A beutazó turizmus 7,8 %-kal nőtt 2024. február végéig

A beutazó turizmus 7,8 %-kal nőtt 2024. február végéig

A beutazó turizmus 7,8 %-kal nőtt 2024. február végéig

 Fotó: DZT/Mathias Koch

 

Szerző: Salánki Szilvia

 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) az pozitív évkezdés után továbbra is növekvő keresletet jelez az utazási piacon. A nemzetközi repülős érkezések, illetve a hotelek növekvő foglalási számai szintén alátámasztják a felfelé ívelő trendet.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján az év kezdetétől február végéig 9,4 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek – ez az előző év ugyanezen időszakához képest 7,8 százalékos növekedésnek felel meg.
A vendégéjszakákkal párhuzamosan nő a németországi reptereken az érkezések száma is: Forward Keys február végéig 1,23 millió érkezést jelentett – ez pedig 14 százalékkal haladja meg az előző év számait.
A hotelipar Németországban 2024. első két hónapjában magasabb összesített kihasználtságot (német és nemzetközi vendégek együttesen) mutat, mint 2023. ugyanezen időszakában: januárban a szobák 52 százaléka volt foglalt, míg februárban 59,1 százalék.
Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott a témában: „Az első két hónap köztes eredménye megerősíti a 2024-es előrejelzéseinket. Már a Caspar David Friedrich jubileumi évének a legelső kiemelt rendezvénye, a Hamburgi Műcsarnok kiállítása is rekorderedményt ért el. Az UEFA EURO 2024 labdarúgó EB idejére pedig az első vendéglátó városok már most átlagon felüli keresletet jelentenek.”

 

A DZT-ről
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti „turisztikai testülete”. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium megbízásából, amely a Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján támogatja. A DZT szoros együttműködésben turisztikai partnereivel, szövetségekkel és gazdasági vállalatokkal stratégiákat és marketingkampányokat dolgoz ki annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust.

 

A DZT központi stratégiai tevékenységi területei a következők:

  • célcsoportra irányuló piackutatás és a piacspecifikus ügyfélkereslet elemzése (Sinus-közegek) a tényekre alapuló cselekvési terv alapjaként
  • kapcsolatmenedzsment és a szakmai tudás átadása a középosztály által meghatározott utazási gazdaság támogatására
  • a márkatudatosság növelése és az úticél Németország márkaprofiljának erősítése fókusszal a fenntarthatóságra és a klímavédelemre

 

Központi tematika a digitalizáció és a fenntarthatóság

A DZT támogatja a jövőorientált és fenntartható turizmust a német kormány célkitűzéseivel összhangban. A folyamat központi témái a digitalizáció és a fenntarthatóság.

Annak érdekében, hogy a beutazó turizmus fenntarthatóbb, ugyanakkor versenyképesebb lehessen, a szervezet egy három oszlopra épülő stratégiát követ, amely összeköti a külső tudástranszfert, az ehhez társuló kommunikációs szemléletet és egy belső fenntarthatósági kezdeményezést. A DZT úgy látja el tartalommal a felelősségteljes turizmust mint jövőbeni tematikát, hogy az Úticél Németországot a nemzetközi versenyben fenntartható és inkluzív ajánlatokkal pozícionálja.

A DZT úttörő szerepet tölt be az immerzív technológiák (virtuális, kiterjesztett és kevert valóság) megvalósításánál, a párbeszédes interfészek (pl. hangvezérléses asszisztensek) használatánál és a mesterséges intelligencia (MI) felhasználása terén, például a chatbot robotokkal. Annak érdekében, hogy biztosítsa a turisztikai kínálatok elérhetőségét a MI-re épülő értékesítési platformokon, a DZT koordinálja a német turisztikai szakma közös open data projektjét egy „knowledge graph” kifejlesztése érdekében.
A DZT világszerte 25 országban tart fenn képviseleti irodát, ezeket központjából, Frankfurt am Mainból irányítja.

 

2024-04-22« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk