Új fürdőparadicsom Csillaghegyen, Barcsay Jenő mozaikjával

Új fürdőparadicsom Csillaghegyen, Barcsay Jenő mozaikjával

Új fürdőparadicsom Csillaghegyen, Barcsay Jenő mozaikjával

 Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

A Miskolci Nemzeti Színház előcsarnokában és a szentendrei városházán jelenleg is láthatók Barcsay Jenő mozaik művei, azonban a harmadik, az évekkel ezelőtt bezárt Újpesti Fürdőben rekedt. A kiemelkedő értékű alkotás, két falat borító absztrakt mozaik, jó állapotban megmaradt és védettséget élvezett, mígnem a nonfiguratív, lüktető ritmust és pazar színeket hordozó mű életre kelt az új Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben.

 

Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Ilyen nagy méretű, 55 négyzetméteres mozaik áttelepítésére Magyarországon korábban még nem került sor. A többmilliós nagyságrendű munkát a tulajdonos, a lebontásra ítélt fürdőt is üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. finanszírozta és a nagy belső terekkel rendelkező III. kerületi, új fürdő leglátványosabb felületére, a fedett nagymedence egyik hosszanti falára helyezte.

 

A régi strand emlékek tárháza

A Római strand után a Csillaghegyi a főváros legrégebbi strandja. Szabó József, a geológia magyar úttörője már 1858-ban megemlíti az itt feltörő forrást, amit egy téglából falazott medencébe gyűjtöttek össze, mellé állították fel az elfolyó vízzel dolgozó malmot. Régi fotósok képei megőrizték az utókornak a különös malom-fürdő együttest.

 

Fotó: Fortepán

 

A „Csillaghegyi Árpádfürdő Rt.” 1919-ben kezdte fejleszteni a fürdőt, mert rájöttek a közösségi értékére. 1951-ben a fővárosi fürdőigazgatóság átvette az üzemeltetést és igyekezett széles körben népszerűsíteni a környékbeliek kedvencét. Tiszta, langyos vizén kívül változatos domborzati viszonyaival is kitűnik a budapesti strandok közül. Az elsőként megnyitott hullámmedence mellett, az utca felől sorakozik a fürdő ékessége, az emeletes kabinsor, míg az ellentétes oldalon támfal választja el a felette lévő napozóterülettől.

 

Fotó: Fortepán

 

Felnőtteknek lazítás, gyerekeknek pancsolás

Csillaghegy, a patinás városrész a III. kerület régi település egysége, Óbuda, Aquincum, Római-fürdő, Pünkösd-fürdő, Kaszásdűlő, és az újabb Békásmegyer mellett. A középkorban Kissingnek nevezett község a 16. században elnéptelenedett, majd a 19. századvégén kialakult itt egy üdülőtelep, amelyet 1910-ben neveztek el Csillaghegynek. A városrész területén található Budapest egyik legelső, 1919 óta működő, több mint 90 000 négyzetméter kiterjedésű strandfürdője, egykori nevén a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda, új létesítmény átadása után új nevén Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő.

 Fotó: Fortepán

 

Budapest negyedik legnagyobb fürdője csaknem négymilliárd forintból, a csillaghegyi lakosság kedvelt strandja mellé épült. A több mint 6000 négyzetméteres vendégtérben a sportolókat és az úszásoktatásra jelentkezőket egy 25x33 méteres,

 

Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

rövid pályás versenyek rendezésére is alkalmas medence, egy 10x12 méteres tanmedence, valamint finn- és infraszauna szolgálja ki. A versenymedence vízilabda-mérkőzések rendezését is lehetővé tesz, a lelátók várják máris a nézőket.  A harmadik szinten gyerekparadicsomot, óriás csúszdákat találnak a kicsit, a hatodik szintjen pedig a városra néző, panorámás nyitott medencében ejtőzhet a látogató. Egyidejűleg hatszáznál is többen szórakozhatnak, aktívan sportolhatnak, vagy masszőr keze alatt relaxálhatnak, napi szinten nyitástól zárásig csaknem 1500 vendég érkezhet.

 

Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Fürdők a turistaprogramok fókuszában

A fővárosi önkormányzat fürdőüzemeltető cége teljesen saját forrásból építette fel a csillaghegyi fürdőt, ami Budapest nagyszabású fürdőfejlesztési programjának részeként valósult meg. A fejlesztések fő célja, hogy a főváros idényjellegű strandjai egész évben működő képesek legyenek és fogadják télen is a turistákat. Számítások szerint a Budapestre érkező külföldiek 60 százaléka ellátogat valamelyik fürdőbe, ezzel a fürdőzés a Top 3 turistaprogram egyike lett.

 

Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Tarlós István főpolgármester a budapesti gyógyturizmust a város egyik kitörési pontjának nevezte a fürdő átadásán. Megtudtuk, hogy az előző években már lezajlott a Rudas és a Dandár fürdő bővítése és felújítása, kibővült a Paskál, majd a Palatinus. A csillaghegyi projekt után jól halad a jövőre újranyitó pesterzsébeti fürdő bővítése, 2020-ra pedig a Király Fürdő is megújulhat.

 

Fotó: Budapest Gyógyfürdői Zrt.

 

Írta: Barna Judit

 

  

2018-11-19« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk