Vilnius, ünnepi díszben – A világ legkülönlegesebb karácsonyfája

Vilnius, ünnepi díszben – A világ legkülönlegesebb karácsonyfája

Vilnius, ünnepi díszben – A világ legkülönlegesebb karácsonyfája

 

 

 Szerző: Elek Lenke

Fotók: Saulius Ziura

 

Minél északabbra megyünk, annál nagyobb jelentősége van a téli ünnepeknek, amelyek fényt varázsolnak a több hónapig tartó sötétségbe. A karácsonyfa állítás még a szovjet időkben is dívott, igaz, semmi köze nem volt az európai vagy amerikai jellegű, vallási kötődésű – no meg a fogyasztást dicsőítő - ünnepekhez.

A rendszerváltás óta már advent idején elkezdődik a balti államokban is a városok karácsonyfáinak felállítása, a főterek kezdenek fényárba borulni és megnyíntak a vásárok is.

Litvánia fővárosa hosszú évek óta előkelő helyezéseket ér el a karácsonyfa szépségversenyben – merthogy ilyen is létezik. A Vilnius főterén álló, feldíszített karácsonyfákat Európa legszebbjei között tartják számon: többször is első helyen végeztek e megmérettetésben.

 

A kis balti állam polgárainak kreativitását mutatja, hogy mindegyik évben különleges üzenete van a fának: tavaly például a hagyományosan feldíszített lucfenyőt egy jókora fenyőt formázó, csillogó-villogó fémpanelekből és tükrökből álló építmény övezte, jelképezve egyszerre a védelem fontosságát –  az volt a cél, hogy a járvány miatt messziről is csodálhassák az emberek az alkotást – ugyanakkor a kompozíció utalt a kortárs művészetre is.

De gondoltak a környezetvédelemre is: a fémkúpot valódi fenyőágakkal díszítették, amelyeket a kidőlt fákról szedtek össze.

 

 

 

Idén az utolsó novemberi hétvégén gyújtották fel az égők százait, tehát hivatalosan is megkezdődött az ünnepi szezon – amint arról Vilnius turisztikai ügynöksége tájékoztatta szerkesztőségünket. Az idei installációt 96 hatalmas mű hópehely, 2 kilométernyi - ! - fénygirland és 46 csillogó tükördarab díszíti, jelképezve a jeget, a havat és a fagyos időt, mindezt fényekből, színekből és díszekből megálmodva.  

 

A világ legkülönlegesebb karácsonyfáját tavaly a litvánok Vilnius repterén állították fel, méghozzá az utasoktól elkobzott tárgyakból, amelyeket lefújtak zöld színre és fenyőformát építettek belőlük. Ezzel figyelmeztették az utasokat feledékenységükre, hiszen ma már mindenki tudja, hogy ollót, kést és egyéb veszélyes tárgyat, szerszámot nem szabad felvinni a fedélzetre.

 

2021-11-29« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk