Rendhagyó kiállítás nyílik a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből

Rendhagyó kiállítás nyílik a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből

Rendhagyó kiállítás nyílik a Magyar Állami Népi Együttes jelmezeiből

 

Szerző: Adonyi Adrienn 

Fotók: Dömölky Dániel

 

A Magyar Állami Népi Együttes jelmeztervezői számára elsődleges szempont, hogy az elkészített kosztüm kiemelje a tánc szépségét, valamint segítse a dramaturgiai fonalat, megteremtse a vizuális színpadi varázslatot. Ennek a kreatív és különleges munkának hátterébe nyújt betekintést a Hagyományok Háza Tradíció és reflexiók – A Magyar Állami Népi Együttes jelmezeinek tükrében című, január 25-én nyíló kiállítása.

 

 

 

A Magyar Állami Népi Együttes mindennapjainak és fellépéseinek kulisszái mögé tekinthet be az, aki január 25. és április 15. között a Hagyományok Házába látogat. Az érdeklődők ugyanis az Együttes jelmeztervezői, Szűcs Edit és Furik Rita egyedi kiállításába csöppenhetnek. A tárlat egy hosszú távú, közel 15 éve tartó alkotói folyamatot igyekszik majd reprezentálni a kosztümtervezők munkáján keresztül. 

Furik Rita és Szűcs Edit, Mihályi Gábor rendező-koreográfus felkérésére, egymástól teljesen függetlenül, bemutatóról bemutatóra alakítják az együttes előadásainak látványvilágát. A forma- vagy mintakincs, esetleg a hagyományos díszítési technika eszközével illesztik a hagyományos kultúrát a korunknak megfelelő design szemléletbe. 

 

 

 

A kiállításban összesen 32 db viseletbe öltöztetett kirakati baba jelenik majd meg, fele-fele arányban a két tervező munkájából, illetve előadásokon készült fotók is reprezentálják majd a kosztümöket. A látogatók betekinthetnek a jelmezek kialakulásának alkotói folyamatába is, abba, hogy miképp válik színpadi kosztümmé, alakul kortárs öltözékké a népviselet ihlette forma. A viseletek bemutatása mellett installáció és videós bemutatók idézik majd meg az együttes előadásainak különleges színpadi hangulatát, Dömölky Dániel fotográfus képein pedig a tánc és a kosztüm viszonyának egy-egy kimerevített pillanatát láthatják majd.

 

 

 

Fiktív öltözéktanulmányok is részei lesznek a kiállításnak, ami a tervezői folyamatnak azokat az állomásait prezentálja, ahogy az alkotó fejében tovább alakul, fejlődik egy-egy jelmez készítése során megszületett gondolat.

 

Kiállításmegnyitó: 2020. január 25., 17:30

Helyszín: Hagyományok Háza, Kallós Zoltán kiállítótér

 

A kiállítást megnyitja Bodor Johanna táncművész, koreográfus, beszédet mond Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője. Közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenekara.

 

A kiállítás megtekinthető: 2020. április 15-ig

2020-02-03« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk