Nagy valószínűséggel kevesen tudják, értik, annál többen érzik azt a kapcsolatot, amely a két nép között az évszázadokon, sőt ezer év történelmén keresztül kialakult, és valóban megbonthatatlannak bizonyult. A történelem során már a középkorban a lengyel és magyar uralkodóházak között szoros diplomáciai és családi kapcsolat létezett. Vannak közös csatáink, közös szentjeink, közös hősi halottaink. Harcoltak magyarok a felosztott Lengyelország függetlenségéért, haltak hősi halált, vagy szenvedtek szibériai száműzetést. Jöttek lengyel önkéntesek ezrei 1848-49-ben, Wisocki és Bem vezetésével a mi függetlenségünkért. És a mi nagyszüleink is megtették a magukét, amikor az orosz és német bekebelezési törekvésekkor menekülő lengyeleket, katonákat, családokat, gyerekeket fogadott be Magyarország. Éppen ez utóbbiban volt kiemelkedő szerepe idősebb Antall Józsefnek, akiről Varsóban utat, Varga Béla boglári plébános, akiről sétányt neveztek el. Ribbentropp német külügyminiszter akkor naplójában felháborodottan említette a magyarok „irreális szentimentalizmusát” a két nép kapcsolatáról.

            Az Antall József Tudásközpont kiadásában megjelent „Magyar emlékek Lengyelországban” című könyv egy sorozat második kötete. Előtte a „Magyar emlékek Csehországban” kötet látott napvilágot. A mostani kiadvány a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében, valamint a Varsói Magyar Kulturális Intézettel való együttműködés eredményeként valósult meg. Szerzői kiválóan ismerik az országot: Kovács István, aki az ELTE-n történelem-lengyel szakon végzett, volt a varsói magyar nagykövetség kulturális tanácsosa, majd krakkói főkonzul, költő, műfordító, öt lengyel város díszpolgára, több lengyel és magyar kitüntetés birtokosa; Mitrovits Miklós, a másik szerző az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Magyar-Lengyel Történész Vegyes Bizottság titkára, a lengyel-magyar kapcsolatok kutatója, szintén számos díj kitüntetettje. Kihagyhatatlan a két fotós, Gedai Csaba és Tóth Tibor munkájának elismerése – képeik révén még közelebb kerülünk a helyszínekhez.

            Az olvasó valójában egy különleges, rendhagyó útikönyvet tart a kezében, amely az ottani vajdaságonként sorolja a magyar emlékeket, sok-sok olyant, amiről csak kevesen hallottak, ám a lengyelek megőrizték mindazok hírét, nevét, akik országukért, megyéikért, városukért és az emberekért tettek. Miközben ismerkedünk velük, vágyat érzünk a hálás környezet megismerésére is.

            Vannak olyan emlékeink, amelyeket a nem kevés krakkói kalandozás, vagy a magyar történelem tanulása nyomán mindannyian számon tartunk. Nagy Lajos lányát, Hedviget, akit szentté avattak, és aki az ékszereit a krakkói egyetem megalapítására áldozta, a 40 Árpád-házi szent közül Kingát, akit a wielickai sóbánya regéjének hallgatása, gyűrűjének mondája tart meg emlékezetünkben, és aki a kevésbé ismert Boldog Jolánnal együtt a mi Szent Margitunk nővére volt. Jolán csodálatos esküvői koronája a plocki Egyházmegyei Múzeumban lévő Szent Zsigmond hermát díszíti.

            Krakkóban, a Wawel kincsei között Báthori István síremléke, a Báthori kápolna, Hedvig fehérmárvány szarkofágja, az ezüst ládika az igazi földi maradványokkal ismert. Sokan látták a város főterén Balassi emléktábláját, aki itt lakott, vagy a Jagelló egyetem magyar emlékeit. Tarnow pedig Bem szülővárosa, itt áll szülőháza, itt nyugszik oszlopokra emelt szarkofágjában a hős tábornok, aki miután áttért mohamedán hitre, nem nyughatott szentelt földben. Ez a kép szerepel a könyv borítóján is. Nem messze látható a Bem-Petőfi székelykapu, sepsiszentgyörgyi mesterek munkája. Ebben a városban őrzik az 1849–i nagyszebeni ütközetet megörökítő körkép megmaradt részeit. Az elveszett darabok felkutatása napjainkban is folyik.

            Varsóba menekült bécsújhelyi szökése után, itt lakott egykor és romantikus szerelem fűzte Elsbieta Sieniavskához a mi II. Rákóczi Ferencünket. Emléktábla jelöli a ház helyét.

A szejm előtt a magyar honvédek emlékműve idézi meg, hogy 1944-ben a varsói felkelést fegyverrel és lőszerrel támogatták a mieink. Közel kéttucatnyi utcanév kapcsolódik a magyarsághoz.

            Azt már kevesebben tudják, hiszen elhallgatták a magyar pártvezetők, hogy 1956-ban villámgyors segítséget küldtek a lengyelek, takarót, élelmiszert, kétszer többet, mint például az Egyesült Államok, és közel 800 liter vért.

            A bőség zavarával küzd a könyv bemutatója, hiszen oldalak foglakoznak az I. világháborús galíciai hadszíntéren elesettek ápolt sírkertjeivel, katonai temetőivel, a Szent Kereszt vajdaság kolostorával, amely Szent István fiának, Imrének, az alapítónak az emlékét és a legendáját őrzi. mindemellett Lengyelország további látnivalói is szerepelnek a kötetben.

            Érdemes olvasni utazás előtt, alatt és után is.

Írta/Fotó: Dr. Hajós Anna