Az első félévben virágzik a beutazás

Az első félévben virágzik a beutazás

Az első félévben virágzik a beutazás

 

 

Budapest, 2017. augusztus 30. – A németországi beutazó turizmus 2017. első félévében erőteljes növekedést mutat: június végéig a Szövetségi Statisztika Hivatal előzetes adatok alapján 36,7 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken – ez 1,2 millióval haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait és 3 százalékos növekedésnek felel meg.

A globális turizmus 2017-ben továbbra is pozitív fejlődést mutat. Az év kezdetén az UNWTO turisztikai világszervezet 3-4 százalékos növekedést jósolt a nemzetközi érkezések terén világszerte és 2-3 százalékos növekedéssel számolt Európára nézve.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „Az úticél Németország három százalékos növekedéssel és több mint egy milliós vendégéjszakaszám-növekedéssel az első félévben kiváló féléves mérleget prezentált a nemzetközi versenyben. Ezáltal Németország utazási desztinációként a külföldiek körében olyan népszerű, mint még soha.”

A Forward Keys felmérés legfrisebb értékelései alapján az augusztus elejéig történt Németországba irányuló nemzetközi repjegyfoglalások száma a harmadik negyedévre nézve 5,6 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait.

 

A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 30 országban tart fenn képviseleti irodát.

Fotó: Frankentourismus

2017-12-28« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk