Fotó: Mezei Péter

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán 

         Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivata /  Mezei Péter 

 

Oroszlány-Majk látogatásunk újabb állomása maga a város.

Oroszlány a hazai közlekedési hálózat szempontjából meglehetősen félreeső elhelyezkedésű város, nemcsak főközlekedési utak, de még másodrendű főutak sem érintik, kizárólag négy számjegyű mellékutakon érhető el. Bár országos főút nem halad át rajta, az M1-es autópálya és az 1-es főút felől könnyen elérhető. Közvetlen autóbuszok Budapestről, Székesfehérvárról, Kisbérről és Tatabányáról járnak. A hazai vasútvonalak közül is csak a Tatabánya–Oroszlány-vasútvonal érinti, amelynek Oroszlány a végállomása, melyet óránként köt össze elővárosi személyvonat Budapesttel.

Nevét a hagyomány szerint a vár kapuját őrző két kőoroszlánról kapta. A város címerében ma is aranyszínű oroszlán látható.

  

 Fotó: Mezei Péter

Jobbágyoktól a bányászokig

A 17. században a vár és vidéke teljesen lakatlanná vált. A megújulás a török kiűzését követő betelepítési politika révén köszöntött a vidékre: a terület ekkori birtokosai, az Esterházyak Pozsony, Nyitra és Trencsén vármegyéből származó szlovákokat telepítettek be a puszta vidékre. A telepesek feljegyzéseiből kiderül, hogy ekkor még láthatóak voltak a vár romjai, de annak köveit házaik építéséhez széthordták.

 

  Fotó: Mezei Péter

A Rákóczi-szabadságharc bukása után a környék birtokai a császárhű Esterházy Józsefre szálltak. Ez idő tájt a népesség száma igen alacsony volt a faluban: mindössze húsz körüli volt az itt élő jobbágycsaládok száma. A falu népessége a 18–19. század fordulóján gyorsan növekedett: az 1784–1787-es népszámlálás idején 199 házban 1434-en éltek, 1828-ban pedig már 1810 lakost írtak össze.

A lakosság száma ma 17 500 fő.

A szocialista idők gazdaságpolitikájában az Oroszlányt övező barnakőszéntelepekre tevődött át a fejlesztés hangsúlya. Munkahelyek keletkeztek, bányászok érkeztek az ország minden részéből. Oroszlány fontos iparváros lett, így 1954-ben városi rangot nyert, mint az egyik legfontosabb szénbányászati központ. 25 év múlva, 1979-ben azonban a először a XVI-os aknát zárták be, majd a bányaüzem működése 2014 végén teljesen ért véget.

Viszont maradt egy értékes gyűjtemény a Bányászati Múzeumban. Nézzük csak meg!

  

 

A korszerű látogatóközpontban Mike István, az intézmény kiállítóhely-vezetője fogad bennünket. Élő múzeumi vezetés során bemutatja az oroszlányi szénbányászat történetét, a Márkus-hegy egykor híres bányáját, a kiállított relikviákról és a szabadtéren az óriás bányászati gépekről is hosszasan mesél.

  

 

A hivatalos nevén Oroszlányi Bányászati Múzeum tárgyai és kisfilmje színvonalas illusztrációkkal, hitelesen mutatják be a bánya történetét. A múzeumot 1979-ben alapították a XVI-os aknán, amely később az új, XX-as akna területén folytatta működését.

  

 

Eredeti állapotában tartották meg a XX-as akna gépházát, aknatornyát, a kapcsolódó kötélpályafeladó állomást, valamint a csillepálya rendszerét. A 80 méter hosszú látványvágat a laikusok számára is szinte testközelbe hozza a szénbányászat fázisait és az egykori bányászok nehéz munkáját.

    

 

Az elmúlt évek során a múzeum folyamatosan fejlődött, amely nem csak a látogatók, de a szakma figyelmét is felkeltette. Az intézmény számos elismerésben részesült az elmúlt évek során, 2023-ban az év bányászati-kohászati kiállítóhelye címet, majd 2025-ben a „Komárom-Esztergom Vármegyéért” díjat nyerte el.

 

 

A látogatás végén „megrázó”, ámde élvezetes élményünk volt a kisvonat zötykölődös, kanyargós útvonalán utazni egy kört.

 

Különleges műalkotások a főutcán

1957-59 között fiatal alkotók kaptak lehetőséget, hogy Oroszlány főutcáján, a Rákóczi út házainak a homlokzatát sgraffitokkal díszítsék fel. Ekkor érkezett meg a kor szocreál divathullámával együtt hazánkba ez a különleges technika, amelyet a 16. században Olaszországban találtak ki a falak díszítésére. Az eljárás során az egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok felső rétegét precízen kikarcolják, visszakaparják, ami által előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe, és a formák kirajzolódnak. A reneszánsz Itáliában elterjedt és Magyarországon is évszázadok óta ismert technikája itt a korszak művészeti világához igazodva jelent meg.

  

 

Említsünk meg az alkotókat és alkotásaikat:

Halászok (Vecsési Sándor),

Labdázó lányok (Sarkantyu Simon),

Bányászcsalád (Blaski János),

Táncoló lányok (Ridovics László)

Faültetők (Orosz János),

Aratók (Kokas Ignác),

Zenészek (Hock Ferenc),

Lányok madarakkal (Michnay Andrea),

Csillagászok (Óvári László)

   

 

Az időjárás viszontagságai miatt a képeket 2012 és 2014 között felújították. A munkát Zámbó Kornél festőművész vezette, és abban az eredeti alkotók közül Blaski János és Orosz János is részt vett. A megkopott homlokzatdíszek maradványaira szigetelés került, és az új felületre -a hagyományos technikával- az eredeti műveket újra alkották.

A letűnt kor alkotásai megyei és országos értékek, melyeket Oroszlány megbecsül, megőriz és szívesen megmutatja a városba látogató turistáknak.

 

Őrzi a hagyományokat a Szlovák Tájház

Említettük, hogy Oroszlány első földesura Esterházy Antal 1701-ben hívta be az első 23 szlovák családot, mert sok dolgos kéz kellett a birtokra. A betelepülők szőlőt termesztettek, mészégetést folytattak, szappankészítéssel foglalkoztak, majd 1930-tól a környékbeli szénlelőhelyek felfedezésével a bányákban találtak munkalehetőséget. Az 1947-48-as lakosságcsere miatt a szlovákok száma gyarapodott, azonban manapság a fiatalok elvándorolnak, elköltöznek innen, ezért a nemzetiségi közösség létszáma csökken.

 

    

 

Oroszlányban 1995 óta működik Szlovák Önkormányzat, az elnöknő Szabó Istvánné - akit a helyiek Betkának hívnak- bemutatja a Tájházat és a lakosság adományaiból összeállított kiállítást.

  

 

A Tájház 1987-ben nyitotta meg kapuit egy XIX. század végén épült telkesgazda házában. A háromosztatú lakóház konyháját és szobáit a településen gyűjtött tárgyakból válogatták: megtalálhatók az egykori oroszlányi viselet ruhadarabjai és a korabeli, mindennapi élet háztartási eszközei. A pajtában a földművelés eszközei láthatók, és a szabadtéren egy muskátlikkal díszített öreg szekér áll.

  

 

A város kulturális életében is jelentős helyet foglalnak el a máig élő szlovák szokások. Augusztus végén rendezték meg a 31. Falunapot, a Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, valamint az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, majd lesz szüreti felvonulás, és a karácsonyi napok is nagy eseményt jelentenek.

  

 

Érdemes még megnézni az Ófalu főterén az evangélikus templom és a Tájház közelében Oroszlány egyik szimbólumát, Kungl György szobrászművész alkotását, a Topolya-emlékkutat.

 

Egyedülálló építmény a Víztorony

Az 1960-as években a Haraszt-hegyen megépített, 24 méter magas monstrum a formáját tekintve egyedülálló az országban, sőt Európában is, ugyanis csúszózsalus technológiával készült. Jellegzetes formáját a lábakra állított, hiperboloid alakú, két irányban feszített, vasbeton forgáshéj-szerkezet adja. Fénykora idején az egész város vízellátását biztosította, jelenleg a térség központi víztárolója.

  

 

A hegyen álló építmény a mai napig a város egyik szimbóluma, amely Oroszlány számos pontjáról látható. Tövéből szép kilátás nyílik a városra és a települést övező erdőségekre.

 

Mesebeli lebegő horgászházak

Oroszlánytól nyugatra buszozunk egy keveset és eljutunk az Oroszlányi Erőmű Lebegőfalujához, közismert nevén a Bokodi Lebegő faluhoz. A mesterségesen kialakított tavon a házak egy része a tó vizére épült, így a látvány olyan, mintha az építmények a víz felszínén lebegnének.

  

 

Amikor az oroszlányi hőerőmű létesült és a technológiához szükséges volt megfelelő vízfelület a hűtéshez, akkor alakították ki mesterségesen ezt a tavat az ötvenes évek végén egy legelőből. A tavat az Által-ér táplálja, ennek vizét duzzasztották fel.

  

 

Mivel a tó télen sem fagyott be, emiatt igen vonzó lett a horgászok számára, hiszen a fagyos napokon is lehetett benne pecázni. Így egy szép kis horgászparadicsom alakult ki a tó körül. Az Erőmű-tó felszínén mesebeli látványt nyújtanak a lebegő falu színes házacskái, és a hosszú fa stégek. A vízparttól 20-30 méterre épült cölöpházak elbűvölően szépen sorakoznak a tó szélén, mintegy 400 épült belőlük.

   

 

’Egyszer valaki lefotózta a Bokodi-tó lebegő cölöpházait, azóta nincs nyugalom’- említi az egyik ház tulajdonosa, amit megnézhettünk. Ugyanis a fiatalember és a nagybátyja kitalálták, hogy egy kis becsületkasszás bisztrót üzemeltetnek, üdítővel, kávéval, zsíroskenyérrel és szíves vendéglátással.

   

 

Szabad hely már régen nincsen. A környezet gyönyörű, kifejezetten romantikus látképet nyújt, de azt jó, ha tudjuk, hogy a horgászházak magántulajdonban vannak.

 

Romtemplom az erdő mélyén

Kétnapos utunk végén még a hazafelé úton kis kitérőt tettünk a Vértesszentkereszti Kolostorhoz. A román kori építészet emléke, az Oroszlány és Pusztavám közötti erdő mélyén áll. Valamikor páratlan szépségű, festői romok megtekintése csak kerítésen kívülről lehetséges.

   

 

A kolostort a XII. században alapította a Csák nemzetség a Szent Kereszt tiszteletére és az idők során több szerzetesrend, a bencések a ciszterek és a domonkosok is birtokolták. A török korban elhagyott kolostor és templom romjai ma is látványos képet nyújtanak a Vértes erdejében, amelyet régészeti ásatások tártak fel.

 

    

 

Az Oroszlány-Majk programunk bőséges látnivalóit igyekeztünk bemutatni, de természetesen a régióban még számos turisztikai érdekesség található.

Kedves Olvasóink látogassanak el egy hosszú hétvégén erre a vidékre, ahol emlékezetes élményekben lesz részük. Szálláshelyet és étkezési lehetőséget is ajánlottunk a magazinunkban, fotós beszámolóinkban. Irány Oroszlány és Majk!

További információ: www.oroszlany.hu