Mesés élmények szeptemberben Orfűn

Mesés élmények szeptemberben Orfűn

Mesés élmények szeptemberben Orfűn

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Kalandos úton értünk, kissé megkésve Orfűre, mert Budapestről nem az M6 pályán mentünk, hanem az M7-en, ahol Siófoknál letértünk délre. A célállomáshoz a további út választható Dombóvár felé, vagy Bonyhádon át, kinek melyik az előnyösebb. A Mecsek kacskaringós szerpentinjén igencsak kapaszkodni kellett az utazóknak az autóban, de végül is megérkeztünk a két napos programunk első állomására, a Bodza Bisztróba.

   

 

A Bodza Bisztróban találkozunk Orfű polgármesterével, Füziné Kajdy Zitával és dr. Gonda Tiborral, aki az Orfűi Turisztikai Egyesület elnöke,  

 

                                           

 

egyben az Akadálymentes Turizmus Napja alapítója. A polgármester asszony és Tibor büszkék Orfű nevezetességeire, mint a megye turisztikai zászlóshajójának értékeire: 

Orfű község Baranya megyében, Pécstől mintegy 17 kilométerre a Mecsek észak-északnyugati irányában fekszik. Idegenforgalmi szempontból a térség kiemelt jelentőségű települése, minden évszakban ideális kikapcsolódási lehetőséget nyújt a turistáknak. A négy tó, amit a település körül ölel a természet közelségének élményét adja az ide érkezőknek.

   

 

Nyáron elsősorban a víz és a környező erdők adják a település vonzerejét. Strandok, kerékpárutak, horgászati lehetőség, teniszpályák, minigolf, lovaglás, barlangászás, kenyérsütés, csak pár az elérhető lehetőségek közül, ami Orfűn várja a vendégeinket. A nyár kiemelkedő eseménye a Fishing on Orfű júniusban.

Tavasszal és ősszel egészen más arcát mutatja Orfű, ilyenkor a csend és a nyugalom határtalan - sorolja a polgármester asszony és hozzáteszi, hogy a két évszakban viszont a hagyományosnak mondható, nagy rendezvényekre érkezik sok vendég, mint a turisztikai szezonnyitó Medvehagyma Fesztivál áprilisban és az Akadálymentes Turizmus Nap szeptemberben.

   

 

Megtudtuk még, hogy a lakosság az utóbbi időben megduplázódott, jelenleg 1250 fő, nemzetiségi összetétele sokszínű volt korábban is, de néhány éve hollandok települtek be szép számmal. A nyaralótulajdonosok egy része is állandó lakóhelyéül Orfűt választotta.

Huszonnégy évvel ezelőtt, 2002-ben megválasztotta a közösség Füziné Kajdy Zitát polgármesternek, aki immár a hatodik ciklusban folyamatosan vezeti az önkormányzatot. Orfű községen kívül, az Orfűi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartoznak még kisebb környékbeli falvak: Bakonya, Cserkút, Husztót, Kovácsszénája, Kővágótöttös is. A mecseki aprócska települések karnyújtásnyira fekszenek az orfűi tórendszertől, és a méltán népszerű Orfűi turisztikai térségtől. A festői környezetben elhelyezkedő meseszép falvak kirándulásokra, pihenésre ideális helyszínek, melyek a páratlan fekvésükkel igen népszerűek nemcsak a pécsi, hanem a budapesti látogatók körében is.  

  

 

Tibor tovább lendíti az ismertetést: csak néhány kilométer Pécs, Európa Kulturális Fővárosa, Villány, a legjobb magyar borok szülőhazája és Harkány, a gyógyvizek egyik kedvelt hazai lelőhelye, és a közelben található az Abaligeti Cseppkőbarlang is. Szabadidő eltöltésben, látnivalókban az ország egyik leggazdagabb régiója Baranya megye. (megj: dr. Gonda Tibor a Pécsi Tudományegyetem docense)

No, és a beszélgetés közben a Bodza Bisztró feltálalt ebédje is külön élmény, a marhahúsleves májgombóccal, apróra vágott zöldségekkel, rántott sertésszűzérme, snidlinges burgonyapürével, marinált salátával, a végén remek a körtés creme bruleé desszert.

 

        

 

Pihentető kikapcsolódás a szabadban

Kissé felhősebb időben érkeztünk az Orfűi Malmokhoz, melyek izgalmas ipartörténelmi emlékek.

  

 

A Malom-túrán a három malomban zajló munkafolyamatokat láthattuk. A tárlatvezetésen a malmok különleges épületeivel és munkaeszközeivel, két évszázados szerkezeteivel és ipartörténeti szempontból értékes berendezéseivel ismerkedtünk.

  

 

A felújított vízimalom nem csupán múzeum, hanem az egyetlen patakmalom hazánkban, amely napjainkban is tényleges gabonaőrlést folytat egész évben. A szárazmalom monumentális járgánykerekét egykoron állatok hajtották, az olajütő hatalmas présgerendái még ma is valósághűen szemléltetik hogyan préselték annak idején az olajat.

  

 

Már eleredt az eső, amikor a 2016 óta működő papírmalomba is beléphetünk. A Kárpát-medence déli részén ez a malomtípus többnyire nem maradt fenn, így az orfűi papírmalom egy majdnem eltűnt mesterség újjáélesztésének egyik fontos helyszíne lett.

 

    

 

Az egykori molnárház ma az Orfűi Kézműves Egyesület alkotóháza. A komplexum újonnan épült látogatóközpontja a Garat Kávézó, ahol Füzes Kata az Orfűi Malmok-vezetője fogad minket.

 

    

    

 

Elmondja, hogy egy molnár-dinasztia leszármazottjaként családi vállalkozásával viszi tovább a komplexum üzemeltetését, kicsit másképpen állít így emléket a nagypapa mesterségének. Kávézójában pék- és cukrászsüteményeket árul, tervezi, hogy házirétessel is bővíti a választékot.

 

Sikeres volt az Akadálymentes Turizmus Napja

A Medvehagyma Házba érkezünk, mely ökoturisztikai látogatóközpont, kiállítótér és rendezvény helyszín is. Murányi Zoltán intézményvezető a tíz éve működő ház küldetését mutatta be, ahol a Nyugat-Mecsek ökológia és geológiai értékeit őrzik.

 

    

 

Betekintést kaptunk a kedvelt programokról: pl. dr. Németh Ibolya ismert vadnövény szakértő-oktató túráin résztvevők a környékről ehető vadnövényeket gyűjtenek, azokból workshopokon készítenek ételeket, italokat. Népszerűek a zenés estek, a kirakodóvásár, a tökfesztivál és sok diák örömére osztálykirándulásokat is szerveznek.

   

 

Füziné Kajdy Zita polgármester asszony is jelen volt a Medvehagyma Házban, és egy környékben szedett illatos citromfű limonádé mellett Orfű további nagyszabású terveit tárta elénk: a település pályázik az UNESCO Globális Geopark cím elnyerésére. A geoparkok alapvető célja a pályázó földtani örökségi értékének bemutatása és jelentőségének tudatosítása. A projekttel Orfű magasabb szinten tovább folytathatná a geo-, és ökoturizmusban végzett elhivatott munkát.

 

    

 

Kisfilmet is láthattunk a 10. Akadálymentes Turizmus Napjának eseményeiről – erről korábban már beszámoltunk - és a Fogd a kezem Alapítvány tagjainak rajzait, festményeit is megörökítettük fotókon.

  

 

Lángszóróval öregített pajta a Kemencés Udvarban

Állítom, hogy kevés ilyen érdekes fiatalember van a turisztika-gasztronómia világában, mint Serényi András, a Kemencés Udvar és a Muskátli Étterem tulajdonosa, aki a Trabantok szerelmese is. A főiskolát turisztika szakon végezte, és édesapja, a néprajzkutató Serényi Ákos által különböző tájegységekről összegyűjtött, jellegzetes formájú kemencéit üzemelteti a Medvehagyma Fesztiválon minden év áprilisában két napig. Az orfűi turizmus kiinduló állomása minden évben itt van a Kemencés Udvarban, ezért ilyenkor a 12 fehérre meszelt kemencét begyújtják, pogácsát, kalácsot, sültet, langallót, krumplit sütnek bennük a fesztiválra érkezők nagy örömére.

   

 

A kertben álló Kemencés Pajta egy külön szám! 2004-ben építették, bár százévesnél is többnek néz ki. A titok a fagerendák öregítése -nem hittünk a fülünknek- lángszóróval. A szabadba kivezetett kéménnyel korabelinek álcázott, füstös kemencében céges rendezvényekre, esküvőkre készítenek ételeket.

   

 

András megszállott Trabant gyűjtő és újabban olajfa-ültetvénnyel is kísérletezik.

 

 

Híres a Serényiék Muskátli Étterme, Orfű főterén egy csodálatos park mellett, a tópart közelében található. A különleges étlapon medvehagyma krémleves, gabona fasírt medvehagymás mártogatóssal és rizzsel,

  

    

 

tejszínes medvehagymás gnocchi sajtforgáccsal, sajttal és medvehagymával töltött csirkemellfilé, sertésszűz rusztikus házi morzsában medvehagymás burgonyapürével sorakoznak. Tavasszal a medvehagymát a családtagok maguk gyűjtik, különböző módon tartósítják az ősz-téli szezonra.

 

Egy kis néprajz, a piac, és a bagel

Egy igazi kuriózum, ritkaság számba megy a kis fehér templommal egytengelyű, tornácos parasztház épület látványa. Az Orfűi Tájház kivételes néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik.

 

    

 

Egy éles kanyarral már késő délután tovább utaztunk a Termelői Piachoz. Zsóka a helyi termékeket árusító Közel Piac nevű üzletben mesélt a 20 Baranya megyei termelőt tömörítő kezdeményezésről.

 

    

 

Kapható itt Orfűn vadon termő gyümölcsből és zöldségből készült lekvár, házi bor, szörp, abaligeti méz és almabor, valamint sok más kézműves készítmény.

Vendéglátóink a sűrű program zárásaként a Chill Terrace Étterem & Bárba invitáltak egy speciális vacsorára:

 

    

 

Chill bagel kacsamájjal, házi lilahagymával, édes hasábburgonyával. A mákkal szórt bagel az Orfűi Malmok pékségéből naponta érkezik.

Nem maradt más mára hátra, mint elfoglalni a szállásunkat a Natúra Panzió és Apartmanok szobáiban.

   

 

A panzióról a Szálláshely menüben találnak információt a kedves Olvasóink!

 

 

2026-09-23« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk