Székesfehérvár szélesre tárja a kapuját

Székesfehérvár szélesre tárja a kapuját

Székesfehérvár szélesre tárja a kapuját

 

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Székesfehérvár nyitott városként, a címerében is megfogalmazott kapuval várja a vendégeit. Ezen át pedig mindkét irányban, ki és be érdemes közlekedni, hiszen a város ezernyi látnivalója mellett a közelben is számtalan élményben lesz része az utazónak. A Velencei tó, a környező várromok, a tavak, kastélyok és más kirándulóhelyek, a móri borvidék, mind csábító célpont lehet. Választhatunk történelmi időutazást, ökoprogramot, bakancsos, vagy kerékpáros kirándulást, csapatépítést, vagy gasztronómiai kalandozásokat, akár egész hétre elegendő programot találunk.

 

 

 

 

Fejér megye hazánk egyik legváltozatosabb vidéke, minden természeti kincsét egy hét alatt is nehéz lenne felfedezni, de most állítsunk össze egy csillagtúrát. Kezdjük a székesfehérvári Sóstóval, majd kerékpározzunk el a Csónakázó tóhoz, végül – ebben a fejezetben - autózzunk el Tác-Gorsiumba.

Mindössze két és fél kilométert kell megtennünk Székesfehérvár belvárosától, hogy a Sóstó háborítatlan élővilága kizökkentsen az időből.

 

 

 

 

A természetvédelmi terület 218 hektárából 121 hektár országosan védett, vagy helyi oltalom alatt áll, ritka és különleges fajok otthona. A nyolc kilométer hosszú sétán – a kilátóról is- számos védett és fokozottan védett növény- és állatfaj figyelhető meg, közben a látogatók megismerkedhetnek a vizes élőhelyek jelentőségével, természetvédelmi teendőkkel.

 

 

 

 

Ami talán a leglátványosabb és leginkább magával ragadó, a terület madárvilága, az itt költő madárfajok száma eléri a százat. Gyakori vendég a kis fekete testű szárcsa és a vízityúk hangja is gyakran hallható. Sóstó tanösvényén interaktív táblák kalauzolnak végig.

 

 

 

 

A Sóstó Látogatóközpont a MOL Aréna Sóstó impozáns építményén belül kapott helyet. A rendkívül érdekes, rozsdásnak látszó homlokzat ú.n. corten acélból készült 2019-ben - tudtuk meg Horváth Gabrielától, a központ vezetőjétől.

 

 

 

 

Az épületben a látogatók egy állandó kiállítást tudnak megtekinteni a Sóstó Természetvédelmi Terület élővilágáról, és tematikus napokon, szakembereik által vezetett ökotúrákon is részt vehetnek.

 

 

 

 

A Csónakázó-tó az egykori Vidámpark mesterséges tavaként üzemelt. Az építéskor kitermelt földből egy szigetet is létrehoztak, ahol egy kortárs műalkotást találunk. Az elmúlt években megújult a tó, így ma ismét a város turisztikai ékköve. A horgászat mellett a korábban népszerű csónakázás is újra virágzik a tavon. A kiemelkedő szépségű találkozási pont izgalmas vízi kikapcsolódási lehetőséget kínál, lehet csónakázni, kajakozni, kenuzni, de érdemes körbesétálni is, mert kis szigeteket, hidakat etethető kacsákat találunk. Igazi szabadidős pihenőhely!

 

 

 

 

Túránkat a várostól kissé távolabb folytatjuk, a Gorsium Régészeti Parkban,

 

  

 

 

Magyarország egyik legjelentősebb római kori romterületén, ahol az intézmény vezetője, Kovács Lóránd Olivér vezet körbe bennünket. Az 1958-ban kezdődő folyamatos feltárások eredményei a kivételes méretű régészeti parkban mind a kutatók, mind az érdeklődő közönség számára megtekinthetők.

 

 

 

 

A feltárt romokat körülvevő területen az előkerült kőemlékek láthatók, a legjelentősebb leleteket állandó kiállítás mutatja be. Az egykori város mintegy 200 hektáros területét két óra alatt járhatjuk körbe egy kellemes sétával.

 

 

 

 

Az ország legnagyobb régészeti parkját a székesfehérvári Szent István Király Múzeum működteti.

 

2021-06-25« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk