A derékba tört ágazat felkészül az újraindulásra

A derékba tört ágazat felkészül az újraindulásra

A derékba tört ágazat felkészül az újraindulásra

 

 Fotó: aktivpihenes,hu / Okolicsányi Zoltán

 

Szerző: Barna Judit

 

A turizmus az egész világon az egyik legjövedelmezőbb iparág a szolgáltatók számára, legyen az szállásadó, vendéglátóhely, vagy szórakoztató, attrakciót nyújtó vállalkozás. A turisták széles választékból kereshetnek szobát az ötcsillagos nagyvárosi hotelektől kezdve, a vidéki panziókig, falusi szállásadókig. Vendéglők, kávézók sokasága tárt karokkal várja őket az egész világon. Mostanában a fesztiváloknak is nagy kultusza van, és a kirakóvásároknak is jól jövedelmez a több hónapnyi szezon. Az előző megállapítások 2020. március 11-ig voltak érvényben, mert jött a koronavírus-járvány, melynek egyik legnagyobb kárvallottja hazánkban is a turizmus.

 

Veszélyhelyzet, új jogrenddel

A védekezés biztosítása, valamint a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak ellensúlyozása érdekében intenzív jogalkotási folyamat indult el; a rendeleteket szinte azonnal alkalmazni is kell a gyakorlatban az érintetteknek. A turizmusra is vonatkoznak a rendkívüli foglalkoztatásra, digitális munkavégzésre, munkahely megtartásra, a kívánatos távolságok betartására, és munkaegészségügyre vonatkozó előírások.

A szállodákban mindig sok vendég fordul meg, akik természetszerűleg használják a szobákat, ágyakat, fürdőszobákat, étkeznek az étteremben, fürdenek a wellnessben, sportolnak a konditermekben és a gyerekek pedig élvezik a játszószobákat. Mindezek a tevékenységek az emberi érintkezésekről szólnak.

 

Leálltak, bezártak - újra indulhatnak?

Március 11-én egyik napról a másikra leálltak a szállodák és az éttermek, akkor még senki nem sejtette, hogy mennyi időre. Majd nyolc hét után, május 4-én érkezett az újabb rendelet: Budapesten és Pest megyén kívül ismét üzembe helyezheti fokozatosan magát a belföldi turizmus, vagyis részlegesen kinyithatnak a vendéglátóhelyek, az emberek a szabályok betartásával felkereshetik a teraszokat, a biztonságos szabadtéri programokat, strandokat.  Egy reprezentatív lakossági felmérés azt mutatta ki, hogy már júniusban sokan élnének a hazai turizmus adta lehetőségekkel. A szálláshelyek előfoglalásaiban megtorpantak a lemondások, az őszi átfoglalások, és óvatosan, de érkeznek új foglalások, ajánlatkérések.

Körkérdésünkkel felkerestük az ország különböző pontjain üzemelő szállodák, panziók tulajdonosait, hogy mondják el: ők hogy látják az elmúlt hónapokat a #maradjotthon szellemének tükrében, milyen stratégiával és marketinggel várják ismét a vendégeket? Vagyis miképpen készülnek az újraindulásra és a turizmusnak milyen jövőt remélnek?

Baján, Zalakaroson, Bölcskén, Szálkán, Tihanyban, Lipóton, Kozárdon tettünk fel kérdéseket, természetesen home office módszerrel:

 

Baja

Az Elizabeth Hotel Bács-Kiskun megye 40 ezres kisvárosában, a Duna és a Sugovica halban gazdag vízi világa mellett található a kertvárosban. A városban két szálloda található, jellemzőbb szálláshelyek a panziók, vendégházak és az apartman házak, amelyek a júliusi Bajai Halfőző Fesztiválra már jó előre megtelnek foglalásokkal. Andorkó Dóra, az Elizabeth rendezvényszervezője kiemelte, hogy legnagyobb városi rendezvényük elmaradása számukra és minden szállásadónak nagy veszteség. Áprilisban hiába várták a kerékpáros túrára szobákat foglaló román nyugdíjas csoportot, és néhány napja a júniusra előjegyzett társaság is visszalépett. A menedzsment arra számít, ahogy a városban működő vállalkozásokhoz ismét érkeznek majd üzleti vendégek a nyár derekán, ahogy azt a munka személyes jellege megkívánja. Elégedettek a Hotrest szállodai szobafoglalási szoftverrel, ez honlapjukba építve meggyorsítja számukra az ajánlatok kiküldését.

 

Zalakaros

 

 

A népszerű fürdőváros egybeépült két szállodája, az Aphrodite és Vénus kétféle minőséget ajánl a vendégeknek, három-és négycsillagos szolgáltatásokkal. Dr. Virágné Bálint Mária tulajdonos elsősorban a veszélyhelyzet felbecsülhetetlen kárait emeli ki. Mindent megtesznek az egészségügyi szabályok betartásáért, terveik szerint augusztusra visszatér a vendégkör. Arra számítanak, hogy a Zalakaros egyik legnagyobb éttermével rendelkező szállodában van akkora tér, hogy be tudják tartatni a 1,5-2 m távolságot, nemcsak az étteremben, hanem a kellemes, tágas télikertben is. A benti wellness részlegüknél ez kevésbé lehetséges, de az udvari medence segítségével, illetve a foglaltság szabályozásával megoldják az egészségügyi elvárások teljesítését.

A szállodavezetés nem tétlenkedett a karantén alatt, a felújítások szervezése mellett egy új, Zalakaroson egyedi játszóház gondolata is megfogalmazódott, ami a kényszerpihenőnek köszönhetően megvalósult.

A családi tulajdonú hotel egy öko-farmmal is rendelkezik, ahonnan friss hús, saját készítésű  felvágott, tejtermékek és frissen fejt tej érkezik a szállodába. A gazdag svédasztalt a törzsvendégek miatt megtartják, de védőfelszerelésben pincérek fogják az ételeket felszolgálni a vendégek asztalára. Bíznak abban, hogy a saját termelésű kínálatot, és a szórakoztató újdonságokat az új és törzsvendégek is hamarosan tapasztalhatják.

 

 

Tihany

 

 

 

Nekünk a Balaton a Riviera - mondja a sláger, és tényleg. Hetekig a karantén fogságában élők alig várták, hogy kiszabaduljanak a tópartra május első két hétvégéjén, a legmerészebbek meg is mártóztak a 17 fokos vízben. A járvány miatt bezárásra kényszerült Club Tihany Hotel & Bungalók komplexum a Balaton legnagyobb konferencia és szállás kapacitásával rendelkezik a Tihanyi félsziget csúcsán, egyedülálló 500 méteres partszakasszal. Károly Tamás igazgató sajnálattal veszi tudomásul, hogy a hotel augusztus 15-ig nagy létszámú rendezvényt nem tarthat, de júniusra már érezhető felfutásra számít a 330 szobába és a hotelhez tartozó 160 bungalóba. A három nyári hónapra főleg belföldi vendégekre számítanak, ami visszahozhat a tavaszi céges konferenciák lemondásából keletkező veszteségek egy részéből. A vezetés megtartotta az évtizedek óta itt dolgozó 60 fő személyzetet, foglalkoztatásukat csökkentett napi munkaidővel oldották meg, amit a növekvő töltöttség függvényében a következő hetekben fokozatosan tudnak növelni. A munkatársakat reggelente hőmérőzik, és a kézfertőtlenítő gyakori használata is alap.

Szobaár csökkentést nem terveznek, mert a szolgáltatásokat - az ésszerűség határain belül - az újraindulás után is biztosítják. Az étkeztetésnél a hagyományosan bőséges, svédasztalos kínálatot megtartják, úgy, hogy a vendég ételválasztását pincér szolgálja fel. Naponta figyelik és alkalmazzák az új egészségügyi jogszabályokat, bár azok értelmezése sok esetben komoly erőfeszítésbe kerül.

 

Bölcske

 

 

 

A Szent András Kastély Budapesttől csupán egy órányira, a Tolna-megyei Bölcske környékén található.  A 7,5 hektáros angolpark közepén álló, erdővel, patakkal, ősfákkal körülvett, kétszintes 25 szobás klasszicista kastélyban konferenciatermet, a parkban esküvők tartására alkalmas kápolnát, és vendégházakat találhat a közönség.

A hotelben márciusra lefoglalt, többnapos céges tréningeket őszre tették át - mondja Belasics Edit. A szemet gyönyörködtető környezetnek és a jó adottságoknak köszönhetően, a kastély mindig kedvelt volt nagy létszámú romantikus esküvők, lagzik tartására. Ezeket a rendezvények tilalma miatt augusztus 15-ig nem lehet teljesíteni, csak a házasságkötés szertartása tartható meg a kápolnában.

A várakozás alatt wellness részleget alakítanak ki, és felújítják a kápolnát, ahonnan május végén egy online koncertet közvetítenek, azonban az élő komolyzenei koncertek és a kedvelt nyári táborok elmaradnak. Az év további részében a Duna menti természetvédelmi régió turisztikai szempontból aktív települései összefognak és népszerűsítésükre jelentős lépéseket terveznek közösen.

 

Lipót

 

 

 

A Szigetköz szívében található 700 lelkes takaros kis település, ahol a négycsillagos, családias Orchidea Hotel, valamint a szállodától 300 méterre az Orchidea- Family Apartmanházak és Panzió található. Lipót és a Szigetköz igazi paradicsom azoknak, akiknek fontos a természet közelsége, a sok túrázási, kirándulási lehetőség, a kerékpározás, gyalogtúrázás, motorcsónakázás és kenuzás a Dunán.

Bencze Enikő szállodavezető elmondta, hogy a 30 szobás szállodában Pünkösdtől újra fogadnak vendégeket. Teljesen megoldható az egészségügyi távolságtartás, hiszen egyszerre legfeljebb 70-80 vendég pihenhet. A higiéniára, fertőtlenítésre eddig is nagy hangsúlyt fektettek, a ház saját mosodával rendelkezik, az újraindulás után az egészségügyi előírásokat, ajánlásokat maximálisan betartják.

Az étterem és a kávézó tágas tereiben, a kültéri teraszon és a hatalmas kertben megfelelő távolságtartás mellett kényelmesen tartózkodhatnak a vendégek. A szobafoglalások nagy része idáig is magyar vendégektől érkeztek, a nyári hónapokban is belföldiekre számítanak elsősorban. A szálloda továbbra is all inclusive szolgáltatást nyújt, míg az Apartmanházakban és Panzióban önellátással is lehet tartózkodni.

 

Szálka

 

 

 

Szálka a festői szépségű szekszárdi borvidéken egy 600 lelkes község. A környék vadászati és horgászati turisztikai célpont is, viszont nem elhanyagolható a méltán híres szekszárdi borok vonzereje, és az ezzel összekötött pincelátogatások népszerűsége. A falu végén húzódó tó partja és a hangulatos Noresa Panzió  pihentető kikapcsolódást nyújt.

Sipos-Kokauszki Réka és családja 3 éve nyitotta meg a 6 szobás vendégházat, amelyet csupán két éve üzemeltetnek a koronavírus megjelenéséig. Idén az első vendégek érkezését május második hétvégéjére várják, egyelőre csak egy szobára, változatlan árakon. A család több lábon áll, mert Réka az esküvői dekorációk készítésének a szerelmese, sok szép vintage és modern menyasszonyi csokorhajdísz, autódekoráció, tortadísz kerül ki a keze közül. A virágkötő tevékenységben jó eredménnyel zártak húsvét és Anyák napja után, ami bizonyos mértékig kompenzálta az üres szobák miatti jövedelem kiesést. A szállásadókat sújtó mostani helyzet miatt erősíteni akarják az eddig is népszerű kiscsoportos dekorációs workshopot, és a meghirdetett bútorfestés tréninget. A járvány azzal a tanulsággal szolgált a családnak, hogy a jövőben még több tartalékot képezzenek.

... és végül megkérdeztük a Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület elnökét, dr. Hajas Pált, hogy látja a falusi turizmus helyzetét?

 

Gondban a falusi vendéglátók

 

 

 

Az elnök, aki 2003-óta foglalkozik a kozárdi és az európai vidéki turizmussal, nem olyan optimista, mint a fenti hotelek, panziók. Mert úgy tapasztalja, hogy a falusi turizmus gazdátlan. A régió szálláshelyei sorozatosan bezárnak az NTAK használhatatlan „Az Én Vendégszobám” szoftvere miatt, mert azt gyakorlatilag a szállásadók a legjobb szándékaik ellenére sem tudják használni, és az NTAK ügyfélszolgálat segítsége sem maradéktalan. Szavai szerint a nagy reményekkel kecsegtető Kisfaludy program sok vidéki pályázót alaposan kisemmizett, a pályázott összegeknek jelentéktelen hányadát kapták meg, amivel sem mennyiségi, sem minőségi rekonstrukciókat nem tudtak elvégezni.

Félő, hogy a környék bezárt vendéglátóhelyeinek személyzete (felszolgálók, szakácsok) elvándorol az élénkebb forgalmú Nyugat-Magyarországra és a Balatonra. Alapos mérlegelés tárgya lesz, hogy Kozárd éttermei, és az élelmiszerbolt újra nyithatnak-e, miután az elmúlt két hónapban a zárva tartás óriási magánpénzeket emésztett fel. A most közzé tett MTÜ Covid-kézikönyv illuzórikus követelményeket kér, de a régió vidéki szolgáltatói rendkívül korrekten betartják az érvényben levő járványvédelmi szabályokat és így várják a vendégeket.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége a napokban egyéves térítésmentes megjelenést kínált fel honlapján keresztül az összes falusi szálláshely számára, hogy a nehéz helyzetben segítse a vendéglátókat és ösztönözze a belföldi lakosságot a vendégházak felkeresésére.

 

Nő a belföldi vendégek ázsiója

Jelenleg a legtöbb ország a saját belföldi turizmusában hisz, ezt tekintik az ágazat újra indító kulcsának. Most a szálláshelyek legfontosabb feladata a belföldi vendégek számára garantálni, hogy a pihenésük zavartalan lesz a járványhelyzet megszűnése után.

A vidéki Magyarországon is folyamatosan nyitnak május második felében a vendéglátóhelyek, úgy tervezik, hogy legkésőbb pünkösdig nagyjából visszaállhat a korábbi belföldi vendégjárás.

Turisztikai online magazinunk menedzsmentje is azt reméli, hogy fokozatosan, körültekintően és szigorú menetrend szerint haladva, de lassan beindulnak a hotelek, a panziók és a falusi turizmus is visszanyeri életképességét. Mi pedig várjuk a pozitív híreket, hogy közreadhassuk olvasóink számára.

 

2020-05-14« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk