A Német Turisztikai Hivatal a 2021-re átmeneti évként tekint a beutazó turizmusban

A Német Turisztikai Hivatal a 2021-re átmeneti évként tekint a beutazó turizmusban

A Német Turisztikai Hivatal a 2021-re átmeneti évként tekint a beutazó turizmusban

 Fotó: DZT/Jörg Lutz

 

 

 

Szerző: Salánki Szilvia

 

A németországi beutazás számára a 2021. átmeneti év lesz a Covid-19 járványból való kiúton. Az idei évtől a nemzetközi kereslet lépésenkénti újraéledésével lehet számolni – a Német Turisztikai Hivatal (DZT) előrejelzése szerint, amely a 2020-as év eddigi számain, illetve különböző piackutató intézetek elemzésein alapszik. 

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke szerint: „A Covid 19-járvány és a nemzetközi turizmus ebből eredő leállása természetesen visszatükröződik a németországi beutazó turizmus 2020-as mérlegében is. Ugyanakkor nemzetközi felmérések megerősítették számunkra az Úticél Németország márka vonzerejét, illetve a nemzetközi vendégek növekvő utazási hajlandóságát. A németországi turisztikai szakma résztvevői a lockdown időszakai alatt jól kezelték a krízis kihívásait: a customer journey mentén számos folyamatot digitalizáltak és átfogó higiéniai koncepciót dolgoztak ki. A turisztikai kínálat hozzáigazodott a megváltozott elvárásokhoz. Ezáltal jó alap jött létre a felépülési fázis megvalósításához.”

 

Beutazási mérleg 2020: Csökkenés a vendégéjszaka-számoknál

A helyzetnek megfelelően a németországi beutazó turizmus 2020-ban jelentős visszaesést könyvelt el. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint január és december között 32 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek és a kempingek, amely 64,4 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. 

 

Kitekintő 2021: A nemzetközi kereslet lépésenként áll helyre

A European Travel Commission a ‚Monitoring Sentiment for Domestic and Intra-European Travel‘ felmérésében egy folyamatosan növekvő utazási hajlandóságot regisztrál a következő hónapokra nézve: a felmérés negyedik hullámában december elején a megkérdezett európaiak 52 százaléka nyilatkozta, hogy a következő hat hónapban utazást tervez, ez öt százalékkal több, mint a harmadik felmérési hullámban november elején. Míg a harmadik hullámban a megkérdezettek 27 százaléka nyilatkozott utazási tervekről 2021. április és június között, addig az aktuális felmérésben ez az érték 32 százalékra nőtt. 

 

 

Fotó: DZT/Thies Raetzke

 

 

Ezt a fejlődést támasztja alá a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése is: a szakemberek abból indulnak ki, hogy a légitársaságok forgalma a 2019/20-as 61 százalékos visszaesés után 328 milliárd dollárra 2021-ben ismét 40 százalékkal nőhet 549 milliárd dollárra. 

Petra Hedorfer: „A folytonos lockdown-időszakok és utazási korlátozások ellenére óvatos optimizmusra van okunk. Az elmúlt év tapasztalatát nézve mindenekelőtt a nyári hónapokban számolunk az utazások újjáéledésére Németországból és Európából. A tengeren túli piacokról érkező beutazások várhatóan csak lassabban indulnak újra. A továbbiakban pedig arra számítunk, hogy a magán célú utazások gyorsabban helyreállnak, mint az üzleti utazások – az üzleti utazások szegmensében középtávon erőteljesen dominálnak majd a hibrid formátumok és az online-rendezvények. Ezekre a fejlődésekre alapozva a németországi incoming előző évének szintjét előreláthatólag 2024-től érhetjük el újra. A piac helyreállásának előfeltétele marad továbbra is a digitális transzformáció, az innovációk és a fenntartható németországi turizmus kialakítása.” 

 

A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 31 országban tart fenn képviseleti irodát. Bővebb információt erről az online sajtóközpontban olvashat a következő internetes címen: www.germany.travel/presse

2021-02-24« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk