Békés megyei tanulmányúton a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai

Békés megyei tanulmányúton a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai

Békés megyei tanulmányúton a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai
 
 
 
 
 

A tanulmányút első útja a Körös-Maros Nemzeti Park Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba vezetett Dévaványán, majd Szeghalom és Füzesgyarmat voltak az első nap további állomásai. A Vállalkozói Központ Leonardo ételbárjában Macsári József, Szeghalom Város polgármestere társaságában elköltött kellemes ebédet követően Túri János magángyűjtő „Mundérba bújt történelem” c. állandó had- és egyenruha történeti kiállítását tekintették meg a résztvevők. Ezt követően Füzesgyarmaton Galambos Sándor hintókészítő műhelyének remekeivel, majd a Kastélypark Fürdő szolgáltatásaival ismerkedtek a vendégek. Szállásukat és vacsorájukat a Termál Hotel Gara biztosította. A vacsorán Bere Károly, Füzesgyarmat Város polgármestere ismertette a településen folyamatban levő projekteket.

A tanulmányút második napján elsőként a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely került bemutatásra, ahol Molnár Sándor, Vésztő Város polgármestere köszöntötte a vendégeket.

A következő úti cél Békés megye székhelye volt. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a Megyeházán fogadta a tanulmányút résztvevőit és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében hamarosan megvalósuló 4,2 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztésen túl megyénk kulturális, horgászati, gasztronómiai kínálatát ismertette a vendégekkel.

Békéscsabán a résztvevők egy röpke városnézés keretében ismerkedhettek a nevezetességekkel, látogatást tettek a Munkácsy Mihály Emlékházban, majd felkeresték a város egyik legfontosabb fejlesztési projektjének helyszínét, a Csaba Parkot. Itt egy igazi csabai disznótoros ebéd közben a projektgazda tájékoztatást nyújtott a projekt keretében megvalósuló további fejlesztésekről.

A második nap záró állomása a megye turisztikai zászlóshajója, Gyula volt, ahol a résztvevők megkóstolhatták a valójában 178 éves Százéves cukrászda remekeit, majd megtekintették Erkel Ferenc Emlékházát és látogatást tettek az Almássy-kastély látogatóközpontban, mely idén bekerült Európa legjobb 40 múzeuma közé. A Várfürdőben tájékoztatást kaptak a fürdő és Aqua Palota szolgáltatásairól, programajánlatairól. A Patrióta Étterem, mely 2015-ben elnyerte a Gault & Millau „Az év feltörekvő étterme” díját, az egyik résztvevő szavait idézve „úri módon prezentálta konyhájának legjobbját”.

A harmadik nap állomása Szarvas volt, ahol a program sétahajókázással indult a Holt-Körösön, majd sétával folytatódott, előbb az ország egyetlen interaktív makettparkjában, a Mini Magyarország makettparkban, majd a Szarvasi Arborétumban.

A békésszentandrási Nagy Magyarország Fogadó házias finomságait kóstolhatták meg ebédre a résztvevők. A tanulmányút programja a Szent András Sörfőzdében tett látogatással zárult.

A tanulmányutat a Békés megyei Tourinform iroda szervezte a Körös-sárréti, a békéscsabai, gyulai és szarvasi Tourinform irodákkal, valamint megyei turisztikai szolgáltatókkal és attrakciógazdákkal közös együttműködésben.

 

   

 

A képeket köszönjük Okolicsányi Zoltánnak, valamint a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársának, Zentai Péternek!

www.visitbekes.hu

Írta: Békés megyei Tourinform

2018-06-16« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk