránt a jubileumi 25. összejövetelt fővédnökként Nadal nyitotta meg, ám a mostani 27.-re egyéb elfoglaltsága miatt sajnálatunkra nem tudott eljönni. 

 A magyar zászló egy az ötvenből

Az egy hetes itt létünk (alább nevesítve a 4 fővel+a fenti 2 Erdélyi származású) első napján -  nekem meccs nélküli nap lévén - a szlogen így szólt: tengerre magyar, de azonnal!  Nagy örömömre a négy csillagos hotelgyártóL 150 m-re található egy kis tengeröböl, ahol rendhagyó módon október elején a vízhőmérséklet 25 °C felett volt,  közel harminc fokos hőmérsékletnél.  Jellegzetessége avagy különlegessége az volt az áttetsző víznek,  hogy nem szabadott benne ácsorogni, mindig mozgásban kellett lenni. Ugyanis a mini halacskák (nagyjából alig arasznyiak)  rajokban cikáztak, s közben  támadták az álló lábakat. Mintha egy szúnyog vagy darázs csípett volna meg érzéssel. S ami ennél is emlékezetesebb élményt jelentett számomra, úszás közben a piros bójákon túl: merthogy a kolumbiai Shakira aktualizált - rádiós csatornákon mondhatni már agyoncsépelt - hosszas dala férje megcsalásáról ütötte meg a fülemet. Aki netán nem tudná, hogy miről is van szó: a világsztár férje Pique, a Barcelona focicsapat egyik hátvédje elhagyta a feleségét, aki jelenleg (két közös gyermekükkel) már Floridába költözött innen Spanyolországból.

Mivel életem legnívósabb tenisz versenyéről van szó, így talán megbocsájtható, ha a nem teniszező olvasóinknak  - netán kedvcsinálóként - kissé részletesebben számolok be vegyes párosunk első meccséről. Ráadásul  október 1-jén (vasárnapi napon)  történt meg mindez velünk,  egyértelműen illetve várhatóan az esélytelenek küzdelmén. Merthogy az automatikus gépi sorsolásnak köszönhetően a világranglista élmezőnyéből kaptuk meg ellenfelünket, jelesül egy olyan német teniszedzőt, aki ez idáig minden megmérettetésre (vagyis huszonhetedik alkalommal is) eljött  Mallorcára. Partnere pedig egy aktív spanyol hölgy volt, tucatnyi lelkes szurkoló táborával.

Nos a lényeg: Sitzwohl Ildikó szombathelyi tenisz partneremmel itt debütálhattunk ebben a felállásban úgy,  hogy egy korosztállyal vissza kellett mennem  a fiatalabbak hoz. Ugyanis a verseny szabályzat értelmében ez lehetséges, csak a másik irányban felfele nem engedi a szabályzat, tehát a fiatalabb nem csatlakozhat az idősebbekhez. Szóval pár perces bemelegítés után következett a szokásos ütőpörgetés (lent vagy fent), ami sajnos az erős napsütés miatt nem nekünk kedvezett. Természetesen az első gémet el is vesztettük (ugyan a lehető leg szorosabb küzdelemben, végig fej-fej mellett csaknem tíz perc alatt). Ezután jött a páratlan számok alapjáni térfélcsere, ahol csont nélkül (low game) három perc alatt behúzhattuk a döntetlent. Sőt a következőt is viszonylag simán hoztuk, így kissé felszabadultabban  indulhattunk vissza - az előnyösebb árnyékos oldalra. Végül 6:3 arányban hoztuk az első szettet, viszont a másodikban  hat-négyre  ők nyertek.

Csak  ezután jött a hosszabb (tízes) rövidítés – eredeti angolsággal a tie break, ahol 8:2-nél  szokás szerint úgymond kiengedtünk,  de azért végül 10:5 került a versenybíró asztalára,  amivel a negyeddöntőbe  kerülhettünk.

Másnap délután eljött a legizgalmasabb napunk, mert a másodikként kiemeltek legyőzésével bronzéremmel távozhattunk volna el a teniszezők mekkájából. Ám ez az álom természetesen meghiúsult, mert még erősebb ellenfelet kaptunk az osztrák Reigl Szilvia (EB győztes) és a kanadai Marc Pepin  (többszörös világjárt szenior világbajnok)  páros ellen. Ezek alapján érthető, hogy még az egy gémünknek is örülhettünk.  Megjegyezzük, hogy az összeszokott páros eddigi  mérlegük a kategóriában egy arany és két ezüst. Következésképpen egyértelmű volt, hogy - pestiesen szólva - lemostak bennünket a pályáról.

Kikapcsolódás gyanánt vagy érdekességként mesélem el a következő sztorit. Az első férfi páros mérkőzésem (egy angol orvos mellett az első fordulóban kiestünk) után a Tenisz Centrum éttermében kémlelgettem, keresve ismerőst pár deci hideg szódára epedezve. Ugyanis a hotelből nem hoztam magammal a pénztárcámat annak tudatában, hogy a versenyzőknek amúgy is járó kis kosárban a törölköző mellé mindenkinek egy palack ásványvíz is dukált. Csak hogy az a szokatlanul magas hőmérsékleten nem volt kellően,  legalábbis igényem szerint hideg - ezért botorkáltam a pulthoz. Viszont a pincérek illetve a felszolgálók nagy pörgése miatt ők nem az álló vendégekkel foglalkoztak.Talán ezt a helyzetet ismerte fel - az egyik négyfős asztalnál - egy elegáns pár,  mivel kedvesen illetve szimpatikusan invitáltak a számomra idegenek az asztalukhoz. Pár perces csevegés után kiderült, hogy ők a közeli faluból érkeztek villájukból nézőként, akik korábban többször is versenyeztek ezen a megmérettetésen. A barátságos korombeli férfi Radka Martinicova amúgy Svájcból érkezett, míg a partnere Prágából. Sajnálattal közölték, hogy a szokásos térdproblémáik miatt már befejezték a versenyzést,  pedig a fantasztikusan jó alkattal megáldott fiatalos  Radomila Krupicka  kétszer is állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ahogy az efféle találkozásokon lenni szokott, sok mindenről informálódtam a csevegés kapcsán: sorjáztak részükről a magyar hírességek, nemcsak az élsportolókat említve, hanem egyéb témában is - büszkén vállalhattam fel a magyarságomat. Tehát érvényesült a „hasznosat egybekötve a kellemessel” szlogen. S akkor a poén: barátságosan invitáltak egy pofa sörre, cserében felajánlva részemről - potyázásom egyensúlyozására - egy budapesti viszonzást.

Tudósítva a magyarok szereplését - várakozáson felül - egyértelműen sikeresnek lehet minősíteni, akik között a Kárpátaljáról származó Vass István a döntőben maradt alul argentin partnerével (azért mindkét szettben egy gémet el tudtak rabolni ellenfelüktől). Rajta kívül (alfabetikus sorrendben: tehát Sitzwohl Ildikó, Szalay Attila és Széman Katalin) hazánkat  képviselve bejutottak a negyeddöntőbe, ahol már csak egy győzelemmel bronzérem  tulajdonosként repülhettek volna vissza a szigetről. Sajnos ez egyiküknek sem jött össze, az utóbbinak még a holland erősítés sem volt ehhez elegendő. 

Vegyes párosunk

Egyébként pedig tucatnyi  profi teniszező vett részt a versenyen,  akik közül egyedül  az ausztrál Glenn BUSBY döntős meccset sikerült teljesen végig néznem, nevezetesen a másik többszörös német világbajnok, a Henn Norbert elleni izgalmas viadalt. A nézőkkel egyetemben többször is nagy ovációkkal jeleztük maximális tiszteletünket az elképesztő hosszas ütések zárásakor. S ami különösen nagy öröm volt számomra: a győztestől elsőként kaphattam dedikálást a pár perces riportomat követően. Többek között megtudtam tőle, hogy már nyolcszor küzdhettek egymás ellen:  hatszor Glenn  nyert, míg Norbert kétszer álhatott a dobogó legmagasabb fokára.

 Középen Glenn, s jobbról Henn, balról Attila

Újfent megjegyzem, hogy előbbi jelenleg a Kooyong nemzetközi tenisz Akadémia igazgatója. Róla, pontosabban a fantasztikus lábizmairól Hermann Maier  olimpikon világklasszis alpesi síző jutott eszembe, akivel is készítettem - anno  Ausztriában (Flachauban)  - vele egy interjút. Bevallom őszintén, akkor is ájuldoztam a fizikális kinézeten, a fantasztikus izomkötegeken. Bele gondolva nagy elismerésként, hogy a látvány mögött mennyi edzés/lemondás  illetve milyen sport munka húzódhat meg, arról külön regényt lehetne írni.

 Glenn Busby dedikálása...

Összességében elmondhatjuk, hogy az esélytelenek nyugalmával úgymond ringbe szálló kvartettünk várakozáson felül teljesítette az általuk kitűzött célt. Ez a kis kitekintő óriási tanulságul szolgált mindannyiunknak, merthogy ilyenkor szembesülhet  az ember azzal a ténnyel, hogy jócskán van még mit bepótolni a felzárkózáshoz…