Díszvacsora, az állatok és a természet tisztelete jegyében

Díszvacsora, az állatok és a természet tisztelete jegyében

Díszvacsora, az állatok és a természet tisztelete jegyében

 

 

Ez is csak a svédeknek jut az eszébe: a közismerten környezetvédő és az élőlények iránti tiszteletről, a flóra és a fauna védelméről híres svédek az idei Nobel-díjkiosztó menüjének a fenti szlogent adták. Minden évben más tematikát találnak ki.

Az idén sem változott az a szokás, hogy 43 fős a szakácscsapat, amelynek vezénylését 2015-ben Sayan Isakssonra bízták, az egy Michelin-csillagos stockholmi Esperanto étterem japán származású séfjére.

 

 

Rombuszhal mousse, kucsmagomba köpeny

Ő is betartotta azt a szabályt, miszerint tipikus svéd alapanyagokból készüljön a december 10i Nobel-díj átadás díszvacsorája, de vegye figyelembe az aktuális gasztronómiai trendeket is. Isaksson egyik alapelve – mint egy igazi japánnak - hogy minél kevesebbet kelljen sütni-főzni az alapanyagokat. A menü összeállításában a Városháza éttermének híres séfje, Gunnar Eriksson is közreműködött. A következő évi díszvacsora előkészületei abban a pillanatban megkezdődnek, hogy leteszik a desszertvillát a vendégek.

Ezen a négy napon Svédország leghíresebb szakácsai egészen egyszerű feladatokat is ellátnak, például kuktáskodnak, zöldséget aprítanak. De mindezt csak aztán, hogy a próbaevés lezajlott: a Nobel-díj bizottság tagjai előbb megkóstolják a javasolt elő- és fő ételeket és a desszertet. A bizottság tagjai természetesen titoktartást fogadnak.

Az állatok és a természet tisztelete – ez volt idén a fő jelszava a kulináris teamnek, amikor kitalálták, hogy előételnek óriás rombusz hal mousse-t készítsenek, fő ételnek borjúszűz filét, kucsmagomba és fekete trombitagomba köpenyben.

 

 

Édes májusi virág, diétázóknak is

Az idei legnagyobb sikert talán a desszert aratta, egy rózsaszín-fehér virágot (majblommort) formázó málnás-kávés ízvilágú költeményt, amely Daniel Roos-nak, az egyik legnépszerűbb svéd cukrásznak az agyából pattant ki.

A menüsor mind az 1350 meghívott körében nagy sikert aratott. Természetesen ilyenkor minden meghívottól és azok családtagjaitól, meghívott barátaitól előre megkérdezik, nincs-e valamilyen különleges kívánsága az ételsort illetően. Most 160-nak kellett úgy megalkotni vacsoráját, hogy figyelembe vegyék különféle diétáját, vegán és vega ételkívánalmát, glutén- és laktózérzékenységét, valamint vallási hitét.

Az idén is a hagyományos Nobel-szervizzel terítettek, amelynek négy színe, a négy kontinenst és a négy évszakot jelképezték. A különböző díjak nyertesei más-más terítéket kaptak, amelyeket a leghíresebb svéd porcelán gyár, a mi herendinknek megfelelő Rörstrand, illetve a poharakat illetően az Orrefors és a Kosta Boda prezentált. Ezek a tányérok, poharak és evőeszközök egyébként megvásárolhatók a stockholmi Nobel-múzeumban is.

A díjazottak és családtagjaik most is, mint mindig a stockholmi Grand Hotelben laktak, ez is egy tradíció. A díszvacsora másnapján, reggel, miután a hosszú procedúra után kialudták magukat, a kiválóságokat Luca-napi ünnepséggel köszöntik, azaz fehér ruhás lányok libbennek be a szobájukba, fejükön koszorúval, énekelnek, és természetesen Luca-napi süteményt szolgálnak fel nekik, az elmaradhatatlan kávéval.

 

 

Virághidak, San Rémo-ból

Egy Nobel-díj átadó, mint a fentiekből kitűnt, a világ egyik legszigorúbb protokoll szerint zajló vacsorája. A díjátadás után, a fogások előtt nagyszabású kulturális programok zajlanak. Minden évben másfajta élő virág díszíti az asztalokat, egy-egy témát megelevenítve. A tavalyelőtti díjátadón például Stockholm hídjait szimbolizálták a hortenzia és rózsa kompozíciók. A virágokat mindig San Remó-ból hozatják, mivel ott lakott egy ideig Alfred Nobel, és ez volt az egyik kedvenc városa, a hideget ugyanis nem nagyon szerette.

Évente 1300 embert hívnak meg a díszvacsorára, közöttük vannak a királyi család és a kormány tagjain kívül politikusok, a díjazottak vendégei, írók és kulturális személyiségek, az elmúlt években kitüntetettek, valamint 200 egyetemi hallgató, akiket nagyon sok jelentkező közül választanak ki. Ők jelképezik a demokráciát, azt, hogy mindenkinek lehetősége van egy teremben vacsoráznia életében egyszer a svéd királyi család tagjaival, és a világ leghíresebb tudósaival.

Írta: Dr. Elek Lenke

Fotó: Nobel-díjkiosztó, Wikipedia

2016-01-02« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk