Orfűn pihenjünk a természettel összhangban!

Orfűn pihenjünk a természettel összhangban!

Orfűn pihenjünk a természettel összhangban!

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Orfű község Baranya megyében, Pécstől mintegy 17 kilométerre a Mecsek észak-északnyugati irányában fekszik. Idegenforgalmi szempontból a térség kiemelt jelentőségű települése, minden évszakban ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújt a turistáknak. A négy tó, amit a település körül ölel a természet közelségének és a vízisportok élményét adja az ide érkezőknek.

  

 

Nyáron elsősorban a tavak és a környező erdők adják a település vonzerejét. Strandok, kerékpárutak, horgászati lehetőség, teniszpályák, minigolf, lovaglás, barlangászás, kenyérsütés, csak pár az elérhető lehetőségek közül, ami Orfűn várja a vendégeinket.

  

 

Tavasszal és ősszel egészen más arcát mutatja Orfű, ilyenkor a csend és a nyugalom határtalan. Ebben a két évszakban kivétel a három nagy, népszerű rendezvény, amikor a látogatók száma megsokszorozódik.

Az érkező turisták az események és a sok látnivaló megtekintése után egy olyan szálláshelyen kívánnak eltölteni egy, vagy több éjszakát, amelyről pozitív vélemények olvashatók a neten is. Orfűnek nincsen szállodája, de van három remek panziója összesen 100 ággyal.

Az egyik a Natúra Panzió és Apartmanház Orfű egyik legszebb részén, Tekeresen található, a Pécsi-tóhoz és a szabadstrandhoz közel. A helyi védettséget élvező épületegyüttesben található panzióban összesen 46 vendég kaphat szállást 8 féle elhelyezéssel, különböző szobákban. Ideális a családias hangulat, állatbarátok és kisgyermekesek számára. 

   

 

Említésre méltó a remek reggeli, ami a hajdani istállóból átalakított, rusztikus épületben kapható. A szépen tálalt, gazdag svédasztalos kínálattal még sokcsillagos hotelben is csak ritkán lehet találkozni!

  

 

A panzió tulajdonosai Gonda Ágnes és dr Gonda Tibor, akik vallják: „Nevünkhöz méltóan fontos számunkra a természet és fontos az egész föld. Hitvallásunk, hogy nem csak a jó elvekkel kell egyetérteni, hanem a gyakorlatban is tenni kell azért, hogy a turizmus fenntartható módon fejlődjön. Lépésenként haladunk, környezettudatosság vezérel döntéseinkben, és működésünkben is keressük és integráljuk a fenntartható megoldásokat. Néhány példát említek:

  

 

csatlakoztunk a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter ökominősítési rendszeréhez és megszereztük a legmagasabb fokozatot, a 3 hunyort. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, a konyhánkban és zöldterületeinken keletkező zöldhulladékot komposztálást követően kertünk talajába visszajuttatjuk. A vendégeink által keletkezett széndioxid kibocsátás egy részét faültetéssel kompenzáljuk. 

 

     

 

Gasztronómiai kínálatunkban a helyi és szezonális alapanyagokat részesítjük előnyben, reggeli kínálatunkat konyhakertünk friss zöldségei, konyhánkban készített lekvárok, granolák, kencék, édes és sós sütemények teszik különlegessé”

  

 

Hozzátesszük: 2026-ban a panzió megszerezte a Good Travel Seal arany fokozatát, mely az ökotudatos, fenntartható és felelős turizmus elveinek működésükben való gyakorlati megvalósulását ismeri el és díjazza.

Javasoljuk kedves Olvasóinknak, hogy a szép őszi napokon utazzanak el Orfűre, vagy tervezzenek 2027-re néhány napos pihenést, kirándulás a Mecsek csodaszép kis településén.

A kétnapos orfűi látogatásunk részletes beszámolója a Turizmus menü alatt olvasható.

További információ: www.orfu.hu

 

2026-09-26« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk