Luby kastély

Luby kastély

Luby kastély

 

 

            Magyarország legnagyobb tematikus rózsakertje, gyönyörű rendezvény-helyszín, május elejétől étterem, szökőkút és békés hangulat várja azokat, akik ebben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis településen, Nagyaron kívánnak eltölteni néhány napot. A műemlék jellegű kastélyt 1879-ben építette menyasszonya, majd felesége, Okolicsányi Margit tiszteletére Luby Géza. Ő hozta létre kedvese és saját maga kedvére egykor a rózsaligetet, amelyben minden nap együtt sétáltak. Napjainkban ötezer tő rózsa díszíti és illatosítja a kastélyparkot, a pálmaházban 149 növényben lehet gyönyörködni. A kertészetükben pedig 4000 tő vásárolható is.

 

Luby kastély

Luby kastély

 

            Szabó Zoltán, aki 2010-ben vette meg a kastélyt, úgy alakította ki a szolgáltatásokat, hogy több korosztály számára is vonzó legyen az ide jövetel. Az eredeti állapot szerint helyreállított termekben van felnőttek, illetve fiatalok számára interaktív továbbképzési lehetőség, az egykori bálterem konferenciák helyszíne lehet. A kert, az épület többi része, a pálmaház, valamint a júliusban átadásra kerülő tíz parkbeli apartman ideális esküvőknek,

 

Luby kastély

 

zenélő szökőkúttal, szabadtéri színpaddal. Várhatóan a közeljövőben 20 szobás, medencés, wellness szálloda is épül, tudtuk meg Gódor Anita igazgatótól.

 

Luby kastély

 

              Az étterem különleges kínálatával alkalmazkodik a kastély szellemiségéhez, és a szerelemhez.

 

Luby kastély

 

A fogások között például van rozmaringos sült galamb zsályamártással, rózsalekvár a kacsacombhoz, galamb, bivaly, marha és nyúl, mind az eltűnt egykori ízek felfedezésére késztet.

 

Luby kastély

 

Kóstolható „Csipkerózsika” muffin, rózsás sütemények, és még az ásványvizek között is szerepel különlegesség. Bulgáriából érkezik a Rose Drops, a hegyi forrásvíz, amelyet bolgár bio rózsa esszenciával ízesítenek.

 

Luby kastély

 

            Rövidesen a kastély-együtteshez tartoznak a védett, közeli, az 1700-as évek végén épült Kende kúriák is. Az értéküket különösen emeli, hogy gyakori vendégek voltak itt olyan híres emberek, mint Petőfi Sándor, Wesselényi Miklós, Szemere Pál.

 

Luby kastély

 

            A Luby kastély tetőterében Erdélyi Tibor néptáncos és fafaragó szobrai várják az érdeklődőket. Megállítanak a Sámánok, a Bábeli nyelvzavar, Bartók zenéjének hatására készült a Kékszakállú,

 

Luby kastély

 

és a Csodálatos mandarin, persze a teljesség igénye nélküli a felsorolás. Hosszan lehet csodálni a művész alkotó fantáziáját és kezének biztonságát.

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

2018-05-11« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk