Orfűn csak le kell hajolni a medvehagymáért

Orfűn csak le kell hajolni a medvehagymáért

Orfűn csak le kell hajolni a medvehagymáért

 

 

Gondolnánk, hogy a Baranya megyei 1080 fős településnek, Orfűnek saját vitorlás egyesülete és annak hivatalos, színes, nyomtatott lapja van, nyaranta vitorlás versenyeket rendeznek, és vitorlás iskolában képezik a nebulókat?

 

 

 

Négy tó, négy falu

Orfű ligetes, fás települését 1473 óta említik az iratok. A négy tó köré épült, egykor sváb falut a hetvenes években a szomszédos Mecsekrákossal, Mecsekszakállal, Tekeressel és Bánossal összevonták.

Az orfűi mesterséges tólánc kialakításának terve már az 1960-as évek elején megszületett azzal a céllal, hogy létrejöjjön a tavakhoz csatlakozó, nagy kiterjedésű üdülőterület. A remények beváltak, a Pécshez 15 kilométerre fekvő szép vidék hamar népszerű lett,

 

 

 

főleg a pécsi bányászok körében. Különösen a központi fekvésű, legnagyobb Pécsi-tó partján nőttek ki a földből a kis üdülők a víkend telkeken. A település vezetése ekkor felismerte a tórendszer természeti kincseit és különböző halfajtákat telepítettek a nyaralók és horgászok nagy örömére.

 

 

 

Kihasználatlan időszakok alatt ugyan amortizálódott a tóvidék, de néhány éve az egész régió magára talált.

 

Aktív turizmus

A közel 120 hektáros tórendszer ma már egyre inkább szolgálja a térség turizmusát és a helyi, valamint a környékbeli lakosság pihenését, szórakozását. Orfű a vitorlázóknak, kajakosoknak, úszóknak, sárkányhajózóknak, horgászoknak, lovasoknak, túrázóknak, barlangászoknak, vadászoknak, kerékpározóknak, családoknak, osztálykirándulóknak, fesztiválozóknak, gyerekeknek egész évben kínál a honlapján aktív programokat, szállásokat és étkezési lehetőséget. A tó nyugati oldalán Magyarország legnagyobb vízfelületű strandját építettek ki, amelyet a kétezres években Aquaparkkal bővítettek.

 

 

 

Színezd újra!

A Pécsi tó partján 2016-ban felépült a község új ökoturisztikai látogatóközpontja, más néven Medvehagyma Ház.

 

 

 

Füziné Kajdy Zita polgármester

 

  

 

bemutatja Orfű turisztikai húzóágazatait, melyek egyre nagyobb népszerűséget hoznak a településnek. Az elmúlt évek fejlesztései határozottan ösztönözték a környékbeli, korábban kihalófélben lévő falvakat, ahol meglepően ügyesen képesek megtartani a vendégcsalogató, családias bájukat.

Orfűt főképpen a tavain kívül a szabadon termő medvehagyma tette ismertté. Pécstől Orfűig az erdők alját áprilisban beborítja a fokhagymaillatú, dús levelű fűszernövény, melynek nevével 12 éve egy fesztivált alapítottak.

 

 

 

Elindult a programturizmust; a két napos Medvehagyma Fesztiválra idén már hatezer látogató érkezett. Ilyenkor minden létező helyszínen dübörögnek a rendezvények, nagy a sürgés-forgás, sütés-főzés. A zöld levelű medvehagymás finomságokból készült ételeket nemcsak a kirakodók, de a hivatásos vendéglátók, vendéglők is bemutatják.

 

 

 

Nyáron a kempingek és szálláshelyek megtelnek holland lakóautókkal, karavánokkal, valamint pécsi, budapesti és más vendégekkel. A 180 magánház szálláshelyeinek a további bővítése, korszerűsítése a település vezetésének fontos célkitűzése- mondja Gonda Tibor,

 

 

 

a Pécsi Tudományegyetem Marketing és Turizmus Intézetének adjunktusa - hiszen egyre nagyobb erre az igény a népszerű rendezvényeik időszakában. Örvendetes, hogy a visszatérő vendégek már novemberben lefoglalják a következő évi 4 napos Fishing nevű könnyűzenei rendezvényre és a hagymafesztiválra a szállásokat.

Orfű hosszú évek óta kifogástalan imázsú turisztikai desztináció, ezért sok család Pécsről beköltözik a jó levegőjű, természeti szépségekkel teli és kellemes életet biztosító településre.

 

 

 

Akadálymentesítés szép példája

 

 

 

A medvehagyma, mint Orfű egyik híres brandje mellé kezd körvonalazódni a település másik lehetősége, a fogyatékosokra épített turizmus.  Mára négy pilléren áll az itteni turizmus: gasztronómia, aktív víziturizmus és ökoturizmus, valamint az egyre fontosabbá váló akadálymentes turizmus. Szeptember első hétvégéjén harmadik alkalommal rendezték meg az „Akadálymentes Turizmus Nap”-ját.

 

 

 

Pataki Veronika, a Zöld Aktív Szociális Szövetkezet munkatársa szerint fontos tudni, hogy a mozgásukban korlátozott vendégek többsége szívesen utazik, ha megteremtik számukra a feltételeket. A mozgáskorlátozottak is megismernék Magyarország látványosságait, ám ezek a helyek számukra nehezen megközelíthetőek. Orfű ebben példát mutat, a most záruló fejlesztések révén számos helyszínt könnyen megközelíthetnek a babakocsisok, idősebbek és mozgásukban gátoltak.

 

  

 

A mozgássérültek és fogyatékossággal élők messziről is ide utaznak, ha olyan infrastruktúrát, helyszíneket és programokat kínálnak számukra, amely megfelel igényeiknek. Az akadálymentesség egyre fontosabb szerepet játszik Orfű turisztikai kínálatának kialakításában, ennek része az utak, sétányok felújítása, a burkolatok cseréje és a közvilágítás javítása. A strand medencénél nagyméretű szabad stéget építettek,

 

 

és egy új akadálymentes fitness gép

  

 

is bekerült a kültéri park kínálatába, amit kerekesszékes látogatók is tudnak használni.

Orfű az országban egyedülállóként szép példát mutat, hogy a turizmus nemcsak a bevételről szól, hanem az akadálymentes turizmus irányába is el lehet mozdulni.

 

A búzától a kenyérig

 

 

 

Orfűre nemcsak nyáron érdemes látogatni a tavakhoz, jó családi kirándulás az erdő mélyén megbúvó Orfűi Malmok együttese.

 

 

 

Három különböző malom típussal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: a kétszáz éves szárazmalomban egy roppant méretű olajütőt, a Vízfő-forrás patakjára települt, 19. századi gabonaőrlő vízimalom patinás gépeit, és a papírmalom új látványosságát, a hagyományos papírkészítést is végignézhetik kicsik és nagyok.

 

 

 

A molnár nyári konyhájának kemencéje ma is működik. A fatüzelésű kemencében sütött, kézzel dagasztott kenyerek hamar elfogynak, mert a malmok látogatóit becsalogatja a friss kenyér illata.

 

 

 

Családi étterem a Mediterrán

 

 

 

Marth Zoltán és Annamária, fiatal házaspár kedvenc éghajlata a nagyvilágban a mediterrán, mi sem természetesebb, hogy Orfűn alapított éttermük ezt a nevet viseli. Étlapjukról néhány fogás ízelítőül: Kávés-kardamonos kacsamájpástétom, balzsamecetes aszalt szilvás céklasalátával, Orfűi szezámmagos kaláccsal, Illatos vargánya krémleves kakukkfüves savanyított gombákkal, kenyér ropogóssal, Házi morzsában sült parmezános csirkemell, joghurtos burgonyapürével és coleslaw salátával.

 

 

 

 

A többit az érdeklődők megnézhetik a https://www.mediterranorfu.hu/ étlapján, és ha ellátogatnak Orfűre, térjenek be a szimpatikus étterembe.

Írta: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

2019-11-03« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk