A beutazás továbbra is dinamikus fejlődőágon

A beutazás továbbra is dinamikus fejlődőágon

A beutazás továbbra is dinamikus fejlődőágon

 

 

 A német beutazó turizmus 2017. harmadik negyedévének végén továbbra is stabil növekedést mutat. Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján 65,3 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely négy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakát.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „A beutazás mind az első félévben, mind pedig a nyári szezonban jelentősen dinamikusabbá vált: míg 2016. január és szeptember között a nemzetközi vendégéjszakák száma 1,6 százalékkal nőtt, addig ebben az évben megdupláztuk a növekedést. Ezt alátámasztja az úticél Németország kiváló pozíciója mind üzleti mind üdülési desztinációként.”

A köztes mérleg igazolja az eddigi előrejelzést a nemzetközi versenyben

Az előző évhez képest erősebb növekedéssel a németországi beutazás is része a nemzetközi turizmus dinamikus fejlődésének. A turisztikai világszervezet UNWTO World Tourism Barometer legfrissebb számai augusztus végével nyolc százalékos növekedést mutatnak a nemzetközi érkezések terén Európában, az előző évben a fejlődés csupán két százalék volt.

A mostani évre nézve az UNWTO megerősítette előrejelzését: a nemzetközi érkezések terén világszerte 3-4 százalékos, míg Európára nézve 2-3 százalékos növekedés várható.

Az IPK International szerint is nagy a kereslet Németország mint üdülési úticél iránt 

Az IPK International piackutatási intézet legújabb felmérései szerint tovább erősödött az üdülési célú utazások trendje Európából Németországba, és pozitív, hat százalékos fejlődést mutat 2017. első nyolc hónapjában. Különösen örvendetes tény, hogy nem csak a rövid utazásoknál (+6 százalék), hanem a négy napnál hosszabb üdüléseknél (+5 százalék) is dinamikus növekedés mutatkozik. Az üdülési célú utazásokon belül továbbra is vezető szerepet töltenek be a városi utazások plusz 18 százalékkal.

A piackutatási intézet a küldőpiacok analízisénél megerősíti Oroszország különösen dinamikus fejlődését, amely így 25 százalékos növekedéssel ismét helyet szerzett magának a németországi turizmus legfontosabb európai küldőpiacai körében.

Németországba irányuló turizmusunk fejlődése töretlen

Magyarországról a német beutazó turizmus 2017 harmadik negyedévének végén továbbra is stabil növekedést mutat. Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján 583.741 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely több mint kilenc százalékkal (+ 49.180) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a szeptember hónap vendégéjszaka száma meghaladja a 71 ezret. Az első kilenc hónap számai alapján valószínűsíthetőleg Németország irányába a 2017-es év új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.

 

A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 30 országban tart fenn képviseleti irodát. Bővebb információt erről az online sajtóközpontban olvashat a DZT-nél

Foto: DZT /Jörg Modrow

2017-12-28« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk